Hirdetés

Az eset után a csatorna a honlapján is közzétette, hogy hány alkalommal, milyen adásokba kapott meghívást Magyar Péter, aki heteken át válaszra sem méltatta a televízió szerkesztőit. A kifejezetten hosszú listát a Mandiner tette közzé.

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, SMS: március 1. (válasz nem jött)

Március 6. újabb SMS. (közben több telefonhívás)

Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?

Március 8. vita SMS egyeztetés, mikor lenne jó?

Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe

Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt

Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett

Március 26-án SMS-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le, és nem reagált semmilyen megkeresésre.

Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívták, mert szólt, hogy ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és SMS-ben. Jelezték, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várják.

Április 19. újabb SMS: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptak választ.

Május. 2. SMS: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető SMS.

Május 9. SMS Magyar Péter meghívása

Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívták Tarr Zoltánt, a lista harmadik helyezettjét. Ő végül bement május 8-án.

Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15. után többször is.

Március 13-án, április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.

Korábban írtuk

Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert

Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben

Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba

Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó

Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége

Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban

A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

A Mandiner azt is megmutatja, hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:

– március 13. Egyenes Beszéd

– március 19. ATV Start

– április 8. Egyenes Beszéd

– május 26. Heti Napló Sváby Andrással

– május 31. Egyenes Beszéd

– június 7. Egyenes Beszéd

– június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter/Tisza Párt híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

– április 20.

– április 21.

– április 22.

– április 23.

– április 24.

– április 25.

– április 26.

– április 27.

– április 28.

– április 29.

– április 30.

– május 1.

– május 2.

– május 3.

– május 4.

– május 5.

– május 6.

– május 7.

– május 8.

– május 9.

– május 10.

– május 11.

– május 12.

– május 13.

– május 14.

– május 15.

– május 16.

– május 17.

– május 18.

– május 19.

– május 20.

– május 21.

– május 22.

– május 23.

– május 24.

– május 25.

– május 26.

– május 27.

– május 28.

– május 29.

– május 30.

– május 31.

– június 1.

– június 2.

– június 3.

– június 4.

– június 5.

– június 6.

– június 7.

– június 8.

– június 9.

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.