Morvai Krisztina nyílt levele Bencsik Andrásnak

Tisztelt Bencsik András Főszerkesztő Úr, kedves András!

Meglepődve szereztem tudomást a Demokrata 21. számából arról, hogy Ön rendszeres látogatója a homoszexuális hírportáloknak, internetes fórumoknak, s bennfentes ismerője a magyar „melegmozgalomnak” és vezéreinek. Természetesen az ilyesmi – amíg olyan formákban jelentkezik, ami másokat nem botránkoztat meg – teljességgel a magánszférába tartozó dolog, s eszemben sincs elítélni, megvetni Önt ezért. Hogy is szokták mondani? „Kinek a pap, kinek a papné…” Mi több, azt is felajánlom, hogy amennyiben Önt pusztán emiatt valamiféle súlyos megaláztatás, jogsérelem érné, akkor fordulhat hozzám, hiszen mint Ön is tudja, egész életemben kiálltam a jogaikban megsértett, indokolatlanul meghurcolt emberek mellett.

Az azonban már nem az Ön magánügye, hogy ha kedves csemegéi, azaz a „meleg-anyagok” között politikai ellenfelei lejáratására alkalmasat talál, akkor azt „a fiúkkal lepacsizva” közzétegye, az újságírói etika teljes félretételével. Most ez történt. Mivel azt túl meredeknek tartotta volna, ha háromgyerekes egyetemi docens létemre egyenesen pedofíliával vádol, ezért azt híreszteli, hogy legalábbis előmozdítója vagyok a pedofíliának.

Nem érzi ezt egy csöppet ízléstelennek, András? Az olvasói közül sokan annak érzik, mert már többen értesítettek arról, hogy mélyen felháborodtak az aljas támadáson, és azonnal lemondják a Magyar Demokrata előfizetését.

Nos, bár az európai parlamenti kampány időszakában fontosabb lenne azzal foglalkoznom, hogyan előzhetnénk meg Magyarország Palesztinává válását, ha Ön erre kényszerít, hát röviden leírom a helyzetet, reagálok az Ön, illetve a Demokrata vádjára. Büntetőjogászként fő kutatási területem sokáig a nők, gyermekek, idősek és más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények, valamint az ún. „szexuális bűncselekmények” kutatása volt, a Ph.D. tudományos fokozatomat is e területen szereztem. A kilencvenes évek elején több más téma mellett (mint például a büntetőjogi igazságtétel követelése, szembeszállva egyes parlamenti pártokkal) ezt, illetve az abortuszkérdést kutattam, ezen a területen jelentek meg publikációim, szakvéleményeim.

Jogászi tudásomat nem a privatizációk, az ország külföldi kézre juttatásának előmozdítása érdekében kamatoztattam, hanem a legkiszolgáltatottabb áldozatoknak a leggyalázatosabb bűncselekményektől történő védelmére. Büszke vagyok arra, hogy a bűncselekmények áldozatainak jogai mint emberi jogok az én munkám, az én szakmai cikkeim révén kerültek a köztudatba Magyarországon. Lehet, hogy a Demokrata megmaradt olvasói is megismerik majd e tanulmányaim legfőbb gondolatait, mert ha úgy döntök, hogy pert indítok lapjuk ellen, akkor jóvátételként azt fogom kérni, hogy a kiszolgáltatott áldozatok helyzetéről, jogvédelméről szóló jogászi munkám néhány fontos megállapítását kötelesek legyenek közölni. Persze a csokrot majd úgy állítjuk össze, hogy lehetőség szerint az olvasók is értsék, s ne a legbonyolultabb alkotmányjogi és büntetőjogi összefüggések jogi szaknyelven történő taglalása legyen eléjük tárva, mint a mostani lapszámban.

Tekintettel arra, hogy egy 16 évvel ezelőtti anyagról van szó „vádirat gyanánt”, amit szerzőként nem én jegyzek, hanem négy férfiember, nehéz helyzetben vagyok a szakmai magyarázattal. Mindenesetre megpróbálom, mivel nem tagadom, hogy a szexuális bűncselekmények sértettjei életkorának kérdése része volt szakmai munkámnak.

