Liberális kényszerzubbony

Kísérteties hasonlóságot lát a szocializmus és a kommunizmus, valamint a liberális demokrácia között Ryszard Legutko lengyel filozófus, a kormányzó Jog és Igazságosság pártjának európai parlamenti képviselője. A krakkói Jagelló Egyetem professzorával legújabb könyvének megjelenése alkalmából arról beszélgettünk, milyen veszélyei vannak a liberális demokráciának, és szerinte milyen lenne a kívánatos politikai berendezkedés.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A közönséges ember diadala című könyvében a liberális demokrácia veszélyeire hívja fel a figyelmet. Miért kell félnünk ettől?

– Napjainkban a szabadság a nyugati civilizáción belül egyre inkább veszélyeztetve van. A kelet-európai tapasztalatok lehetővé teszik számunkra, hogy bizonyos veszélyeket a nevén nevezzük, hiszen mi már átéltünk egy népirtó rendszert. Most egy sokkal enyhébb rendszerben élünk, de azt látjuk, hogy ez is egyre mélyebbre hatol a gondolatvilágunkban. A liberális demokrácia, akárcsak a kommunizmus, életünk egészét hatalmába kerítette. Mindenre rá akarják erőltetni, hogy liberális legyen. Az iskolákra, a családokra, a tudományokra, a művészetekre, az egyházra. Észrevétlenül, a hátsó ajtón keresztül lopakodva változtatja meg a gondolkodásunkat, magán- és közösségi életünket, amely egyre szűkebb korlátok közé szorul vissza, így lelkileg egyre szegényebbé válunk. Meg kell tanulnunk védekezni ez ellen, ezért írtam ezt a könyvet. A liberális demokrácia észrevehetetlenül ránk kényszeríti a konformizálást. Tocqueville írta, hogy nem ismer még annyira politikai berendezkedést, amelyben olyan kevés lenne a szabadság, mint a demokráciában, ahol bizonyos gondolkodási sémákat ránk erőltetnek. Aki kételkedik a liberális demokráciában, az szerintük ellene van a szabadságnak. Pedig nem a liberalizmus volt az egyetlen irányzat, amely kifejezte a liberális szabadságvágyat, gondoljunk az antik filozófusokra vagy a kereszténységre.

– Könyvének fő témája a szocializmus és a liberális demokrácia közös vonásainak taglalása. Melyek a két rendszer közötti legfőbb hasonlóságok?

– A liberális demokraták is azt vallják, hogy a történelem az ő oldalukon áll. Ahogy egykor a szocializmusban mindenhez odabiggyesztették a szocialista jelzőt, most mindennek liberálisnak vagy demokratikusnak kell lennie. Nemcsak az államnak és a gazdaságnak, hanem a társadalom egészének. Ahogy a szocializmusban megvetették azt, aki a szabad piacgazdaságot fejlettebbnek tartotta a tervgazdaságnál, most életidegennek, múltba fordulónak tartják azt, aki nem ismeri el a liberális demokráciát. Hasonló a történelemfelfogásuk is. A liberális demokraták szerint is egy irányba halad a történelem, ahol az emberiség visszavonhatatlanul eljut az örök béke korába, és a szabadság legyőzi a zsarnokságot. Csakúgy, mint a szocializmusban, a demokráciában is nehéz lenne már nem liberális-demokratikus zárványt találni. Minden kritikát elvetnek, a rendszert feltétlenül el kell fogadni. A liberális demokrácia híveit megszédíti a fényes jövő, nem érzik, hogy szellemi rabokká váltak, mint ahogy a szocializmusban sem érezték. Egy liberális demokratának nincs semmi oka arra, hogy felülvizsgálja nézeteit, biztos benne, hogy helyesen gondolkodik, hiszen még a kommunizmusban is, amikor megfélemlítették és megölték az embereket, arra is találtak a rendszer hívei felmentést. A kommunizmust és a liberális demokráciát is végleges rendszernek ismerik el a híveik. Szerintük mindkét rendszer elérte azt, amit az ember elérhet. Már csak tökéletesíteni kell azt, ezért úgy látják, hogy nincs a rendszernek alternatívája. A kommunisták attól féltek, hogy visszatér a kizsákmányolás korszaka, a liberális demokraták pedig attól, hogy a tekintélyelvűség tér vissza. Aki fellép ellenük azt az emberiség ellenségeinek tekintik.

– A liberális demokrácia és a szocializmus hasonlóságából következik-e az, hogy az előbbi is szükségszerűen elbukik?

– A kommunizmus elvesztette a játszmát, mert a gazdasági teljesítőképessége nem volt elég hatékony. A liberális demokrácia sokkal hatékonyabb rendszer. A kommunizmus a nyolcvanas évek végére nagy társadalmi ellenállásba ütközött. A liberális demokráciában jelenleg nincs olyan mozgalom, amely erőteljesen elle­nezné a rendszert. Azért, mert a liberális demokrácia megvalósította az elmék homogenizálását. Az emberi természetnek azonban óriási a megújuló képessége, és a felszín alatt már készülődik a lázadás a rendszer ellen. Ahogy a liberális kényszerzubbony egyre szorosabbá válik, úgy erősödik a nemzeti azonosságtudat és azok a mozgalmak, amelyek megkérdőjelezik a liberális demokráciát.

– A könyvben kevés szó esik a bevándorlásról. Az ön által említett lázadás motorja lehet-e a bevándorlás elleni lázadás?

