A szőlő ősi változatai a megkövesedett leletek tanúsága szerint már az ötmillió évvel ezelőtt beköszöntött pliocén korban megtalálhatók voltak a mérsékelt égövben. A legéletrevalóbbnak az apró szemű, étkezési célból élvezhetetlen ligeti szőlő (Vitis silvestris) bizonyult, ezt kezdték hát saját céljaikra szelektálni Kr. e. mintegy 5000 évvel a Kaukázus térségében. Ezáltal alakult ki a mai bortermő szőlő (Vitis vinifera) sokféle fajtája.

A szelekció lényege az volt, hogy a szőlőt az ember saját céljait szolgáló kultúrnövénnyé alakította, vagyis drasztikusan korlátozta a természetes terjeszkedésben. A szőlő ugyanis, amennyiben magára hagyják, igen gyorsan terebélyes ágas-bogas növénnyé válik, hatalmas terméshozammal. Az ember ezt akadályozta meg a metszéssel, mellyel szabályozta a hajtásokat és a termés mennyiségét is. Ezzel a növény által reprodukcióra fordítandó energia hasznosulását irányítani lehet.

Tény tehát, hogy a sok évezredes természetes vegetációs egyensúlyt az ember megváltoztatta, hiszen a szőlő eredendően metszés nélkül terem. Mindezek következtében mára szinte közhellyé lett, hogy minden a szőlőben a zöldmunkák során dől el, s az is közismert, hogy ezen ősi kultúrnövény sok törődést igényel, melyet meg is hálál. Csakhogy ezzel a szőlő eredendő vegetáció-termés egyensúlya felborult, a hagyományos metszés pedig igen sok élőmunkát igényel, minél nagyobb egy ültetvény, annál többet, és ez értelemszerűen költséget is jelent a szőlősgazdának. Márpedig a költséghatékonyság korunkban különösen fontos varázsszó. Érdemes hát azon gondolkodni, miképp tehető egyszerűbbé, gazdaságosabbá a munka.

Így tesz dr. Babó Tivadar kertészmérnök, aki jó öt évtizede munkálkodik az általa ágaskordonnak vagy másképp rügyritkításos termesztési módnak nevezett eljárás kidolgozásán és finomításán. A módszer lényege, hogy a szőlő nem igényel metszést, a vegetációs folyamat és a termés a hajdanvolt természetes egyensúly felé törekszik.

Babó Tivadar a Kertészeti Egyetem 0,75 hektáros szigetcsépi tanültetvényében eltelepített leánykával kezdte el a kísérletezést. Ezt metszés nélkül nevelték, azzal a céllal, hogy demonstrálják azon tételt, mely szerint ily módon csakis rossz minőség produkálható. Ez azonban nem teljesen pontos megközelítés – valójában a minőség kulcsa a tőkén termett szőlő mennyisége. Ennek pedig a metszés csak egyik lehetséges – ámbár nagy hagyományú és a maga módján bevált – eszköze. Az ilyen művelési mód mellett a szőlő karjait, azaz ágait fölfelé vezetik, s a metszéssel többek között a természetes vitalitást szabályozzák. Az ágaskordon viszont ennek épp a fordítottja: a szőlő ágait a gazda lefelé irányítja, oly módon, hogy a támoszlopok között kifeszített drótra futtatott felső kordonkarról a szálvesszőket lefelé vezeti, majd egy alsó huzalhoz rögzíti. Ily módon párhuzamos, függönyszerű vesszősor jön létre, mely a metszett szőlőkhöz képest jelentősen több fürtöt tud teremni, de kisebb hajtásokon. Ez tulajdonképpen megfelel a szőlő eredeti, hagyományos növekedésének, vagyis ilyen termesztési mód mellett az ember hozzásegíti a növényt, hogy visszatérhessen a hajdani természetes egyensúlyhoz, ami a szőlő életfunkcióira jó hatással van: ellenállóbbá válik a kártevőkkel és az időjárási szélsőségekkel szemben egyaránt. Ez pedig, mivel lehetővé válik a növényvédelem nagyságrendekkel történő visszafogása, igen jelentős költségmegtakarítást jelent a szőlősgazdának. A kártevőket a viszonylag laza fürtszerkezet is távol tartja, mivel így a szél jobban átjárja a tőkéket.

Hogy az ilyen módszerrel termesztett szőlő valóban jól érzi magát, arról Babó Tivadar Sopronhoz közeli kísérleti ültetvényének meglátogatásakor magunk is megbizonyosodhattunk.

Az egyes sorokat szemügyre véve jól láthatók a sok évtizedes kísérletezés egyes fázisai, részeredményei. A dolgok mai állása szerint tény, hogy a szomszédos parcellák hagyományos metszésű, drasztikusan csökkentett terhelésű tőkéin ott-jártunkkor még nem indult meg a rügyfakadás, ellenben az ágaskordonos sorok szőlőinek rügyei már lendületesen kipattantak, egyikben-másikban szabad szemmel is jól láthatók a fürtkezdemények.

A vitalitás tehát megkérdőjelezhetetlen, és az sem vitatható, hogy az ilyen tőkék a hagyományos metszésűekhez képest jóval nagyobb terméshozamot produkálnak. Fölösleges vesszőt nem teremnek, így a vesszőterhelés rovására nő a hozam.

