A közlemény szerint a nyomozók információt szereztek arról, hogy ismeretlenek arra kérnek embereket jutalék ellenében, hogy számlát nyissanak, majd adják át banki adataikat és a kártyájukat a csalóknak, és segítsenek a számláikra érkező összegek felvételében.

Hirdetés

A napokban eljutottak a hálózat irányítóihoz, akik a szervezők is voltak, és közreműködtek abban, hogy a csalásokból érkező összegeket a korábban beszervezett számlatulajdonosok akár perceken belül fel is vegyék.

A jól szervezett, több országba is átnyúló bűnelkövetői kör tagjai közül hármat, egy ukrán nőt és két magyar férfit a napokban fogtak el a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével.

A 44 éves nőt csalással és pénzmosással, míg 29 éves és 34 éves társait pénzmosással gyanúsították meg – tették hozzá, azzal együtt, hogy a közreműködésükkel több tízmillió forintnyi, csalással megszerzett összeg juthatott bűnözők kezébe.

A lakásukon tartott kutatások során az online csalásokhoz szükséges eszközökön kívül kábítószert és gáz-riasztó fegyvert is lefoglaltak.

A nyomozók mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a szekszárdi bíróság mindegyikük esetében elrendelt – áll a közleményben.