A soknemzetiségű Kárpátalján az ukrán lakosságot is igyekszünk bevonni a kezdeményezéseinkbe. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarországra egyre inkább felnéznek, elismeréssel beszélnek rólunk, és egyre több nem magyar anyanyelvű ember tanul magyarul – mondta a Demokratának Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata


– A balliberális tábor összerezzen, ha megtudja, hogy Horthy Miklós kormányzó portréja lóg az irodája falán.

– Minden ősöm bukovinai székely. Ezt a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült közösséget Hadik András gróf, huszártábornok, akinek a szobra tőlünk alig pár száz méterre található a Szentháromság utca és az Úri utca sarkán, gyűjtötte össze és telepítette le Bukovinában, majd 1941-ben, Horthy Miklós kormányzósága idején Magyarországra költöztették őket. Úgy nőttem fel, hogy a nagyszüleim minden áldott nap Horthyról beszéltek. A kormányzó páratlan katonai pályát futott be, a magyar mellett öt nyelven beszélt, elsőrangú sportember volt. Meghatározó történelmi személyiség volt, akit nem gyűlölnünk és megvetnünk kell, hanem végre méltányosan, korrekt módon elhelyezni a múltunkban.


– A jelenünkben pedig ismét meg kell fogalmaznunk a saját magyarságképünket. Hol tart ez a folyamat?

– 2010 és 2014 között megalkottuk a nemzetpolitikai keretrendszert: a könnyített honosításról szóló törvényt, a nemzeti összetartozás napját, az Alaptörvény idevágó passzusait, eközben konszolidáltuk, emelkedő pályára állítottuk a gazdaságot. Magyarország az elmúlt években talpra állt. A mutatóink jók, a fejlődés szemmel látható, és egyre többen érzékelik, hogy valamivel könnyebb lett az élet, jobbak a kilátások, mint a rendszerváltozás óta bármikor. Amikor 2014-ben államtitkár lettem, a legfontosabb célom az volt, hogy az egységes magyar nemzet gondolata gyakorlati cselekvések formájában a gazdaságpolitikában is megjelenjen. Ma már van erre pénzügyi mozgástér.


– Mit jelent ez a mindennapokban?

– Létfontosságú, hogy a Kárpát-medence magyar közösségeit az egyébként is aggasztó népesedési helyzetben megerősítsük a szülőföldjükön, lassítva az elvándorlást. Ennek érdekében a magyar kormány a trianoni határokon túl is támogatja a magyar vállalkozókat és a szakképzést. Az állandó normatív támogatások mellett tematikus éveket szervezünk, amikor egy-egy szakterület kerül a középpontba. 2015 a szakképzés éve volt, ennek keretében tavaly és idén 783,3 millió forintot fordítottunk 104 felszerelt tanműhely és tangazdaság kialakítására. Idén a fiatal magyar vállalkozókat segítő program keretében összesen 600 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehetett pályázni. Erre 967 kérelem érkezett, közülük 117 nyert. 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz, erre egymilliárd forintos keretet hoztunk létre.


– Kik lesznek a partnerek?

– Az adott tematikus évtől függ. A szak­képzésben elsősorban a pedagógusszervezetekkel és az oktatási intézményekkel dolgoztunk együtt, de általában nagy segítséget nyújtanak a történelmi felekezetek, különösen az Erdélyi Református Egyház. Mellettük a reprezentatív magyar politikai érdekképviseletek és számos civil szervezet is bekapcsolódott a munkába, az anyaországban pedig mindenképp említeni kell a Kereskedelmi és Iparkamarát. Számítunk a vállalkozói szervezetekre, kamarákra, gazdaszövetkezetekre is. Elmondható, hogy határokon átívelően széles nemzeti együttműködés alakult ki.


– A trianoni utódállamok hogyan reagálnak ezekre a programokra?

– Nem kommentálják programjainkat, az eddigi tematikus éveket zökkenőmentesen tudtuk lebonyolítani. Ha belegondolunk, ez érthető, hiszen nekik is érdekük és számukra is gazdasági siker, ha állampolgáraik odahaza tudnak boldogulni.


– És tudnak?

– A Délvidéken tavaly 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot indítottunk, Kárpátalján az Egán Ede Program keretében 32 milliárdos keretet hoztunk létre. Előzetesen voltak félelmek idehaza az átláthatóságot illetően, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a támogatások jól hasznosulnak, olyan helyekre jutnak el, ahol szükség van rájuk, és az elszámolással sincs gond. Kárpátalján a támogatások java részét magyar intézmények, családok, vállalkozások kapják, emellett pályázati úton jövedelem-kiegészítéshez juthatnak újságírók és egyházi személyek. Ugyanakkor ez egy soknemzetiségű térség. Az ukrán lakosságot is igyekszünk bevonni a kezdeményezéseinkbe, és a segélyprogramokból is részesülnek. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarországra egyre inkább felnéznek, elismeréssel beszélnek rólunk, és egyre több nem magyar anyanyelvű ember tanul magyarul.


– Hányan?

– Úgy kétezer-ötszázan, ami nem csekély szám. Ennek persze valószínűleg az a fő oka, hogy a nyelvtudás birtokában könnyebben találnak állást adott esetben Magyarországon. Mindenesetre ez számunkra kedvező, mert azt mutatja, hogy más nemzetiségűek is úgy érzik, érdekükben áll közeledni a magyarsághoz. Ezt a folyamatot erősíteni akarjuk. Számunkra az a fontos, hogy partnerként kezelnek minket, elismerik azon jogunkat, hogy felelősséget viseljünk a kárpátaljai magyarok iránt, és elfogadják a kinyújtott kezet.


– Más trianoni utódállamok?

– Változó, többek között a gazdasági helyzet függvényében is. Szlovákiában nagyjából hasonlók a mutatók, mint Magyarországon, Muravidék és Őrvidék valamivel fejlettebb térség, Horvátországban valamivel nehezebb ma, de olyan mértékű gazdasági támogatásra nincs is szükség, mint Kárpátalján. Délvidéken is rohamosan javul a helyzet, úgy tűnik, úrrá lesznek a gondokon. Itt az intézményrendszer is jól szervezett és elég hatékony, ilyen szempontból a többi régió előtt járnak. Erdély, ideértve a Bánságot és a Partiumot, nagyobb, mint a Trianon utáni Magyarország, és sokféle léthelyzet van: tömbmagyarság, szórvány és szigetszerű lokális többség, városi és falusi ember egyaránt megtalálható. Ennek megfelelően területenként változó a szervezettség, és eltérőek az igények is. Általánosságban elmondható, hogy Magyarország elismertsége, bár óvatosan, de nő a nem magyar nemzetiségűek körében is.

Ágoston Balázs