Hirdetés

Elmondta, a három hete Budapesten történt, több erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatban a Szikra Mozgalom egyik tagját is meggyanúsították, véleménye szerint azonban ehhez a bizonyítékok nem elegendőek.

Hangsúlyozta, arra kérik a nyomozó hatóságot, hozzák nyilvánosságra a bizonyítékokat, valamint arra, vizsgálják ki, „hogyan szivárgott ki” tagjuk, valamint családjának, élettársának neve, Facebook-profilja.

A képviselő sajtótájékoztatóján kérte azt is, mondja ki a nyomozóhatóság, hogy sem vele, sem a Szikra Mozgalommal kapcsolatban semmilyen eljárás nem folyik, semmilyen bizonyíték nincsen, ami arra utalna, hogy közük lenne az erőszakos cselekményekhez.

Jámbor András szerint mivel az elmúlt hónapokban a Szikra és ő maga is olyan ügyekbe állt bele, amelyek nem kedveznek a kormányzatnak, ezért lejárató kampány indult ellenük.

Korábban írtuk