A Moszkva téren álló patinás Postapalota építészeti remekmű. Az impozáns barna-fehér téglás épületre méltán lehet büszke a város. A látogató az elegáns aulában páternoszterbe száll, hogy feljusson a felsőbb emeletekre, ha a vezérigazgatót vagy az üzleti igazgatót keresi. A Postapalota épületében postahivatal is működik, ahol naponta több ezer ügyfél fordul meg. Ez a postahivatal éppen olyan, mint bármelyik posta Magyarországon. Itt már nyoma sincs a megilletődött eleganciának: a percenként nyíló és csukódó lengőajtón át beszökik a város zaja és a kinti hideg. A huzatos helyiség udvar felőli oldala is nyitott, itt hordják ki a leveleket, a csomagokat, amelyek azután az udvarban parkoló teherautókba kerülnek. Bent sorban állás, feszült türelmetlenség, ingerült postai alkalmazottak és bosszankodó, percenként az órájukra néző ügyfelek. Az egyik ablak előtt kisebb vita alakul ki: a táskájában kotorászó idős hölgy a mögötte álló szerint feltartja a sort. Az utcáról behordott hó és sár feketére maszatolja a belső burkolatot. A biztonsági őr közönyösen bámul maga elé: a padlón keletkezett kisebbfajta pocsolyát kémleli. Délután öt óra van. Igazi csúcsforgalom.

Így ment ez mindig, amire vissza tud emlékezni az ember. Mintha a postán megállt volna az idő. Mintha nem is szolgáltatást venne igénybe az ügyfél, hanem valami felsőbb hatóság elé járulna, hogy eleget tegyen állampolgári kötelezettségének. Legalább egy hónapban egyszer, amikor befizeti az összegyűlt csekkeket. De van azért ebben a postai látogatásban valami felemelő: az a pillanat, amikor végre távozhat az ember. Kilép a lengőajtón át a friss levegőre és felsóhajt: hála Istennek ez is megvan…

A XXI. század elején, az információs forradalom, az elektronikus adattovábbítás korában a ma embere a postai szolgáltatásokkal szemben is magasabb követelményeket támaszt, mint tette azt akár húsz évvel ezelőtt. Ha azonban minőségjavulás helyett jelentős minőségromlást tapasztal, miközben a szolgáltatásokért egyre többet és többet kell fizetnie, joggal elégedetlen.

Az elmúlt másfél-két évben rengeteg változás történt a posta életében. Változott a jogi szabályozás: 2003-ban új postatörvényt fogadott el a parlament, amely 2004. január elsején lépett életbe. A hatszáz főnél kisebb településeken, a korábbi postahivatalok megszüntetése mellett mobil postaszolgálatot vezettek be, ami a helyi lakosság jelentős részének komoly ellenállását váltotta ki. Tavaly nyár óta a vasútállomásokra nem gördül már be többé postavonat, hiszen 2004. júliusától a Magyar Posta Rt. nem veszi igénybe a vasút szolgáltatásait. Saját közúti gépjárműveivel végzi a szolgáltatásához elengedhetetlenül szükséges fuvarozást. A Keleti Pályaudvaron üzemelő 72. számú postahivatal Levélfeldolgozó Üzeme, amely egyben az ország legnagyobb elosztó központja volt, nyáron Budaörsre költözött. Korábban a levelek nagy részét kézzel válogatták. Az elosztó központban dolgozó összes postai alkalmazott fejből tudta az irányítószámokat. Csak gyakorlat kérdése volt az egész: a postás egyik kezében egy köteg levél. A legfelsőt villámgyorsan, épp csak rápillantva a borítékra, a körzet szerinti megfelelő fachba helyezte. Egy másodperc sem telt el, már vette is a következő levelet.