A magyar büntetőjogban a „beleegyezés korhatára” 14 életév. Azaz: a 14 évesnél idősebb lánnyal vagy fiúval „beleegyezése” esetén bárki, akár egy negyvenéves is közösülhet anélkül, hogy az idősebb, érettebb felet ezért felelősségre vonnák. Ez az életkor nemzetközi összehasonlításban is, és a fejlődéslélektant figyelembe véve is rendkívül alacsony, s feltétlenül indokolt lenne mielőbbi felemelése. Sokáig fennállt egy indokolatlan és szerintem alkotmányellenes megkülönböztetés, amely alapján a homoszexuális visszaéléstől 18 éves korig védték a fiatalokat, míg a heteroszexuális visszaéléstől csak 14 éves korig. Szakmai meggyőződésem, hogy ez a különbségtétel nem volt indokolt, s az életkorokat egységesíteni kellett, majd felemelni, egységesen 18 évre.

Számos kutatásom bizonyította, hogy a 15-16 éves gyerekek igen súlyos traumákon mennek át, akár velük azonos nemű, akár ellenkező nemű személy él vissza azzal, hogy látszólag „beleegyeznek” a szexuális együttlétbe. Végtelenül sajnálom, hogy a tengernyi Btk.-módosításba azóta sem fért bele, hogy a gyerekek szexuális kiszolgáltatottságával szembeni védelem megvalósítása érdekében a botrányosan alacsony „beleegyezési korhatárt” végre felemeljék.

Körülbelül 200 szakmai publikációm közül számos érintette ezt a fontos kérdést, az Önök által „leleplezőnek” szánt anyag is vélhetően valamelyik e körben készült szakvéleményem felhasználásával készült. Végtelenül primitív és rosszindulatú dolog egy közel három évtizedes, sok nemzetközi fórum és szaklap által is elismert szakmai karrier kétségbevonása, információk egymásra hányása. És végtelenül gonosz dolog egy olyan jogászt, aki egész életében a kiszolgáltatott emberek pártján, a bűncselekmények áldozatainak pártján állt, azzal vádolni, hogy a leggyalázatosabb bűncselekmény, a pedofil visszaélés előmozdításán fáradozott.

De persze van másik vád is ellenem a „leleplező cikkben”, mégpedig az, hogy büntetőjogászként a nőkkel szembeni erőszakos bűncselekmények kutatása is szakterületeim közé tartozott, s sokat tettem azért, hogy a „pénz számolva, asszony verve jó” elve minél előbb nyomtalanul eltűnjön a süllyesztőben. Önnek mi kifogása van ez ellen, András? Ön szerint helyes és férfias dolog ütni-verni egy nőt?

Tudja, én megértem, hogy Önnek láthatóan erős érzelmei vannak e téren. De engedje meg, hogy büntetőjogászi és magánemberi minőségemben is megosszak Önnel egy tapasztalatot és egyben tanácsot. Tudja, sok olyan férfi van, aki – hogy így fogalmazzak – a homoszexuális honlapok és a melegek ügyei területén szeret „keresgélni”… Ez a szokás, illetve orientáció azonban egyáltalán nem szükségszerűen jár együtt a női nem féktelen gyűlöletével. Nem kell elítélni a nők bántalmazása ellen harcolókat csak azért, mert valaki, hogy úgy mondjam, melegen ajánlja olvasóinak kedvenc meleg portáljait.

A két dolog – a nők tisztelete, emberi méltóságuk elismerése – és a férfi kapcsolatok legkülönbözőbb formái iránti érdeklődés, higgye el, jól megférhet egymás mellett.

Kérem, olvassa el Ön is a Terror a családban című könyvemet, amit politikai lejáratásom érdekében emleget a Demokratában. Meg fogja döbbenteni az a sok szenvedés és fájdalom, amit a kiszolgáltatott nők, gyermekek, idős emberek végigélnek (sokszor erőszakos halálukig) úgy, hogy semmiféle segítséget, támogatást nem kapnak. Ne vegye rossz néven, kérem, hogy szakmai pályafutásomnak több évét is az ő ügyük „felszínre hozásával” töltöttem. Kétségtelen, hogy a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésnek az egyik legjobb módja, ha mi, nők, kellő önbecsülést, erőt mutatunk. Éppen ezért arra is kérem, hogy a primitív szőke nős vicceket egy polgári értékrendűnek mondott lapból sürgősen „felejtse ki”. (Lásd például Levelezés rovatukat a mostani számban.)