Épp ebből fakadtak a szőlő minőségét illető kételyeink. Kérdésünkre Babó Tivadar is elismerte, hogy erre, mármint a magas hozammal párosuló gyengébb minőség problémájára sokáig nem találta a megoldást, ám egy 1998-as tavaszi fagy mintegy véletlenszerűen elhozta a megvilágosodást.

– Megijedtem a jelentős fagykár láttán, hiszen számos rügy odalett. Ám ahogy figyeltem a szőlőt, azt vettem észre, hogy a befagyott rügyek helyén meddő hajtás nőtt, aminek a további biológiai reprodukcióban már nem volt szerepe, a megmaradt rügyekből kibontakozó fürtökben pedig a korábbiakhoz képest felszökött a cukorfok, hiszen a növény a magába integrált tápanyagot kevesebb fürtbe pumpálta szét – magyarázta a jelenség lényegét a kertészmérnök.

Ezután Babó Tivadar tudatosan törekedett a tőkék felső részén, az úgynevezett kordonkaron található rügyek ritkítására, hiszen így szabályozni lehet a termésmennyiséget és ezáltal a minőséget. A rügyritkításhoz nagy segítség egy speciális, az autómosók nagy forgókeféihez hasonlatos, traktorra szerelhető alkalmatosság, mellyel könnyedén végig lehet menni a sorok között, ledörzsölve a nemkívánatos rügyeket.

Az ágaskordon-rendszer kiépítése nagyjából 5 esztendőt vesz igénybe, ennyi időbe telik, míg kinevelhetők a lefelé vezetett termőkarok. Ezután azonban egy vitális és metszés nélkül is önszabályozó növényt kapunk. A kiegyensúlyozott szőlőn a megtermelt gyümölcs egyensúlyban van a vegetatív növekedéssel. A rügyritkítással pedig úgy lehet beavatkozni a minőség növelése érdekében, hogy közben a gazda nem kényszeríti metszéssel fokozott energia-befektetésre és fölösleges vesszőtermelésre a szőlőt.

Ez azt jelenti, hogy itt egy mennyiségileg és minőségileg egyensúlyban lévő, a kártevőkkel szemben a hagyományos metszésű szőlőkhöz képest sokkal ellenállóbb, könnyen gépesíthető és mindezek miatt jelentős költséghatékonyságot jelentő művelési mód – amit azonban Magyarországon egyelőre mostohagyerekként kezelnek.

Babó Tivadarra nagyon is illik a mondás, mely szerint senki nem lehet próféta saját hazájában. Kísérleteit számos szaklapban publikálta, ám a szőlész szakma számos befolyásos jelese makacsul ellenállt az ágaskordonos módszernek, így esett meg, hogy a művelési módot kimunkáló kertészmérnök mindmáig nem kandidálhatott belőle. Pedig az ágaskordon szabadalmi oltalom alatt áll – külföldön. Talán mondanunk sem kell, hogy a babérokat ennek ellenére nem Babó Tivadar aratta le, hanem elsőként élelmes ausztrál szőlőtermesztők, akik – mivel hazájukra nem terjedt ki az oltalom – egyszerűen kihasználták a joghézagot, és szép haszonra tettek szert azzal a módszerrel, amit a magyar kertészmérnök évtizedek alatt fejlesztett ki és finomított. A kenguruk földjéről azután Kaliforniába is eljutott a metszés nélküli szőlőtermesztés módszertana – a tengerentúlon „minimal pruning” néven lett közismert, így hát most ott tartunk, hogy az európai és benne a magyar borpiacon megjelenő ausztrál és amerikai borok egy része egy magyar ember által kifejlesztett költséghatékony termesztési mód nyomán kerülnek versenyelőnybe a vén kontinens és hazánk boraival szemben. Igazi közép-európai abszurditás.

Az étkezési célra, illetve boralapanyagként használatos szőlő mellett azonban az ágaskordonos módszernek van egy egészen más, de ugyancsak fontos vonatkozása is. Manapság, amikor egyre sürgetőbb az új energiaforrások felkutatása, nem elhanyagolható szempont, hogy az ágaskordonos termesztési módszerrel magas terméshozamot lehet produkálni, amennyiben eltekintünk a rügyritkítástól. Ez esetben a szőlő bioetanol-alapanyagnak is kitűnően hasznosítható. Természetesen ilyen célra nem borszőlőt érdemes telepíteni, hanem kevésbé igényes, ellenálló fajtákat. Ezek könnyen, egyszerűen termeszthetők, vagyis viszonylag csekély befektetéssel, költséghatékonyan és nem utolsósorban környezetkímélő módon juthatunk energiaforráshoz.

A bioetanol-forradalomtól ma még ugyan távol vagyunk, de ma, amikor egyre többet beszélünk az innovációról, az ágazat hazai képviselőinek is érdemes nagyobb figyelmet szentelniük az ágaskordonos szőlőtermesztési módnak. Már csak azért is, mert e magyar innováció iránt külföldön egyre nő az érdeklődés.

Ágoston Balázs