Letartóztatást kér az ügyészség az időseket kirabló párosra
A Fővárosi Főügyészség indítványozza a letartóztatását egy férfinak és egy nőnek, akik időskorúakat tévesztettek meg a koronavírus-járványra hivatkozva, hogy megszerezzék értékeiket.Az ügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, a hatóságok továbbra sem engedik, hogy a járványhelyzeten nyerészkedő, másokat, különösen időseket megtévesztő személyek cselekményei – a törvényi feltételek fennállása esetén – büntetőjogi következmények nélkül maradjanak.
Az ügyről azt írták, a megalapozott gyanú szerint egy 20 éves férfi március 27-e és április 15-e között, több budapesti kerületben, négy időskorú sértettől szerzett meg értékeket úgy, hogy a járványhelyzet miatt fertőtlenítésre és a koronavírust érintő egyéb kérdésekre hivatkozva bejutott az otthonukba. Három alkalommal egy 27 éves nő volt a társa; ékszereket és készpénzt zsákmányoltak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította és elfogta a „trükkös” párost, akiket lopás és kifosztás miatt gyanúsítottként hallgatott ki, és előterjesztést tett a letartóztatásukra.