Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd című műsorának főszerkesztője és egyik műsorvezetője a napokban Facebook-oldalán posztolt arról, hogy életében először kéthetes, összefüggő nyaralást tudott kivenni. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren készített bejegyzés szerint férjével elutaztak Balira kalandozni, mivel párjával az ismeretségük kerek, 30 éves évfordulóját ünneplik, kalandozni, túrázni fognak.

Hirdetés

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezzel az utazási információval kezdte el támadni a műsorvezetőt. A politikus péntek este élő videóban jelentkezett a Facebookon az MTVA Kunigunda útján található épülete előtt, hogy népszerűsítse pártja szombati demonstrációját.

Magyar azt mondta a videóban, hogy az élő közvetítés után megpróbál bejutni a közmédia épületébe, ahonnan szerinte „a vezetés már eltávozott, lehet hogy már külföldön is vannak”, majd egy teljesen indokolatlan fordulattal odaszúrt az MTVA-tól teljesen független és a város másik felén található magánvállalat, az ATV Zrt. műsorvezetőjének, Szöllősi Györgyinek. A Tisza Párt vezetője Szöllősi Györgyi nevét kezdte el emlegetni, mondván „épp elment valami egzotikus szigetre, mint egy rendes újságíró, aki aggódik a média függetlenségéért”.

Magyar okfejtéséből az nem derült ki, hogy miért ne mehetne el nyaralni valaki, hogy megünnepelje férjével a kapcsolatának 30. évfordulóját, és hogy egyrészt ehhez mi köze Magyarnak, másrészt meg úgy általában az MTVA elleni demonstrációhoz hogyan kapcsolódik az ATV-s műsorvezető nyaralása.

Korábban írtuk

Mint ismeretes, Magyar Péter egy hete volt az MTV-ben és a rádióban, ma mégis azért tüntet, hogy bemehessen. Miközben Magyar „a szabad közmédiáért” megy tüntetni, már most egy magántelevízió munkatársa ellen hergel, akinek vélhetően az lehet a bűne, hogy nem vesz részt azon a tüntetésen, ahol Magyar Péter beszédet mond.

Az alábbi videóban nagyjából 10:46-nál kezdődik az idézett, Szöllősi Györgyi elleni hangulatszítást tartalmazó rész:

Meg akarja mondani az újságíróknak, hogy mit csináljanak

Ahogy a Média1 is megjegyzi, Magyar Péter rendszeresen támadja az ATV-t. A politikus júniusban például azt híresztelte, hogy nem hívják be őt a műsoraikba, holott a csatorna rendszeresen hívta őt, és több műsorban, az Egyenes beszéd több adásában, valamint a Heti Naplóban és a Startban is szerepelt élőben. Amikor a csatorna szembesítette vele az Egyenes beszéd élő adásában, hogy hazugságokat terjeszt, hiszen számos alkalommal volt a televízió élő adásainak vendége, a politikus másfél perccel a Rónai Egonnal való beszélgetés kezdete után kisétált a műsorból, majd a televízió egyes műsorkészítőinek vallási hovatartozásáról közölt szenzitív személyes adatokat tartalmazó listát negatív szövegkörnyezetbe ágyazva. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) a jogellenes adatközlés miatt el is marasztalta a politikust.

Magyar Pétertől egyébként nem idegen, hogy újságírókat személyeskedően, személyükben támadjon és megpróbálja kikezdeni a hitelességüket. Márciusban ilyen negatívkampányt folytatott Dezső Andrással, a HVG akkori munkatársával szemben. Magyar a 444-et aztán DK-pressnek nevezte annak ellenére, hogy a lap kifejezetten rossz viszonyt ápol a Gyurcsány Ferenc vezette párttal. A 444-nek azért ment neki a Tisza Párt elnöke, mert megírták, hogy Magyar a június 9-i választások előtt még kifejezetten azt ígérte, hogy nem fogja felvenni az EP-ben a mandátumát, ezt azonban a választások után megváltoztatta.

Magyar a napokban az Átlátszó oknyomozó műhelyt és annak munkatársát, Hont Andrást kezdte el személyeskedően támadni közleményben. Magyar azért támadta Hontot, mert az Átlátszó leközölt egy olyan, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által készített dokumentumot, ami más megvilágításba helyezi a Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatójának egyes korábbi állításait és ezáltal szavahihetőségét.