Hirdetés

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a megemlékezésen a tárcavezető mellett részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára is.

Közölték: az első világháború alpesi frontján elhunyt, mind olasz, mind az Osztrák-Magyar Monarchia zászlaja alatt harcoló katonáknak állított emlékhelyen mostantól a magyar nemzeti lobogó emlékeztet a Monarchia haderejében szolgált és áldozatul esett magyar katonákra is.

Az ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy az alpesi fronton harcoló katonáknak nemcsak a tömeges pusztítás akkori legmodernebb katonai eszközeivel, de természet adta nehézségekkel, a téli hegyi körülményekkel is meg kellett küzdeniük, mégis helytálltak, mert „erre kötelezte őket esküjük, a bajtársiasság, és az örök katonabecsület”.

Tisztelet jár tehát mindazoknak, akiket nemzetiségüktől függetlenül szólított a hegyre a kötelesség – idézték a miniszter szavait.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a magyarok számára különösen nagy jelentősége van az első világháború itáliai frontjának. Isonzót, Doberdót és a térség más részeit a magyar feltöltésű gyalogezredek védték, sokszor hatalmas veszteségek árán. Az ellentétes oldal azonban nem akadályozhatta meg azt, hogy a két szemben álló nép tisztelje egymás hősies helytállását.

A honvédelmi miniszter kiemelte: „áldozatuk a háború rettenetére, de egyben azokra az örök katonaerényekre figyelmeztet, melyek minden nép legnemesebb hagyományaihoz tartoznak”.

A közös megemlékezés azt is jelzi, hogy a háborúnak nincs helye soha többet országaink között, de megbecsüljük a katonahőseinket, bármelyik oldalon is harcoltak – zárta beszédét Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A tárca tájékoztatása szerint a megemlékezésen részt vevő országgyűlési képviselőkből álló delegáció nevében Kövér László házelnök helyezett el koszorút és rótta le kegyeletét az Osztrák-Magyar Monarchia olasz hadszíntéren elhunyt több mint tízezer katonájának földi maradványait őrző síremléknél.

Az Országgyűlés elnöke az emlékkönyvbe lejegyzett soraiban megköszönte „a nemes olasz nemzetnek, hogy kegyelettel megőrizte hőseink és áldozataink sírhelyét, és olyan időkben is hű volt hozzájuk, amikor Magyarországon egy istentelen és embertelen diktatúra – egy új háborúra készülve – el akarta törölni az emléküket”.

Ez a hely legyen örök figyelmeztetés: a háború nem hozhat megoldást semmire. Nyomában halál és pusztulás jár. Teljesedjen be rajtunk a mondás: „Ha békét akarsz, emlékezz a háborúra!” – fogalmazott a házelnök.

Az eseményen az olasz kormány nevében a védelmi miniszter vett részt. Guido Crosetto elmondta: a hely az olasz népnek is különleges, a nap pedig nem csak az olaszok ünnepe, hiszen azon a vidéken olaszok és magyarok estek el és találtak közös végső nyughelyre, mára pedig az emlékezés és a barátság helyszínévé vált – áll a HM közleményében.

Korábban írtuk