– Nemrég adták át a 2010-es Esterházy János-emlékplakettet. Az elismeréssel minden évben a határon túli magyarságért küzdő emberek, civil szervezetek legjavának munkáját díjazzák. Idén kiket tartottak legérdemesebbnek?

– 1991-ben indítottuk el mozgalmunkat Esterházy János felvidéki magyar politikus megismertetéséért és rehabilitálásáért, s ennek egyik legfontosabb része minden évben az ünnepség, amelyen átadjuk az emlékplakettet. Idén a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, illetve egy ferences szerzetes atya kapta. A szentendrei ferences atya hétről hétre visszajár Érsekújvárra és nagy fáradsággal szervezi a magyar ifjúságot. Az idei ünnepség azonban rendhagyó, hiszen nemcsak őket, hanem három felvidéki magyar várost is kitüntetünk. Az a három magyarlakta település, ahol a legjobb eredményei voltak beiskoláztatási programunknak, szintén díjazásban részesült. Szepsi, Fülek és Komárom példát mutatnak minden határon túli településnek azzal, hogy nem hagyják veszni a magyar iskolaügyet. Beiskoláztatási programunk következtében ugyan minden településen lélektanilag pozitív változás történt a magyar nyelvű oktatásban, ám a kitüntetett városokban nem csak lélektani a változás, a statisztikai adatok is pozitívak.

– A Felvidéken a statisztikai adatok szerint a szülők több mint húsz százaléka nem a magyar nyelvű iskolát választja gyermeke számára. Hogyan tudják meggyőzni a szülőket?

– A magyar gyermekek legalább húsz százaléka szlovák iskolába jár. A szlovák államnak célja a nyelvtörvénnyel az is, hogy ezt a folyamatot még jobban ebbe az irányba terelje. Nekünk viszont a társadalmi szolidaritás és a támogatások módszerével kell bátorítani őket, hogy magyarok maradhassanak felnőttkorukban is. Minden évben karácsonykor minden felvidéki óvodás, jelenleg mintegy tizenkétezer gyermekről van szó, kap tőlünk egy levelet, mely pontokba szedi a magyar iskola mellett szóló érveket, s a levél mellé egy karácsonyi ajándékot, ami természetesen jelentős költség, de mindenképpen vállalnunk kell, s szponzoraink segítségével ez sikerül is. Ezenkívül ígéretet teszünk, hogy minden magyar iskolába beiratkozó családot egyszeri ösztöndíjjal támogatunk, ami ugyan nem túl nagy, viszont kifejezi a társadalmi szolidaritást. Természetesen a végső cél, hogy azt a bűnt helyrehozzuk, hogy a kedvezménytörvényt Szlovákiában zátonyra futtatták.

– A kedvezménytörvény a magyar oktatási nyelv támogatását hivatott szolgálni úgy, hogy rendszeres oktatás-nevelési támogatást biztosít egészen a középiskola befejezéséig a mai határokon kívül élő diákok számára. Hogyan lehetséges, hogy Szlovákiában ez a törvényi szabályozás ellenére sem működik?

– Ez a rendszer a Magyarországgal szomszédos többi országban akadálymentesen működik, Szlovákiában azonban az oktatás-nevelési támogatás ügyét vakvágányra futtatták, a pénzt nem szabad erre a célra felhasználni. Hogy kiküszöböljük a csorbát, öt évvel ezelőtt indítottunk egy teljesen civil mozgalmat, igyekszünk annyi pénzt összegyűjteni, amennyit csak lehet, hogy legalább a beiratkozás előtt álló évfolyamok számára ösztöndíjat adhassunk. Abban bízunk, hogy a továbbiakban az új kormány létrejötte után lehetőség nyílik a kedvezménytörvény eredeti koncepciójának érvényesítésére.

– Milyen eredményeket sikerült elérniük?

– A program hatékonyságáról az mutat reális képet, ha azt nézzük, hogy a gyermekek hány százaléka iratkozik be magyar iskolába. Öt év alatt sikerült elérni azt, hogy a számarány országos viszonylatban stabil maradt. Én még nem vagyok ezzel megelégedve, el kell érnünk a növekedést. Ezért is van szükség a program fejlesztésére, elsősorban arra, hogy az anyagi támogatás és a lelki muníció súlyosabbá váljon. Ezért is emeltük ki Komáromot, Füleket és Szepsit, ahol még az abszolút számok is növekednek. Az átlagon belüli legjobb példákra szeretnénk a reflektorfényt irányítani.

– Mire volna szükségük a programjuk hatékonyabbá tételéhez?

– A legfontosabb az volna, hogy a kedvezménytörvény eredeti koncepciójához visszatérhessünk, mert akkor az anyagi hátterünk biztosított volna. Amíg ez nem valósul meg, támogatókat várunk, hogy a felvidéki iskolások beiratkozási támogatásait akadálymentesen, a magyarországi politikától függetlenül is biztosíthassuk a törvény jogkörének helyreállításáig.

Gerhát Petra

* * *

A Rákóczi Szövetséget az alábbi címeken és bankszámlaszámon támogathatják:

Cím: 1255 – Budapest, Pf.23

Tel.: +361 201 30 67, +361 212 88 91

E-mail: info@rakocziszovetseg.hu

Adószám: 19719029-1-41

Bankszámlaszám: 11705008-20119193 – OTP Bank