A Tisza Pártot saját bevallása szerint anyagilag is támogató Rakó György elsősorban az agrárpolitikában ad tanácsokat Magyar Péteréknek, méghozzá teljes összhangban a brüsszeli elvárásokkal. Mindez most különösen fontos, hiszen az uniós elit gyorsított folyamatban szeretné csatlakoztatni a szövetségi rendszerhez Ukrajnát, ami többek között a mezőgazdaságban is alapvető átrendeződést hozna. Egy esetleges Tisza-kormány – ismerve a párt fő-agrártanácsadójának elképzeléseit – teljesítené az Európai Unió vezetésének elvárásait, ami a magyar gazdák tönkretételével járna – figyelmeztet a Magyar Nemzet cikke.

Hirdetés

A zöldbáróként elhíresült agrárközgazdász tavaly ősszel állt be a Tisza Párt vezetője mögé, aki Brüsszelre bízná a magyar agráriumot.

A lap felidézi Raskó előéletét: A 90-es évek privatizációjának egykori központi figurájaként is ismert közgazdász az élelmiszeripar kiárusításában, illetve szétverésében is oroszlánrészt vállalt.

A zöldbáró az uniós csatlakozásunk előestéjén azt üdvözölte, hogy az agráriumot illetően korlátozódik Magyarország szuverenitása:

„Azért is örülök annyira az EU-csatlakozásnak, mert akkor a mezőgazdasági politikánkat Brüsszelből fogják vezérelni, nem itthonról”

– fogalmazott a közgazdász 2003-ban.

Bírálta a földalapú támogatási rendszert

Raskó György 2022-ben bírálta a földalapú uniós támogatási rendszert, aminek megváltoztatására készülnek Ursula von der Leyenék. Az agrárközgazdász még 2022-ben arról beszélt, hogy rossz a jelenlegi szabályozás, mert az extenzív termelést támogatja. Nem véletlen, hogy Magyar Péter tavaly októberben az Európai Bizottság elképzeléseinek megfelelően követelte az uniós agrártámogatási rendszer lebontását, ami gyakorlatilag csődbe vinné a magyar gazdákat.

Fotó: képernyőkép, Demokrata-montázs

A zöldbáró szerint kevés munkával túl sokat keresnek a gazdák

Ugyanebben az interjúban a Tisza Párt elnökének jó barátja azt is elmondta, hogy

egy átlagos – száz hektár termőfölddel rendelkező – családi gazdálkodásnak szerinte kevés befektetett munkával indokolatlanul magas a jövedelme a földalapú támogatással, ráadásul alig kell adót fizetniük őstermelőként.

Hajmeresztő állítások

Amikor tavaly ősszel először feltűnt Magyar Péter mellett, Raskó élő közvetítésben hosszasan fejtegette az elképzeléseit, amelyek teljesen életidegenek a magyar gazdatársadalom számára. A Tisza Párt elnökének közösségi oldalán ma is látható videóban a zöldbáró elképesztő sületlenségeket állított a magyar mezőgazdaságról. 

Újratanyasítási program 

Először olyan vidékfejlesztési programot nevezett kívánatosnak, amelynek része lenne az úgynevezett újratanyasítás. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy ez alatt mit értett Raskó György:

„Újra ki kell jönni faluból, a kényelmes életből és létrehozni olyan kisebb farmközpontokat, amelyek ott vannak a helyszínen. Az egész Európai Unióban a mezőgazdaság a tanyasi rendszeren alapul, Ausztriától kezdve Lengyelországig és Németországig mindenütt ott lakik a gazdálkodó, ahol gazdálkodik.”

A nagyvállalkozó tehát gyakorlatilag kiűzné az gazdákat a falvakból a földek mellett létesítendő farmközpontokba, majd a már kiürült településeket „rehabilitálná”, ráadásul úgy, hogy utóbbi lépéstől még a termelés növekedését is várná – összegzi a Magyar Nemzet a teljes cikkében.