A kormányszóvivő szerint a Soros György által finanszírozott nemzetközi szervezetek feljelentése alapján baloldali és liberális politikusok támadták Magyarországot a bevándorláspolitikája miatt tegnap az Európai Parlamentben (EP).

Fotó: mti, archív, illusztráció

Kovács Zoltán ezt azzal kapcsolatban mondta kedden az MTI-nek, hogy előző nap az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága a magyar kormány migrációs politikájával foglalkozott.
    
A kormányszóvivő azt mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy „a magukat progresszívnak nevező baloldali és liberális politikusok” nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem hajlandó befogadni az illegális migránsokat sem az ország, sem az EU területére, illetve hogy bünteti a határsértőket.
    
Kovács Zoltán szerint ezek a politikusok elég élesen vitatkoztak Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, aki megvédte Magyarország intézkedéseit és kiállt a szigorú határvédelem mellett.
    
A szóvivő szerint kettős mércét alkalmaz az EU. Kifejtette: a határátlépésnél felesleges és bürokratikus intézkedéseket akarnak hozni az európai uniós állampolgárokra nézve, megnehezítik az életüket, ez „egyfajta vegzálásnak tekinthető”. 
    
Közben – folytatta – az uniós politika megengedő az illegális migránsok Európába való beengedésével kapcsolatban.
    
Hangsúlyozta, a határátlépéssel kapcsolatos intézkedésről a tervek szerint jövő héten dönt a Belügyek Tanácsa. A magyar kormány nem ért egyet a javaslat végleges verziójával – közölte.
    
Kovács Zoltán azt mondta, azzal egyetértenek, hogy a határokat szigorúan kell őrizni, de a kettős mércét nem tudják elfogadni.

MTI