Az elmúlt hónapokban Karácsony Gergely 2021-es és 2019-es kampányfinanszírozása is a figyelem középpontjába került. A 2021-es előválasztás során a 99 Mozgalom szolgálta ki Karácsony miniszterelnök-jelölti kampányát. Mint emlékezetes, több mint fél milliárd forintot gyűjtöttek össze, amit aztán párttársa, Perjés Gábor több részletben befizetett és nemcsak forint, hanem font és euró is érkezett. Az üggyel összefüggésben több helyen is házkutatást tartott a NAV, csakúgy mint a hetekkel ezelőtt kirobbant nagyon hasonló ügyben, ami pedig a 2019-es főpolgármester-jelölti kampányt érinti.

Hirdetés

A főpolgármester a mostani kampányáról pedig a következőket mondta a Magyar Nemzetnek:

„Mivel tanultam az elmúlt időszak politikai vádaskodásaiból, és senkit nem akartam már bajba keverni, az én lakossági alszámlámon gyűjtünk mikroadományokat.”

Karácsony azt is elárulta, hogy a DK, az MSZP és főleg a Párbeszéd támogatta anyagilag.

Ifj. Lomnici Zoltán nonszensznek nevezte, hogy egy európai nagyváros vezetője – mivel szuverenitásvédelmi aggályokat vetnek fel a korábbi adománygyűjtései – a saját lakossági alszámlájára gyűjt pénzt. Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy minden pénz, ami magánszámlára érkezik, jövedelemnek minősül, tehát ezek után személyi jövedelemadót kell fizetni. Ha pedig találtak egy jogi megoldást erre a különös helyzetre, akkor is furcsa, hogy a főpolgármester félelmében vagy nevetséges óvatosságból így gyűjt pénzt a kampányára.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Korábban írtuk