Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Sérült járművek az Árpád hídon, ahol összeütközött három autó 2024. július 3-án
Hirdetés

Csécsi Soma elmondta: a férfi a III. kerületi Tavasz utcában, kihasználva egy taxis figyelmetlenségét, „bepattant” a nyitva hagyott ajtajú járműbe és egy rövid dulakodás után elhajtott, majd az autóval felment a Árpád híd Vörösvári út irányába vezető lehajtójára, szemben a forgalommal. Már a lehajtón anyagi káros balesetet okozott, majd később a híd Pest felé vezető oldalán két autóval ütközött.

Ennek következtében a balesetet okozó férfin kívül egy másik jármű sofőrje, egy 34 éves férfi és utasa, egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette, a harmadik járműben – egy másik taxiban – négyen megsérültek.

Csécsi Soma kitért arra is, hogy a balesetet okozó férfit szerdán – egy 5 óra 10 perckor történt bejelentés alapján – a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt. A férfi a drogfogyasztást elismerte, de tekintettel arra, hogy az őrizetbevétel feltételei nem álltak fenn, szabadon engedték – közölte a szóvivő.

Korábban írtuk