Jelenleg 1,4 millió menekült tartózkodik Csádban, a Száhel-övezet utolsó stabil államában. A magyar kormány az Európába tartó migráció visszaszorítása érdekében több területen nyújt segítséget az afrikai országnak. Orvosi és katonai misszió küldésén túl a gazdasági együttműködés fejlesztéséről is tárgyaltak, és ezen belül a mezőgazdaságra is kiterjed Magyarország szerepvállalása. A magyar segítségre nagy szükség van, ugyanis pénteken élelmezésügyi vészhelyzetet hirdettek ki Csádban, amely összefüggésben van az ott tartózkodó menekültek hatalmas számával.

Hirdetés

Az magyar agrár- és élettudományi egyetem trópusi és szubtrópusi fejlesztési divíziójának munkatársai az élelmiszerválság enyhítése érdekében most olyan ismereteket adnak át a helyi termelőknek, aminek köszönhetően a szélsőséges időjárási körülmények között elő tudják állítani a szükséges élelmiszereket.

Az egyetem tavaly kezdte meg a munkáját Csádban. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is átadnak a magyar szakemberek. Csádban él a Szubszaharai Afrika legnagyobb, 10 milliós teveállománya. A magyar szakemberek segítségével tevetejből tejport állítanak majd elő, ami Csádnak akár exportcikkévé is válhat. Ehhez olyan tevegazdaságokat alakítanak ki, ami egész Afrikában egyedülálló lesz.

„A magyar agrár és élettudományi egyetem tejkísérleti intézete rendelkezik egy olyan tudással, olyan módszerrel, amely alkalmas a tevetejből port készíteni, melyre jelenleg is kiemelt kereslet van a világban. Szeretnénk ezeket a mezőgazdasági ismereteket átadni a helyi lakosságnak, kiemelni őket az éhezés fázisából, és megmutatni nekik, hogy a száraz évszakban is meg tudják termelni az alapvető élelmiszereket” – mondta Máthé László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektori főtanácsadója.

Korábban írtuk

A csádi termelők nemcsak a tevetejpor előállításában számíthatnak a magyar agrárszakemberek munkájára.

Termőterület-bejárásokat szerveznek és folyamatosan egyeztetnek a Csádi Élelmiszer-minőségellenőrzési Központtal. Emellett megbeszéléseket folytatnak a szakemberképzés lehetőségeiről, felmérik a takarmányozási lehetőségeket a helyi növényfajták bevonásával, és az állatbetegségek kezeléséhez is segítséget nyújtanak.

Azbej Tristan: Csádban nyújt segítséget a Hungary Helps Program

A Hungary Helps Csádban nyújtott segítségéről beszélt Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Elmondta, a Hungary Helps program célja, hogy megelőzzék, illetve enyhítsék a humanitárius katasztrófát. Csádban a csecsemőhalandóság huszonkétszerese az európainak, a gyerekek fele alultáplált, a Csád-tó kiszáradása és a Boko Haram iszlám terrorszervezet miatt sok a belső menekült, ráadásul a környező országokból is milliók érkeznek.

Az 50 millió lakosú Szudánban 10 hónapja újabb háború tört ki, 10 millió embernek kellett elhagynia otthonát, közülük 2 millión külföldre menekültek, jelentős részük Csádba – ismertette. Hozzátette: a közelben lévő Nigéria a Boko Haram pusztításaitól szenved, Nigerben politikai instabilitás van. Csád a nagy kihívások ellenére Közép-Afrika egyetlen stabil állama, de ha ez az ország is meginog, a térségből akár migránsok 10 milliói indulhatnak Európa felé – figyelmeztetett az államtitkár.

A Hungary Helps számára a legfontosabb az élet mentése; filozófiája, hogy a segítségre szorulókhoz a megértés szándékával közelít, nem akarja rájuk erőltetni saját elképzeléséit, a segítséget közvetlenül oda viszi, ahol szükség van arra, a csádi kormány és hatóságok pedig jó partnerek ebben – mondta Azbej Tristan.

A műsorban Vogel Dávid, a Hungary Helps első afrikai – Csád fővárosában, N’Djamenában lévő – kirendeltségének vezetője az ott rögzített felvételen elmondta: elsősorban orvosi ellátással, gyógyszer- és élelmiszeradományokkal, az ivóvízellátás javításával segítik a csádiakat és a szomszéd országokból érkező menekülteket.

MTI