Liberális könnyek

A magyar baloldali-liberális propagandamédia belpesti trónjáról fogalmazott meg nagyképű és lesújtó véleményt az eseményről. Nekik elsősorban az fájt, ami őket személyesen is érintette és megsértette: tudniillik hogy a szervezők nem biztosítottak helyet a rendezvényen az ő újságíróiknak. Végig is futtattak erről egy hírt a nemzetközi sajtóban, mert az szerintük mégsem járja, hogy a Magyarországon gyakorlatilag kizárólag a körúton belül ismert, szélsőbaloldali Vox Media vagy Vice News bloggerei és magyar kollégáik ne mehessenek be kedvük szerint bármely magánrendezvényre, ezért kénytelenek voltak a főbejárat előtt várni, hogy valaki, aki arra jár, szóba elegyedjen velük.

Az persze nehezen érthető, miért ragaszkodtak volna ahhoz, hogy részt vegyenek egy olyan rendezvényen, amiről ők maguk megírták: valójában teljesen érdektelen, hiszen – ahogyan a 444.hu című Soros-blog propagandistája fogalmazott – „egyetlenegy nagy név sem jött el Orbánék trumpista nagygyűlésére”, ami szerinte „amerikai álomgyilkossággal” ér fel. Igaz, az amerikai álmot jellemzően az Egyesült Államokban szokás kergetni, de megértjük, hogy néha nehéz lehet a Washingtonból érkező üzeneteket magyarra átültetni.

A hazai liberálisok fanyalgása ez alkalommal elmaradt attól a sivítozástól, amit amerikai társaik rendeztek, és a két narratíva között volt egy szembetűnő különbség: az Egyesült Államokban terjedő liberális propaganda szerint ugyanis valami egészen félelmetes és kifejezetten veszélyes dolog történt Budapesten.

A MSNBC hírcsatorna egyik véleményvezére, a szélsőbaloldali Joy Reid már a konferencia előtt beszámolt arról, milyen hely is az a Magyarország, amelyet legtöbbjük bizonyára még a világtérképen sem tud elhelyezni: „Tartanak bár amolyan választásféléket, de erőteljesen akadályozzák a választópolgárokat a megalapozott döntés meghozatalában, és annyira befolyásolják a választások kimenetelét, hogy azok lényegében puszta színjátékká válnak.” A 2020-as amerikai elnökválasztás kapcsán persze mélyen hallgatnak. Reid a magyar miniszterelnökről azt mondta, „megszállottan próbálja megszilárdítani a keresztény monokultúrát”, a budapesti CPAC pedig szerinte „a szélsőjobboldali ámokfutók pöcegödre”. Ugyanezek az emberek persze siránkoznak, hogy nem kaptak meghívót. A kiegyensúlyozottság látszatának kedvéért Reid megkérdezte Tom Nichols „konzervatív írót” is, aki azóta, hogy hatalmas csinnadrattával elhagyta a Republikánus Pártot, és arra szólította fel a jobboldaliakat, hogy szavazzanak Donald Trump ellenében Hillary Clintonra, minden baloldali médium kedvenc „konzervatív írója” lett. Nichols felhívta a figyelmet, hogy itt „az opportunisták nihilista, félelemvezérelt szövetségéről” van szó, amelynek tagjai közül sokan most „Budapesten szaladgálnak”, és ha összerakjuk az „ilyen sekélyes, üres opportunistákból álló csoportot a paranoiásokkal, annak eredménye egy rendkívül veszélyes mozgalom, hiszen mindkét csoportnak folyamatosan emelnie kell a téteket, hogy igazolni tudja, miért teszi azt, amit”.

„A MAGA [Make America Great Again] az autoriter Magyarországra zarándokol” – ezzel a címmel kanyarított figyelemre méltó félelembeszédet Noah Y. Kim a Mother Jones hasábjain. Orbán Viktor megnyitóbeszédére reagálva kijelentette, amennyiben valaki úgy gondolja, hogy a miniszterelnök által mondottak egész észszerűnek tűnnek, akkor „nincs egyedül. Orbán a nacionalista eszmék rendkívül intelligens markentingese”, ezért sok „konzervatív értelmiségi” áradozott már róla angolnyelv-tudásától kezdve műveltségén át egészen karizmatikus személyiségéig. Szerinte azonban „rendkívül sötét dimenziókat” jelez az, ami a beszédből kimaradt. Borzasztó dolgok folynak ugyanis Magyarországon: a miniszterelnök „kibelezte a független sajtót”, mondandója alátámasztására pedig kit mást idézett volna, mint egy CEU-s professzort, a Gyurcsány-kormánybéli kulturális miniszter Bozóki Andrást. Kiemelte azt is: „Ha azt mondjuk, Orbán autoriter [vezető], azzal nem írtuk le pontosan azt a veszélyt, amit valójában jelent. A politikatudósokat és demokráciaharcosokat nem az aggasztja leginkább, hogy átvette a hatalmat a teljes állami apparátus felett, hanem az, hogy kormányzása láthatóan hosszú távon is népszerű sok magyar körében.” Ismét visszajutottunk hát a négyévente mantrázott baloldali önigazoláshoz: igazából az Isten adta néppel van baj.

A Raw Storyban Thom Hartmann írásából azt tudtuk meg, hogy „a republikánusok egy mester lába előtt heverve tanulják meg, hogy kell népszerűsíteni a fasizmust”, hiszen a Fidesz és a Republikánus Párt „gyakorlatilag megkülönbözhetetlenné vált”: mindkét szervezet esetében „cimboráik birtokolják a médiát, saját bíráikat ültetik a taláros testületekbe, manipulálják a választásokat”, most pedig mindketten az amerikai szövetségi kormányt vették célba. „De tényleg, mindketten. Orbán most nagyon komolyan belehelyezi magát az amerikai republikánus politika kellős közepébe.” Nehéz komolyan venni egy olyan írást, amelyben láthatóan maga is szerző is megpróbálja meggyőzni saját magát. „De tényleg.” Hartmann szerint Orbán „átvette a valamikor »konzervatív« Fideszt”, ami akkor még hasonlított a Republikánus Pártra, és olyan ötleteket dobott be, mint hogy „újjáéleszti a keresztény tisztaságot” és „újra naggyá teszi Magyarországot”. „Nagygyűlései több tízezer ember vonzottak. Amellett érvelt, hogy »az erőszaktevők és gyilkosok« kiszorítása érdekében a teljes déli határra falat kell húzni.” Megváltoztatta az alaptörvényt annak érdekében, hogy „szinte csak” a Fidesz nyerhessen a választásokon, és beültette a saját embereit az Alkotmánybíróságra, hogy így „az ellene és pártja ellen folyó legkomolyabb jogi ügyek se vezessenek sehová”.

A Budapesten megrendezett CPAC okán most szinte a teljes amerikai liberális média Magyarország-szakértővé vált, és elképesztő mennyiségben adott közre olyasfajta szürreális cikkeket, amelyek olvastán minden bizonnyal még a legodaadóbb Soros-aktivisták szeme is kikerekedett itt-ott. Az általuk lefestett totális diktatúra ijesztő látomását talán még magyarországi társaik is túlzásnak érezhetik. Így ők maradtak az SZDSZ-es típusú lefitymálásnál és megvetésnél, mert még mindig nem értik, hogy a magyar nem hülye, és kifejezetten nem kedveli, hogy hülyének nézik.