Büszke vagyok arra, hogy a Jobbik EP-választási listájának első tíz helyén három erős nő szerepel, akik igen sokat tesznek a nemzetért, komoly szakmai hivatást gyakorolnak, s mellette mindegyikük három-három gyermek édesanyja. (Remélem, Andrást nem fogja nagyon bosszantani, hogy történetesen mindhármunknak 3 leánygyermeke van, Szima Juditnak, Hegedűs Lórántnénak és jómagamnak egyaránt. Higgye el, hogy nem az Ön és a női nemmel hadilábon álló sorstársai idegesítésére intéztük így.)

Kedves András! Egy bő hét van hátra az európai parlamenti választásig. Minden lapnak, minden főszerkesztőnek van valami kedves témája, szívügye. Önnek és a Demokratának a melegek jogai. Hát ott egye meg a fene, ha ennél fontosabb nincs Önöknek, mit tegyek. De rögtön utána nem lehetne mondjuk a magyar föld sorsával foglalkozni? Mint tudja, a jelenlegi politikai elit gyalázatos munkája következtében 2011 után meg kell nyitni eladásra a termőföldünket olyanok előtt, akiknek négyszer vagy ötször nagyobb a nemzeti jövedelmük, mint Magyarországnak. Mi ez, ha nem gyarmatosítás?

Akkor, ha lehet, a jövő heti számukban inkább ezzel foglalkozzanak, ha kérhetem. Esetleg ismertessék a Jobbiknak az ezzel kapcsolatos programját! Bár látom, Önök az „egy a tábor, egy a zászló” elvét vallják. Helytelen! Az egypártrendszer sem az egyik, sem a másik oldalon nem egészséges. Kérem tehát, hogy ne a Jobbik ellen, hanem a haza kiárusítása ellen, a nemzeti erők összefogása érdekében vesse be a Demokrata erőit!

S bocsánat, hogy végig Andrásnak szólítottam, de hisz’ jól ismerjük egymást. Utoljára akkor találkoztunk, amikor Ön a Magyar Gárda alapító tagjaként szenvedélyes lelkesedéssel, könnyes szemekkel tartott előadást a Gárdáról – akiket röviddel ezután váratlanul pocskondiázni kezdett, s ádáz ellensége lett a „radikális jobboldalnak”, így a Jobbiknak is. Sajnálom.

S kérem, hogy amennyiben nem Ön, hanem a Szerkesztőség más munkatársa írta a lejáratásomra szánt cikket, akkor neki továbbítsa e levelemet – de mivel névtelenül közölték az írást, úgy gondoltam, hogy Ön mint főszerkesztő jegyezte. Kérem, akár Ön írta, akár más, ne legyen rá büszke! S végezetül kérem, hogy jelen levelemet helyreigazítás gyanánt következő lapszámukban leközölni szíveskedjék.

Adjon az Isten Szebb Jövőt!

Morvai Krisztina

Bencsik András válasza Morvai Krisztinának

Tisztelt Morvai Krisztina Képviselőjelölt Asszony! Kedves Krisztina!

Saját levelére meglepő módon Ön egyúttal válaszolt is: „…nem tagadom, hogy a szexuális bűncselekmények sértettjei életkorának kérdése része volt szakmai munkámnak. A magyar büntetőjogban a »beleegyezés korhatára« 14 életév. Azaz: a 14 évesnél idősebb lánnyal vagy fiúval »beleegyezése« esetén bárki, akár egy negyvenéves is közösülhet anélkül, hogy az idősebb, érettebb felet ezért felelősségre vonnák. Ez az életkor nemzetközi összehasonlításban is és a fejlődéslélektant figyelembe véve is rendkívül alacsony, s feltétlenül indokolt lenne mielőbbi felemelése. Sokáig fennállt egy indokolatlan és szerintem alkotmányellenes megkülönböztetés, amely alapján a homoszexuális visszaéléstől 18 éves korig védték a fiatalokat, míg a heteroszexuális visszaéléstől csak 14 éves korig. Szakmai meggyőződésem, hogy ez a különbségtétel nem volt indokolt, s az életkorokat egységesíteni kellett, majd felemelni, egységesen 18 évre…”

