Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Hirdetés

A kérdésre, miszerint eleve úgy tervezte, hogy a ciklus feléig látja el a feladatot, úgy válaszolt a tárcavezető: „Természetesen nem. Amikor az ember elvállal egy ilyen megtisztelő és felemelő tisztséget, száz százalékig annak a mandátumnak a beteljesítésére törekszik. Ez is volt a megállapodás miniszterelnök úrral, akivel régi jó barátságban vagyunk. Úgyhogy nem, nem volt tervbe véve.”

A lemondás indoklásaként azt mondta: „Amikor megkap egy feladatot az ember, mindig létezik teljesítmény követelmény: mi az, amit végre kell hajtani, és ez mennyi időbe kerül. Három dolgot kért tőlem a miniszterelnök, ahogy minden tárcavezetőtől: az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert, a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok, és a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket. A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal. Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.”

A kérdésre, miszerint mit szólt Orbán Viktor kormányfő az elhatározásához, úgy felelt: „Régi jó kapcsolatban vagyok Orbán Viktorral, a viszonyunk a barátságon túl arra épül, hogy tudunk hideg fejjel leltározni. Ezt történt a kormányzati ciklus felének apropójából, és mivel az elvekben egyetértünk, megértette és elfogadta az érvelésemet. Az nem kérdés, hogy a jövőben is Magyarország jövőképességén fogok dolgozni.”

A teljes interjút IDE kattintva olvashatják el a Mandineren.

Korábban írtuk