A közlemény szerint a projekt 2017. január 1-jén indult a Klebelsberg Központ (konzorciumvezető) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (konzorciumi partner) közös megvalósításában, 48 milliárd 249 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával – tudatták.

Hirdetés

„A Széchenyi 2020 programban megvalósuló projektben a konvergencia-régió tankerületi fenntartású köznevelési intézményeinek 2980 feladatellátási helyén épült ki a DiákHáló menedzselt Wi-Fi hálózat” – írták, hozzátéve, hogy emellett 45 630 notebookot osztottak ki pedagógusok, intézményvezetők és helyetteseik körében, valamint „további 86 943 IKT-eszköz jutott el a projektben részt vevő iskolákba”.

Klebelsberg Központ ismertetése szerint a projekt átfogó célja a minőségi és méltányos köznevelési rendszer kialakítás volt, annak érdekében, hogy az egész életen át tartó tanulásban való sikeres részvételt elősegítsék a digitális kompetenciák elsajátításának támogatásával. Ennek érdekében korszerű informatikai infrastruktúrát és eszközparkot, valamint vezeték nélküli hálózatokat (DiákHáló) alakítottak ki a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézmények számára – áll a közleményben.

Beszámoltak arról is, hogy támogatták a pedagógusok tanórai digitális eszközhasználatát a személyes és intézményi használatra szolgáló IKT-eszközök biztosításával. Pedagógus-továbbképzéseket is szerveztek, hogy a digitális eszközöket minél hatékonyabban tudják kezelni, ezeken több mint 42 ezer tanár vett részt.

Korábban írtuk

Emellett a tanulók digitális kompetenciáit is fejlesztették az iskolai digitális eszközpark tanórai és tanórán kívüli használatával.

Az elért eredményeket pénteken online zárórendezvényen mutatták be, a projektről bővebb információ található a Klebelsberg Központ és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség honlapján.