Leszavazták Karácsony Gergelyt a Fővárosi Közgyűlésben
A fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzata (szmsz) módosításának csak a „minimálverzióját” fogadta el a Fővárosi Közgyűlés szerdán, azt követően, hogy a képviselők többsége nem támogatta Karácsony Gergely főpolgármesternek az eredeti, ugyanakkor több módosítással kiegészített előterjesztését.A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte – a frakciók több módosító javaslatával kiegészített – javaslatot 14 igennel, 16 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett utasította el a testület.
Az szmsz-módosítás „minimálverziója”, amelyet 18 igennel, 3 nem szavazat ellenében és 10 tartózkodás mellett fogadtak el a képviselők, a bizottsági struktúrát szabja az alakuló ülésen hozott személyi döntésekhez, azaz az ügyrendi és a vagyonnyilatkozattételi biztoság feladatait a pénzügyi bizottság kapja meg.
Az előterjesztésben Karácsony Gergely azt írta, hogy a Fővárosi Közgyűlés választásának új szabályai, valamint a választás eredményeként létrejött testületi összetétel másfajta közgyűlési működést feltételez. „Sokszínűbb, egyértelmű természetes többséget nélkülöző” közgyűlést választottak a budapestiek, így kompromisszumokat kereső, a választói bizalomból fakadó felelősségvállalást szolgáló működési modellnek kell megfelelnie a testületnek – fogalmazott a főpolgármester, kiemelve: minden olyan módosítási kérést befogadott, amely ezt a célt szolgálja anélkül, hogy a város működőképességét veszélyeztetné.
Az ülésen Karácsony Gergely döntésének értelmében az eddigi munkarendet megváltoztatva először lefolytatták az összes napirendi pont vitáját, majd egy tárgyalási szünetet követően hozta meg határozatait a testület. Mindezt a főpolgármester a módosító javaslatok sokaságával indokolta, a többség nem értett egyet a változtatással.
A képviselők 21 igennel, 9 tartózkodás mellett támogatták a Mi Budapestünk Program megvalósításával kapcsolatos intézkedési tervet. Felkérték Karácsony Gergelyt, hogy igény szerint nyújtson jogi, szervezési és kommunikációs segítséget a budapesti köznevelésben tanulók által önszerveződésként, demokratikusan megválasztandó, fővárosi szintű érdekképviseleti szerv létrehozásához. Információs központként és közösségi térként használható helyiséget bocsátanak a diákok rendelkezésére, bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a fiatal művészeknek, bevonják őket az ifjúsággal foglalkozó munkacsoport működésébe, valamint kedvezményeket biztosítanak a diákoknak.
A főpolgármester előterjesztőként befogadta Barna Judit (Tisza Párt) és Szilágyi Anna (Podmaniczky Mozgalom) módosító javaslatait, hogy a budapesti köznevelésben az új, fővárosi szintű érdekképviseleti szerv létrehozását széleskörű egyeztetés előzze meg.
A Mi Budapestünk Programot az ADOM Diákmozgalom, az Egységes Diákfront és a Fridays For Future Magyarország dolgozta ki.
A vitában Karácsony Gergely azt mondta, neki erkölcsi-politikai kötelessége a program végrehajtását kezdeményezni, mert erre tett ígéretet a diákszervezeteknek. Hozzátette: nem támogatja a minden diákot érintő javaslatok lesöprését a közgyűlés napirendjéről csak azért, mert „rendszerkritikus diákmozgalmat építtetek”, és kijelentette, rosszindulatú vitának gondolja azt, amit a diákszervezetek kampánybeli tevékenységéről folytatnak.
Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) szerint a javaslat hibája, hogy a diákokat és a civil szférát politikai aktornak tekintik.
Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) azt hangsúlyozta, a javaslat előkészítésének színvonalával van problémájuk, és nem a diákokkal. Hozzátette: támogatják, hogy induljon el a munka, hogy minél több javaslat megvalósulhasson.
Barna Judit (Tisza Párt) hangsúlyozta, a diákok támogatták pártja javaslatát, hogy széles körű egyeztetés előzze meg az érdekképviseleti szerv létrehozását.
Baranyi Krisztina (MKKP) szerint azonban „képmutatás, porhintés, amit társadalmasítás mögé próbálnak rejteni.”
A képviselők Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) javaslatára 18 igen szavazattal és 13 tartózkodással kinyilvánították: elkötelezettek a budapesti agglomerációs vasúti stratégiában meghatározott HÉV-fejlesztések és klimatizált HÉV-vonatok beszerzése mellett, egyben felkérték a főpolgármestert, kérje a kormányt ezen projektek újraindítására, mielőbbi megvalósítására. Előterjesztőként Vitézy Dávid fontosnak nevezte, hogy a képviselők fejezzék ki, nem értenek egyet a HÉV szolgáltatásának csökkentésével.
Baranyi Krisztina szerint Vitézy Dávid a közlekedési államtitkári projektjeit emeli politikai szintre a javaslataival. Reményét fejezte ki, hogy a MÁV nem fogja a rossz műszaki állapotú szerelvényeket „hadrendbe állítani” csak azért, hogy ne legyen szolgáltatáscsökkentés.
Béres András (Párbeszéd-Zöldek) kiemelte: a HÉV-et fejleszteni kell, nem pedig elsorvasztani.
Vitézy Dávid válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy megvannak a tervek és részben az engedélyek a HÉV-ek fejlesztésére, de fel vannak függesztve.
Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek az október 17-én elhunyt Kozma Imre atyára, katolikus papra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökére, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetőjére.
Ezt követően Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke, a XII. kerület polgármestere, az MKKP-frakció vezetője letette képviselői esküjét, mivel az október 4-i alakuló ülésen nem vett részt. Az ülésen letették az esküjüket a bizottságok nem képviselő tagjai is.
Az ülésteremben megjelentek az Egyesület a Római Partért aktivistái is, akik „Nem akarunk gettóban élni és dolgozni!”; Gátat a partra!„; valamint ”Karácsony is the master of the óbuda ghetto!„ feliratú molinókat tartottak.