Magyar mise Csángóföldön
Románia úgy érzi, kockázat nélkül tehet engedményt.Másfél évszázad után újra magyarul szólhatott a mise Bákóban. A győzelem azonban keserédes. A jászvásári püspökség jóváhagyása csak havi egy misére vonatkozik, és arra is csak kísérleti jelleggel.
Fotó: MTI
Zsúfolásig megtelt a Szent Miklós-plébániatemplom vasárnap. Messzi falvakból is érkeztek hívek, hogy meghallgathassák Csángóföld első hivatalos magyar nyelvű miséjét. Voltak, akik népviseletet öltöttek a jeles alkalomra, az énekek pedig tiszta szívből szóltak. A szertartást Ciobanu János nyugalmazott pap celebrálta, aki Bihar megyei szolgálata végeztével tért haza szülőföldjére.
Hogy ez megtörténhetett, harmincéves harc eredménye. Nicolae Ceaușescu rémuralmának végével a csángók, köztük a Kárpátok keleti lábainál élő bákóiak azt remélték, hogy a korábbi románosító politika véget ér, és beköszönt a demokrácia. Reményeik azonban hamar szertefoszlottak. Bukarestet és a jászvásári egyházmegyét 1978 óta apostoli kormányzóként, 1990 óta pedig püspökként vezető Petru Gherghel következetesen söpört le minden kezdeményezést, ami a magyar nyelv egyházi használatát próbálta kieszközölni.
– A püspök képviseletében egyszer egy tanárember érkezett hozzánk Jászvásárról, aki azt mondta, Csángóföldön becsületes emberek vannak, akik nem akarnak magyar misét, a románok már civilizálták a csángókat, a történelem kereke pedig nem foroghat visszafelé – emlékszik vissza a Demokratának Nyisztor Tinka, a moldvai Pusztinából származó etnográfus, aki társaival az 1990-as évek elején kezdte meg három évtizedes harcát a magyar nyelvű misék engedélyeztetéséért.
A hatalom hajthatatlan volt. Pusztinában ezért az emberek saját portáikon szervezték meg a magyar istentiszteleteket. Noha a Vatikán általánosságban helytelenítette a szabad ég alatt tartott miséket, Gergely Géza csíkszentmiklósi pap és bátor társai időről időre hívek százai előtt celebráltak szertartásokat az isten szabad ege alatt.
Az 1990-es évek során Nyisztor Tinka, aki azóta már a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vallási felelőse, háromszor is gyűjtött aláírásokat a magyar nyelvű misék érdekében. A hatóságoktól és retorzióktól való évtizedes félelmek ellenére mindhárom alkalommal háromszáz-háromszázötven aláírás jött össze. A püspökség azonban az első két alkalommal hamisnak minősítette az aláírásokat, és élből elutasította a kezdeményezést. A harmadik, 1998-as aláírásgyűjtés azonban, ha nem is sikerrel, de részleges eredménnyel járt. Abban az évben ugyanis egy új, svájci nuncius érkezett Bukarestbe, aki becsülettel továbbította a csángók panaszait a Vatikánnak. Az ő közreműködésének is köszönhető volt, hogy a 2000 és 2004 között tartott jászvásári zsinat során a magyarellenes püspök végül engedélyezte a magyar nyelvű misét, de – a helyiek csalódására – csakis olyan alkalmakkor, amikor Magyarországról érkező látogatócsoportok tartottak rá igényt.
A nyelvi gondok egyéb problémákat is okoztak.
– Volt sok olyan idős ember, aki nem beszélt románul, mivel pedig a kirendelt papok magyarul nem tudtak, a gyónásra sem volt mód. Egy alkalommal a román pap az egyik néninek a rokonával üzente meg, hogy mondjon el két Miatyánkot, és minden rendben lesz – mondja Nyisztor Tinka, aki ezt követően a gyónások ügyét is terítékre vette.
Panaszával 2006-ban a Vatikánig is eljutott, ahol kihallgatást kapott a püspöki kongregációtól és a Vatikán külügyeiért felelős Pietro Parolin érsektől, aki 2013 óta már vatikáni államtitkárként szolgál. Pietro Parolin akkor őszintén rámutatott a vatikáni és általában a nemzetközi diplomácia realitásaira.
– Azt a választ kaptuk, hogy a Vatikán Romániával áll diplomáciai kapcsolatban, ezért számára a romániai katolikusok elsősorban román katolikusok – mondja Nyisztor Tinka.
A három évtizedes harc végül eredményre vezetett. Vasárnaptól Bákón minden hónapban egyszer magyarul szól a mise. De minek köszönhető a hirtelen nagyvonalúság Bukarest részéről? Vannak, akik Ferenc pápa pünkösdi látogatásával, mások Petru Gherghel püspök közelgő nyugdíjazásával magyarázzák a gesztust. Közelebb állhat azonban az igazsághoz az, hogy Bukarest mára már úgy érzi, hogy megnyerte a demográfiai és kulturális háborút Csángóföldön, ezért semmit sem kockáztat, ha engedményt tesz.
Tánczos Vilmos 1997-ben megjelent tanulmánya szerint az 1859-es népszámlálás alapján az akkori 53 ezer moldvai katolikus 71,6 százaléka, 38 ezer ember volt magyar ajkú. Bákó katolikusainak 86,6 százaléka vallotta magát magyarnak. Az 1930-as, Trianon utáni első népszámlálásra a központi nyomásgyakorlás és fenyegetés beérni látszott: a 243 ezer moldvai katolikus között akkor már csak kétezer magyart találtak. A sokak által kétes hitelességű számokra azonban rácáfoltak a nyelvtudást vizsgáló adatok: 1997-ben a moldvai katolikusok negyede, 62 ezer ember tudott magyarul. Nyolcvan faluban a lakosság jelentős része beszélte a magyart. Mégis, a 2002-es népszámlálás során Bákó 175 ezer lakosából alig kétszáz vallotta magát magyarnak. 2011-re pedig az el- és kivándorlás miatt a város lakossága harmincezerrel megcsappant, a magyarok száma pedig a felére csökkent.
Ilyen körülmények között Bukarest már nem érzi fenyegetésnek a magyar nyelvet és identitást. Ezért hát a nagyvonalú gesztus, hogy ettől kezdve havonta egyszer, „ad experimentum”, vagyis kísérleti jelleggel magyarul szólhat a mise Bákóban. A szórványfalvakban azonban, amelyek eddig a leghűbben őrizték a magyar kultúrát, a jövőben is csak románul hallható az ige. De máshogy nem is történhetne, hiszen a jászvásári püspökség 1884-es újraszervezése óta csak román nyelvű papképzés zajlik, ezért ha Bukarest nagyvonalúan engedélyezné is, hogy a csángók anyanyelvükön hallgathassák a misét, nincs már pap, aki vállalni tudná a szolgálatot.
