Az Index.hu-n szerda reggel jelent meg interjú Vogel Evelinnel, Magyar Péter volt barátnőjével. A nő többek között arról beszélt, hogy politikai karrierje elején Magyarnak nem voltak konkrét tervei, „nem akart változást az országban”, a bosszú hajtotta, amiért kihajították korábbi állásaiból.

Hirdetés

„Mélységes csalódás, hogy egy olyan ember, akinek megkértem a kezét, az elárul engem és elárulja a pártot”

– reagált Magyar Péter szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Vogel Evelin állításaira, amelyeket nagyrészt hazugságnak nevezett. Magyar arra is utalt, hogy az interjú mögött a kormánypárt szándékait sejti.

A Tisza elnöke megismételte a korábbi, Facebookon tett állítását, miszerint Vogel Evelin tudomása szerint „havi 5 millió forintot kap” a Fidesz egyes vezetőitől.

A szerda esti ATV-s interjú során ismét látszott, hogy Magyar Péter nehezen tolerálja, ha érzékeny témában kérdezik, igyekezett is leállítani a műsorvezetőt, mondván, ez az ügy nem országos jelentőségű.

Vogel Evelinnel kapcsolatban azt a taktikát alkalmazta, hogy egyszer szeretettel beszélt róla, máskor igyekezett lejáratni. Elmondta például, hogy szerettek volna segíteni neki, figyelmeztetni, hogy „ne közeledjen a Fideszhez”. Később viszont, utalva Vogel Evelin édesanyja által elkövetett gazdasági bűncselekményekre, amelyek miatt az asszony évekre börtönben is került, azt mondta anyáról és lányáról: „nem esett messze az alma a fájától”.

Korábban írtuk

Vogel szavaiból egyébként az derült ki, hogy Magyar először azt sem tudta, pontosan mit szeretne tenni frissen jött ismertségével, majd akkor kezdett el tudatosabban politizálni, amikor a nő bemutatta neki befolyásos ismerőseit.

Az Index.hu-nak adott interjúból az is kiderült, hogy Magyar rendszeresen pocskondiázza munkatársait, „a visszajelzései negatívak voltak, mindenki, aki neki dolgozik, rossz, rosszul végzi a dolgát, mindenki hülye, mindenki agyhalott”.

Magyar erőszakos természete Vogellel való párkapcsolatában is visszaköszönt, a nő arról számolt be, hogy egy alkalommal dühödten nekiugrott, a kis híján tettlegességig fajuló vitában a nő – és gyermeke is – sírva fakadt. Vogel a politikussal kapcsolatban kiemelte: ő nem az, akinek látszik, és nem is mert válaszolni arra a kérdésre, hogy „kicsoda valójában Magyar Péter?”.

Az eredeti cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.