Kedves Krisztina! Az a baj, hogy ez a „…majd felemelni, egységesen 18 évre” szövegrész az 1993-as beadványból sajnos kimaradt. Bizonyára sok értékes cikket publikált e kérdéskörben, ám a közemlékezet csak arról a beadványsorozatról tud, amelyet először az Ön közreműködésével indítottak el meleg szervezetek – végül sikerrel. Vajon melyik fontos emberjogi ügye terelte el a figyelmét arról, hogy beadványt kéne írni az Alkotmánybíróságnak a szexuális aktus „beleegyezési korhatárának” – micsoda álszent kifejezés a megrontás helyett! – mielőbbi felemelése ügyében is? Tudja-e, hogy még most sem lenne késő?

Ami a frappáns bonmot-t illeti, miszerint én „rendszeres látogatója” lennék homoszexuális hírportáloknak, mivelhogy alighanem én is „olyan” vagyok, és mint látható élvezettel tovább fejtegeti, higgyem el, hogy nem az én „és a női nemmel hadilábon álló sorstársaim idegesítésére” intézték így, mármint a gyerekszülést, arra vonatkozóan a büntető törvénykönyv 179. paragrafusára emlékeztetem: „Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”

Mai módszere, talán nem véletlenül, az SZDSZ kilencvenes évekbeli harcmodorára emlékeztet, amikor ők saját bűnös gondolataikat politikai ellenfeleikre vetítették át: „szélsőséges, kirekesztő” stb. A valóságban ugyanis Ön állt kapcsolatban homoszexuális és leszbikus szervezetekkel, most mégis engem rágalmaz azzal, hogy homoszexuális vagyok. Ami marhaság. Ha pert indítanék – mint ahogy Ön ezzel engem fenyeget –, Önt bizony elítélnék.

Mellesleg egy politikai vitában az ellenfelet érvek helyett szexuális eltévelyedéssel vádolni a Mónika-show-féle műsorok színvonala. Ezt akarja meghonosítani az Európai Unióban is?

Kedves Krisztina, azt is írja továbbá: „Utoljára akkor találkoztunk, amikor Ön a Magyar Gárda alapító tagjaként szenvedélyes lelkesedéssel, könnyes szemekkel tartott előadást a Gárdáról – akiket röviddel ezután váratlanul pocskondiázni kezdett, s ádáz ellensége lett a »radikális jobboldalnak«, így a Jobbiknak is.”

Látja, ez egy újabb rágalom. Valóban találkoztunk Nagyatádon egy Fidesz-rendezvényen – akkor Ön még nyitottabb volt –, ahol én valóban lelkesen beszéltem a születőfélben lévő Magyar Gárdáról, de arra pontosan emlékszem, hogy éppen a lelkesedésből fakadóan nem volt könnyes a szemem. Ez a kisebbik füllentés. A nagyobbik pedig az, hogy röviddel ezután váratlanul pocskondiázni kezdtem volna a gárdát és a radikális jobboldalt, és ádáz ellenségük volnék. A Magyar Gárdát mindig szenvedélyesen védtem, még egyes jobbikos politikusok balfogásaival szemben is. Talán ezért fordultak közülük sokan ellenem. Ellenben a Jobbik hivatalos médiuma, a barikád.hu a Demokrata lemondására szólított föl, s a Jobbik nemhivatalos médiuma, az Önt lelkesen támogató kuruc.info az Ön nyílt levele végére kitette a telefonszámomat, hadd hívjanak fel az Ön rajongói.

Felhívtak. Összesen ketten. Az éjszaka közepén – „Olvastam, hogy gyalázza Morvai Krisztinát” –, mert úgy hatásosabb.

Kedves Krisztina! Levelét nem helyreigazításként közöljük, mert nincs mit helyreigazítanunk: dokumentumok részleteit közöltük a forrás feltüntetésével, amelyekről Ön a levelében elismerte, hogy mind igaz, hanem azért, mert ez is fontos dokumentum. Része a Morvai-dossziénak.