– Teljes mértékben, viszont amikor a könyvet írtam, a migránshelyzet még nem volt ennyire éles. Amikor Nyugaton a közbiztonság jó volt, senkit nem foglalkoztatott a nemzeti önazonosság, hogy valaki brit, francia vagy német. Amikor megjelentek a migránsok, az emberek rádöbbentek, hogy a nemzeti önazonosságuk veszélyben van, akár a teljes nyugati civilizáció megszűnhet. Az unió a migrációt támogató politikájával felülről manipulálja a társadalmakat. Ezt már megtette korábban is, például a szekularizációval, de az kevésbé volt az emberek számára észrevehető. A bevándorlás erőltetésével a liberálisok társadalommérnöki tevékenysége jól láthatóvá válik, és ez felébreszti az embereket.

– Milyen lenne az ön által kívánatosnak tartott rendszer, amely felváltaná a liberális demokráciát?

– A liberális demokrácia bizonyos elemeit érdemes megtartani. Például a népképviseleti rendszer vagy a választások intézménye, minden gyengeségük ellenére, bevált. Egyelőre nem létezik helyettük jobb megoldás. Viszont sok olyan társadalmi jelenség van, amelyre nem illik a demokratikus mechanizmus, amelyek természetüknél fogva összeegyeztethetetlenek a liberális demokráciával, például az oktatás, a család, az egyház vagy a kultúra intézménye. Ezek monarchikus, arisztokratikus jellegűek. Továbbá az élet-halál kérdéseket nem lenne szabad szavazással eldönteni. Ezért szerintem egy vegyes rendszer a legjobb megoldás. Ahhoz, hogy sokoldalúan fejlődjünk, olyan társadalomban kell élnünk, ahol léteznek nem demokratikus struktúrák is. Az amerikai állam is vegyes rendszerként jött létre, pedig ma ezt tekintik a képviseleti demokrácia csúcsának.

– „Olyan típusú törvényhozás jelenik meg napjainkban, amely nyíltan korlátozza a szabadságot, ezt mégis szabadságjogként fogadják el” – írja könyvében. Mire gondolt?

– Vannak olyan törvények, amelyek az élet-halál kérdését érintik, mint például az abortusz. Ezek morális jellegű kérdések. Sokáig tiltották az abortuszt, mert a magzatot is embernek tekintették. A kiindulópont az volt, amikor az Egyesült Államokban a magánélethez való jog alapján legalizálták az abortuszt, azaz a személyi szabadságot előbbre helyezték. Ezzel olyan jogi szabályozást vezettek be, amely morális kérdéseket dönt el. A dolgok tovább fajultak, amikor elkezdtek vizsgálni minden olyan tevékenységet, amely ezt a folyamatot igyekezett megállítani. Franciaországban két év szabadságvesztést kaphat az, aki lebeszél egy várandós nőt az abortuszról. A szabadság nevében bevezették a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási jogát, és mindenkit, aki ebben lelkiismereti okokra hivatkozva nem akar részt venni, megbüntetnek. Az országok többségében megtiltották az orvosnak, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasítsa az abortuszt vagy az eutanáziát. Pedig a liberalizmus eleinte erőteljesen hangsúlyozta a lelkiismeret fontosságát. Kiterjesztik a gyerekek jogait, ugyanakkor jogokat vonnak meg a szülőktől. Úgy alakítják át a jogot, hogy az állam beavatkozzon a családi életbe, természetesen a szabadság érdekében.

– Miért mondta a könyv bemutatóján, hogy a Fidesznek ott kellene hagynia a Néppárt frakcióját, és csatlakoznia kellene az Európai Konzervatívokhoz és Reformerekhez?

– A Fidesz láthatóan nem érzi otthon magát a Néppártban, amely föderalista, centralista szövetség, annak politikája sokszor összeegyeztethetetlen Orbán Viktor politikájával. A Fidesz részéről taktikus döntés, hogy a Néppárt tagja, mert ez védettséget ad neki. A jövő évi EP-választásokon a szocialisták és a Néppárt sokat veszítenek majd támogatottságukból. Most először lehetőség kínálkozik arra, hogy erős jobboldali, konzervatív csoportosulás jöhessen létre az EP-ben, ezért tartom kívánatosnak, hogy Fidesz csatlakozzon az Európai Konzervatívok frakciójához.

– Azt írta, ha megváltozhatna a liberális demokrácia, lehetőséget adva a nem liberális-demokratikus megoldásoknak, akkor lenniük kellene más álmoknak, hogy változást inspiráljanak. Mikor indulhat el a változás?

– Mint filozófus pesszimista vagyok. A jelenlegi helyzet miatt csak az aggódik, aki nemcsak egy, hanem több nemzedékre kiterjedően gondolkodik. Foglalkoztatja, mi történt a születése előtt és mi várható a halála után. Ha vallási kételyei merülnek fel, akkor is tud előrébb tekinteni, mint a saját élete. Jelenleg nem ez a metafizikai szemlélet a jellemző, hanem az, hogy az egyén életének jól meghatározható eleje és vége van, nem számít, mi volt előtte és mi lesz utána. Filozófusként nincs okom optimistának lenni, viszont európai politikusként azon dolgozom, hogy a rossz tendenciákat megfékezzem, ezért mint politikus optimista vagyok. Lengyelország és Magyarország szerepe Kelet-Európában kulcsfontosságú. Nálunk még erős a metafizikus gondolkodás. Mi plusz hozzáadott értéket is kínálunk Európának, nem csak az európai arroganciával szembeni lázadást, mint a populista pártok. Mi új tartalommal tudnánk megtölteni Európát.