„Az LMBTQI közösségi ház egy biztonságos, befogadó és hozzáférhető tér lenne, ahol a közösség tagjai találkozhatnak egymással, támogató szolgáltatásokat vehetnek igénybe és közösséget építhetnek. A központ helyet biztosítana krízisintervenciónak, támogató csoportoknak, kulturális műhelyeknek és közösségi eseményeknek. Itt zajlanának a Háttér Társaság, a Labrisz és az LMBT Szövetség programjai, tematikus klubok és önsegítő csoportok”

Hirdetés

– ismerteti a fővárosi közösségi költségvetés egyik beküldött, támogatói szavazásra bocsátott ötletét a Magyar Nemzet. A javaslat a beküldési határidő utolsó napján érkezett a fővárosi közösségi költségvetéshez, és rendhagyó módon az ötletgazda nem magánszemély, hanem az egyik legnagyobb magyarországi homoszexuális jogvédő szervezet, a Háttér Társaság.

A civil egyesületet az Ökotárs Alapítvány nevű Soros-szervezet is finanszírozza, honlapjuk szerint pedig a Baranyi Krisztina polgármester által vezetett Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal is a támogatóik között van. A közösségi költségvetés ötletbemutató leírásában kiemelték: a létrehozandó közösségi tér kényelmesebb és tágasabb alternatívát nyújtana a jelenlegi, bizonytalan helyszínekhez képest, és lehetőséget teremtene új kezdeményezéseknek is, elősegítve az LMBTQI-közösség fejlődését és láthatóságát.

Az indoklásban arról is írnak, hogy „Magyarország jelenleg azon kevés európai országok egyike, ahol nincs közösségi központ az LMBTQI-közösség számára. Egy ilyen központ biztonságos, befogadó és hozzáférhető teret nyújtana minden szexuális orientációjú és nemi identitású ember számára. Különösen fontos lenne fiatalok, idősek, HIV-vel élők, transznemű emberek és más marginalizált csoportok számára a közösségépítés, vagy akár az önszerveződés lehetősége.”

A Magyar Nemzet arra hívja fel a figyelmet, hogy Karácsony Gergely főpolgármester többször biztosította a Városháza helyiségeit különböző LMBTQ-eseményeknek. A lap emlékeztet, 2023-ban a Budapest 150 programsorozat részeként a Városháza parkban egy LMBTQ-történeti kiállítást hoztak létre. Ehhez kapcsolódóan városszerte több helyen lehetett QR-kódos táblákat látni, amelyek segítségével az adott kerület LMBTQ-közösséghez kapcsolódó nevezetes helyszíneiről is lehetett olvasni.

A főpolgármester többször látta vendégül az LMBTQ-szervezeteket, helyet adott fórumoknak és a Budapest Pride homoszexuális-felvonulás megnyitóbeszédét is rendre ő tartja meg. Minden évben egy hónapon át a Főpolgármesteri Hivatal műemlék épületére kitűzik a szivárványos zászlót is.

A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.

Korábban írtuk