Ma van a védőnők napja
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján.Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban közölte: mintegy ötezer védőnő teljesít szolgálatot Magyarországon.
Köszönettel tartozunk nekik, különösen most, hiszen a koronavírus-járvány idején ott dolgoztak az oltópontokon, és ők szervezték a 16-18 éves korosztály oltását is – mondta.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: a védőnők szerepe és tevékenysége szép magyar tradíció, „a segítőkészség, együttérzés és a szakmai felkészültség magas színvonala kiemeli az egészségügy dolgozóinak ezen rétegét.”
„Ahogy önök megtettek mindent a magyar gyermekekért és családokért, a magyar kormány is megtesz önökért mindent” – hangsúlyozta a miniszter.
A videóban Lőrinczi Orsolya területi védőnő arról beszélt, hogy a védőnői foglalkozás 106 éves, hungarikumként megbecsült hivatás.
A szakma az egészségügyi bértáblába is bekerült, így négylépcsős bérrendezési folyamat indult el – emelte ki.
A védőnők nemcsak a várandósokat és a gyermekeket, hanem az egész családot segítik – mondta, hozzáfűzve: ez a munka csak elhivatottsággal végezhető.
A védőnői hivatás egyedülálló, a Magyar Védőnői Szolgálat a hungarikumok sorában az egyik legkülönlegesebb helyet foglalja el – közölte Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnap, a magyar védőnők napján.
Simicskó István közleményében kiemelte: egy gyermek érkezése mindig ajándék.
Magyarországon már több mint száz éve felismerték, mekkora szükség van olyan képzett szakemberekre, akik szinte a fogantatás pillanatától támogatást nyújtanak a szülővé válás útján – írta.
Tudatta: a Magyar Védőnői Szolgálat Európában páratlan módon működik együtt az egészségügyi ellátórendszerrel, valamint a szociális hálózattal, és nyújt komplex családvédelmi szolgáltatást.
„Ma a védőnők pótolhatatlan munkája előtt tisztelgünk, akik még a koronavírus-járvány legnehezebb óráiban is segítették a magyar családokat, köszönet elhivatottságukért és gondoskodásukért” – írta a frakcióvezető.
