Fotó: facebook.com (Orbán Viktor)
Hirdetés

A portál beszámolója szerint kormányfő arról biztosította a sikeres vizsgázókat, hogy döntsenek akár a továbbtanulás, akár a munka világa mellett, Magyarország számít rájuk.

A kormány azért dolgozik, hogy fiatal felnőttként megtalálhassák a boldogulásukat, legyen szó karrierről, otthonteremtésről vagy családalapításról – emelte ki Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott:

„Mindannyian jobban örülnénk egy nyugodtabb, békésebb és kiszámíthatóbb világnak. Nekem mégis meggyőződésem, hogy éppolyan jól megállják majd a helyüket, mint szüleik és nagyszüleik nemzedéke, az érettségire pedig úgy tekintenek majd, mint ami az első lépés volt a sikeres jövő felé vezető úton. Jövőbeli terveikhez kitartást és sok sikert kívánok!”

A cikkben Nyitrai Zsolt, a kormányfő főtanácsadója emlékeztetett: már hagyománynak mondható, hogy Magyarország miniszterelnöke az érettségiző fiatalokat az érettségi időszak után egy rövid levélben köszönti, amelyet a sikeresen vizsgázók a bizonyítvány mellé kapnak meg. Az elmúlt időszakban országszerte több mint ezer intézményben sok tízezer diák kapta meg Orbán Viktor személyes üzenetét – közölte.

Korábban írtuk

Az MNO-nak nyilatkozva hangsúlyozta: a miniszterelnök nagyon fontosnak tartja a fiatalokat, hiszen ők jelentik a jövő ígéretét, az érettségi vizsga letételével pedig ezek a fiatalok egy új életszakaszba lépnek, amelyhez Magyarország kormánya támogatást is ad.

Példaként említette a középiskolásoknál az ingyenes nyelvvizsga megszerzésének a lehetőségét vagy a 25 év alattiak szja-mentességét, illetve azt, hogy éppen tíz éve indult el a diákmunkaprogram. Ennek részeként a kabinet elsősorban a munkáltatóknak nyújtott bértámogatással ösztönzi a középiskolások és az egyetemisták vakáció idején történő foglalkoztatását – jelezte.

A kormányfő „a figyelem gesztusát adta meg az érettségi bizonyítványt szerzett fiatal honfitársainknak ezzel a kis köszöntőlevéllel” – mondta Nyitrai Zsolt.