Tény, hogy az Ön életművéhez az is hozzátartozik, ami 2006 után a jobboldalon olyan ismertté és népszerűvé tette Önt. A rendőrterrort követően valóban segítettünk Önnek és a jogvédő alapítványnak olvasóinktól pénzt gyűjteni, mert az ügyet messzemenően tiszteletre méltónak tartottuk. Önnel többször is interjút közöltünk. Az Ön szerepét az elmúlt két-három évben jogos elismerés övezi. Mi is így látjuk. De pályájához a felsorolt tények is hozzátartoznak. Mi ezzel óhajtottuk szembesíteni olvasóinkat és Önt, mert azt gondoljuk, ami egy jogászi praxisba belefér, az egy politikusi karrier kezdetén mindenképpen elgondolkodtató. És mit tesz a véletlen, az óhatatlanul felötlő párhuzamra Ön ráerősít, amikor egyszer csak hatalmas kanyart vesz:

„Minden lapnak, minden főszerkesztőnek van valami kedves témája, szívügye. Önnek és a Demokratának a melegek jogai. Hát ott egye meg a fene, ha ennél fontosabb nincs Önöknek, mit tegyek. De rögtön utána nem lehetne mondjuk a magyar föld sorsával foglalkozni?”

A Demokrata olvasói pontosan tudják, hogy már megint nem mondott igazat: lapunk több mint tízéves fennállása során még egyszer sem foglalkozott a melegek jogaival, főleg nem abban a kontextusban, amire Ön céloz. Annál inkább a magyar föld ügyével. Egy ideig még havilapot is kiadtunk Föld címmel. A legendás gazdatüntetésen a Demokrata nap mint nap kint volt a Gazdák terén. Ott még Önnel nem találkoztunk. Úgyhogy ez nem sok szót érdemel. De hogy jutott minderről eszébe a magyar föld sorsa?

Kedves Krisztina! Meg ne haragudjon érte, de Ön engem Torgyán Józsefre emlékeztet, és bizonyos fokig Gyurcsány Ferencre is. Természetesen a külső hasonlóság kizárt, de a jelenség ismerős: a rutinos, nagyszerű szónoki képességekkel rendelkező, sármos, humoros és szellemes, kellően dörzsölt fővárosi magánzó, aki felbukkan egy mi tagadás, meglehetősen amatőr, de perspektivikus mozgalomban. Hamar a jámbor, ámde ugyancsak amatőr politikusgárda élére kerül, zseniálisan felhasználja a médiát, a hívek rajonganak érte, egy új istenséget látnak benne… Az új sztár járja az országot, elképesztő szorgalommal szervez és nyilatkozik, a mozgalomba tódulnak a csodaváró emberek… „Nézzétek! A Józsi (Feri, Krisztina stb.) az egyedüli, aki kimondja az igazságot!” Az emberek hintóval, virágözönnel, kenyérrel, éljenzéssel fogadják a hőst. Józsi (Feri, Krisztina stb.) pedig mindig arról beszél nekik, amit hallani akarnak: „Húzzunk bele!” „Vesszenek a bankok!” „Több pénzt az embereknek!” „A magyar föld nem eladó!” „Magyarország a magyaroké!” És hasonlók.

Eleinte minden nagyon szép, minden nagyon jó. Szalad a szekér… Eleinte. A vége azonban kivétel nélkül minden esetben tragédia. A kisgazdapárt eltűnt, az MSZP éppen most a szemünk előtt semmisül meg (bizonyos fokig ide sorolható a MIÉP végzete is).

Kedves Krisztina! Eddig ez történt, amikor Önhöz hasonló úgynevezett celebek kerültek egy-egy politikai mozgalom élére. Ezért levelem végén elárulom, valójában tesztnek szántuk a múlt heti dokumentum-összeállítást. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez a félelmünk Önt illetően indokolt vagy indokolatlan- e. Hogy Morvai Krisztina a Torgyán-Gyurcsány-sorozatba tartozik-e, avagy ő már jobb minőség. Nem tagadom, bizonyos fokig féltettem Öntől a Jobbik tapasztalatlan politikusait is, akik közül néhányat a Magyar Gárda alapításakor megtanultam becsülni. És függetlenül attól, hogy ők mit mondanak rólam, én ma is a barátaimnak tekintem őket.

Nos, azért teszteltük, hogy megtudjuk, Ön milyen ember. Miképpen reagál? Egy valódi politikai személyiség szelíd méltóságával, avagy egy sikeréhes médiacápa agresszivitásával? Megkaptuk a választ.

Bencsik András