Lukács László György arany csomagolású csokoládét mutogatott az Országgyűlésben
Magyarország aranytartalékéról is kérdezték a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában hétfőn az Országgyűlésben.
Lukács László György (Jobbik) arról beszélt, hogy semmit nem tudni Magyarország aranytartalékáról. Felidézte, hogy Matolcsy György korábbi jegybankelnök volt az, aki bejelentette, hogy Magyarország 110 tonna aranytartalékkal rendelkezik, aminek fizikailag is itt kellene lennie – rögzítette. Megjegyezte, él az alapos gyanúval, hogy ha 500 milliárdot el tudtak tüntetni, akkor az aranytartalékkal is gond lehet és az nem volt biztonságban. Azt kérte, a miniszterelnök 72 órán belül szolgáltasson képi bizonyítékot arról, hogy megvan a nemzet aranya és Matolcsy György azt nem tüntette el.
Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt, hogy amikor a Magyar Nemzeti Bankról és a hozzá köthető alapítványokról beszélnek, akkor a képviselő rossz helyen kopogtat. Ezek vizsgálatának kizárólagos jogosítottja az Állami Számvevőszék – rögzítette.
Azt mondta, a maga részéről gyors és alapos eredményt vár, világos következményekkel, de tudomásul kell venni, a kormány ezekbe a vizsgálatokba nem avatkozhat bele. Felidézte, hogy korábban Magyarország aranytartalékát külföldön tárolták, ezt hazahozták, és vásároltak újabbakat is. 2010 óta a magyar állami vagyon a történelemben példátlan módon megkétszereződött, és ennek része, hogy a jegybank aranyat vásárolt, nem rudakban, hanem „téglaszerűségekben”. Amikor hazahozták, személyesen kiment, megnézte a tárolás körülményeit és az arany meglétét is, és amikor ott járt, minden hiánytalanul megvolt – közölte.
Lukács László György azt mondta, ha már egyszer látta, érdemes még egyszer leellenőrizni, hogy megvan-e és erre a 72 órát méltányos időnek nevezte. Nézzék meg, Matolcsy György nem pakolta-e ki az 500 milliárddal együtt a kasszából, ezt ideje lenne látni. Szerinte minden lehetősége, eszköze megvan a kormányfőnek arra, hogy adott esetben beavatkozzon és megakadályozza a további vagyonvesztést.
Orbán Viktor: Az aranyat nem a Karmelitában őrzik
Orbán Viktor úgy reagált: semmi akadálya a képviselő személyes szemléjének, de az aranykészletet nem a Karmelitában őrzik, hanem a jegybank felügyeli. Azt javasolta, a képviselő forduljon a jegybank elnökéhez, hogy személyesen kívánja azt szemrevételezni, ha nem bízik a szavaiban.
Megjegyezte: a felelősség kérdésével csínján bánna a Jobbik helyében. A jegybank ellenőrzésére kizárólag az ÁSZ jogosult és személyesen a Jobbik kérésére lehetővé tették, hogy egy volt jobbikos parlamenti képviselőt válasszanak meg az ÁSZ alelnökének. Hol volt ő az elmúlt időszakban? – tette fel a kérdést a kormányfő.
