Bár a Tisza Párt korábban álláshirdetésben keresett asszisztenseket újdonsült EP-képviselői mellé, a jelek szerint a július 26-i határidőig nem jelentkezett elegendő számú alkalmas pályázó. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy mint a Mandiner publicistája kiszúrta, több tiszás politikus is külföldi segítőt választott maga mellé.

Hirdetés
  • A Facebook-tulajdonos Metától érkezett Dávid Dóra asszisztense bizonyos Björn Alexander Warren lett, aki 2010 óta az Európai Unió alkalmazásában álló, feltehetően német/német–brit állampolgár, derül ki a Mandiner cikkéből. Magyarországhoz semmi köze, ellenben volt már egy német liberális képviselő asszisztense, volt a Donald Tusk pártjában politizáló lengyel Danuta Hübner szakpolitikai tanácsadója, majd tavaly év végéig Radosław Sikorski munkáját segítette Brüsszelben, különös tekintettel a kül- és biztonságpolitikára és kifejezetten az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokra. Sikorski aztán lengyel külügyminiszter lett, az igen tapasztalt Björn Warren pedig önéletrajza szerint onnantól kezdve kilenc hónapig egyáltalán nem dolgozott.
  • Gerzsenyi Gabriellának az olasz Antonio Carnieletto dolgozik, aki szintén nem most költözött Brüsszelbe: 2019 óta van az Európai Parlamentnél, eddig a liberális Renew Europe egyik olasz képviselőjének volt az asszisztense.
  • Lakos Esztert Francesco Pettinari segíti, aki szintén nem beszél magyarul, és szintén a Renew Europe egyik olasz képviselőjétől igazolt át; mint a cikk szerzője megjegyzi, úgy tűnik, a legrátermettebb, legmegbízhatóbb asszisztenseket nem a Tisza-szigetekben, hanem kifejezetten Cseh Katalinék európai közösségében lehet fellelni. Illetve azért akadnak máshol is:
  • Kulja András egyik asszisztense a fiatal Danai Spentzou, aki 2022 óta dolgozott egy görög néppárti EP-képviselő mellett – ő korábban Brüsszelen kívül Londonban, többek között a Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsánál gyakornokoskodott.

„Magyar Péter vonatkozó posztjában a következőképpen fogalmazott:

»Olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik képesek hazájuk érdekében a legtöbbet kihozni magukból nemzetközi környezetben.«

Hát akkor izgatottan várjuk, miként képviseli hazájának érdekeit Björn, Antonio, Francesco és Danai a Tisza politikusainak megbízásából” – zárul a Mandiner cikke.

Korábban írtuk