Ma ezt a munkát gép végzi, csak azokat a küldeményeket szortírozzák kézzel, amelyekkel a gép nem boldogul. Például sérült a boríték, vagy olvashatatlan a címzés. A budaörsi logisztikai központ éppen olyan, mint minden modern európai nagyüzem. Futószalagon és csúszdákon vándorol millió levél és csomag, emberi kéz érintése nélkül. Igazi levélgyár ez. A könnyűszerkezetű épület célszerű belső kialakítása, a hatalmas gépi szortírozó kapacitás, a vonalkódrendszer már nem igényel annyi munkaerőt, mint korábban a kézi feldolgozás. De hogy a gép nem téved, ebben azért annyira biztosak nem lehetünk… Hatalmas terembe lépünk, benne 80 munkaasztal, sorban, egymás mellett. Minden munkahelyen számítógép és monitor, azonkívül semmi más. A dolgozók egyetlen szót nem szólnak, tekintetük a képernyőn, ujjuk a klaviatúrán. Ezerkétszáz dolgozó dolgozik itt, többségük nő. Váltott műszakban teljesítenek szolgálatot, két órát ülnek számítógép előtt, de munkaidejük java részét, a fennmaradó tíz órát az automata levélszortírozó gép mellett, vagy a kézi levélválogatóban töltik. Bérük elmarad a magyar átlagtól.

A posta vezetése büszke a budaörsi logisztikai központra. Az ügyfelek legnagyobb része mégsem tapasztal javulást, nem érnek célba hamarabb a küldemények, nem érkezik meg reggel időben az újság. A tavalyi nyár a posta körüli botrányoktól volt hangos. Az átállás következtében rengeteg reklamáció keletkezett. Eltévedt levelek, soha meg nem érkező küldemények, hosszú átfutási idő, késve érkező mobil postakocsi. De nem örültek a dolgozók sem, akiknek egyik napról a másikra a régi, megszokott munkahelyük helyett immár egy ipari parkba kell dolgozni járniuk, oda, ahol még a madár sem jár. Esetleg talán a postagalamb…

Hatszáz dolgozót pedig végleg elbocsátottak. A posta vezetése az átalakításokkal együtt járó panaszokról nemigen vett tudomást. Legalábbis erre utal, hogy a budaörsi költözés után úgy foglalt állást, hogy a kézbesítés rendszerében nem történt változás, a posta betartja a törvényi előírásokat.

A 2003-ban elfogadott postatörvény értelmében az elsőbbségi levelek 85 százalékát a következő, 97 százalékát pedig a feladást követő harmadik munkanapon belül kell kézbesíteni. A közönséges levelek 85 százalékát a harmadik, 97 százalékát pedig az ötödik munkanapon belül kell kézbesítenie a postának, áll a törvény szövegében.

Mivel azonban csak az ajánlott levél és a csomag kap egyéni azonosító számot, úgynevezett ragszámot, elég nehéz az ügyfél panaszát felülvizsgálni és annak jogosságát elbírálni. Az ügyfél ugyanis a legtöbb esetben nem tudja bizonyítani, hogy mikor vette át a levelet. A feladás dátuma ugyan rajta van a borítékon, de az átvétel kelte nincs.

A logisztikai szolgáltatások egyik legfontosabb kritériuma a gyorsaság és a megbízhatóság mellett a küldemény nyomon követhetősége. A postai küldemények esetében ez az ajánlott levelek és a csomagok kivételével máig nincs megoldva.

Kevesen tudják, hogy 2009. január elsejétől a postai szolgáltatások területén is sor kerül a piac teljes liberalizációjára. Ez azt jelenti, hogy ettől az időponttól kezdve bármely európai szolgáltató végezhet postai szolgáltatásokat Magyarországon, aki a törvényi előírásoknak megfelel. Nyugat-Európában a Deutsche Post például már jó néhány éve a tevékenységi körébe integrált számos egyéb, a postai szolgáltatáson túlmutató logisztikai szolgáltatást, de rajta kívül is készen áll több tőkeerős, kiváló infrastruktúrával és szakembergárdával rendelkező európai logisztikai szakszolgáltató, aki alig várja, hogy tevékenységi körét bővíthesse. Ebben az erősödő versenyben a Magyar Posta csak akkor lesz képes helytállni, ha a gazdaságosság szempontjai mellett az ügyfelek igényeinek is képes megfelelni.

A magyar ügyfél a gyorsaság és a megbízhatóság tekintetében ugyanazt igényli, mint bármely ügyfél bárhol Európában. Hogy érkezzen meg időben a küldeménye. De a magyar ügyfelek jelentős része, mint azt a társadalom ellenállása megmutatta, nem igényel mobilpostát. Postahivatalt szeretne, mégpedig minden kistelepülésen. Nem akar elveszíteni valamit, ami korábban a világ legtermészetesebb módján megillette. Nem szeretne visszamenni kétszáz évet a történelemben, amikor a postakocsi jelentette az egyetlen összeköttetést a külvilággal.

Így gondolja ezt Hargitai János, a Fidesz Falusi Tagozatának elnöke is. Hargitai a Demokratának elmondta, a mobil postával szembeni társadalmi ellenállás a magyar településszerkezet sajátosságaira és a társadalmi-szociális különbségekre vezethető vissza. Míg Nyugat-Európában a mobil posta minden további nélkül megfelel az ott élők igényeinek, hazánkban más a helyzet. Egy osztrák kistelepülésen megtalálható a szupermarket éppúgy, mint a teniszpálya. Magától értetődően működik iskola is a településeken és nem szüntetik meg az autóbuszjáratokat vagy a vasúti szárnyvonalakat sem. Pedig a legtöbb osztrák autóval jár dolgozni, így bármely közeli településen feladhat levelet, igénybe vehet postai szolgáltatást. Nyugat-Európában lényegesen nagyobb a társadalmi mobilitás és nincs akkora különbség a fővárosiak és a vidékiek jövedelmi viszonyai és esélyei között. Ausztria éppen attól szép, hogy meg tudja tartani az akár néhány házból álló szórványtelepüléseit is. Magyarországon viszont elsorvadnak a kistelepülések, mert a szolgáltatások egyre távolabb kerülnek tőlük.

– Hasonló ez ahhoz a jelenséghez, amit a hetvenes években egyszer már átéltünk. A szocializmus körzetesítési hulláma, az iparvárosok kényszerű kialakítása és felduzzasztása láthattuk, hogy hova vezet. Most újra az a láncszem sérül, amely a legkevésbé ellenálló. Az érintett 946 kistelepülés legnagyobb része az egyébként is ritkán lakott Baranyában, Zalában, az ország többi részéhez és a fővároshoz képest elmaradottabb borsodi, zempléni körzetben, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén található. Az ott élők döntő többsége nem rendelkezik autóval, sok közöttük az idős nyugdíjas és a munkanélküli. Szolgáltatások hiányában az egyébként is kiszolgáltatott emberek még inkább elszigetelődnek. Ezeknek a településeknek egyébként is gyenge a népességmegtartó ereje, ami az ilyen intézkedésekkel tovább romlik, az ott élők esélyeiről már nem is beszélve – foglalta össze a postahivatalok bezárásának társadalmi következményeit a falusi tagozat elnöke.

A kistelepüléseken élők helyzetének, esélyeinek javítása a helyben is meglévő szolgáltatásokkal, támogatással és munkahelyteremtéssel érhető el. A létező infrastruktúrát fejleszteni kell, nem pedig megszüntetni. A polgári kormány egyik kezdeményezése éppen ezt célozta. A Teleház- program alapgondolata, hogy egyebek mellett a postán elérhető Internet-hozzáféréssel is összekösse a kistelepülést a külvilággal. Hargitai János hozzáteszi, a Fidesz Falusi Tagozata ezért támogatja a Zempléni Településszövetség által szervezett aláírásgyűjtő akciót, és minden eszközzel fel fog lépni a súlyos következményekkel járó vidéksorvasztó intézkedés újragondolása érdekében.