A vicei Dsida Jenő Általános Iskolában a vidéki tanintézetekhez mérten szokatlan látvány fogad: frissen meszelt falak, vadonatúj hőszigetelő nyílászárók, újonnan felszerelt mosdók.

Az épületben még érezni a festék szagát, és a fal tövébe állított tablók, virágcserepek is jelzik: nemrég fejeződött be a felújítás, még nem került minden a helyére. A magyar költők, írók, zeneszerzők képei azonban már ott lógnak a falon, tanúsítva, hogy magyar tanintézetben járunk.

Az 5–8. osztályos iskolai oktatás néhány éve indult újra a Bethlentől 18 kilométerre fekvő településen, előtte a községközpontban, Apanagyfaluban tanultak a gyerekek, de mivel a diákok zöme vicei volt, úgy vélték, ésszerűbb, ha szülőfalujukban járnak iskolába, meséli Lapohos Ella igazgató, miközben körbevezet az épületben.

Közben Kerekes Zoltán tanító is megérkezik, s miután kicsengetnek, és az udvarra igyekvő gyerekek elhaladnak mellettünk, néhányukról megjegyzi: „ők a csángók”. Az iskolában 22, Pusztináról, Magyarfaluból, Külsőrekecsinből, Forrófalváról és más Bákó megyei településekről származó csángó gyerek tanul, a diákok a Bástya Egyesület működtette csángó- és szórványkollégiumban laknak.

Kölcsönös segítség

A fiatal tantestület három éve eszmélt rá, hogy néhány éven belül nem lesz kit tanítaniuk: nem lesz meg a szükséges gyermeklétszám, így össze fogják vonni az osztályokat, majd fel is számolhatják az iskolát. Más Beszterce-Naszód megyei magyar falvakból nem akartak gyerekeket átcsábítani, hiszen tudták, ezzel az ottani magyar iskola léte kerülne veszélybe. Ekkor jött az ötlet, hogy a megüresedett padokba csángó gyermekeket ültessenek.

„Tudtuk, hogy mi többet tudunk nyújtani nekik a magyar nyelvű oktatásban, mint az egy-két óra délutáni alternatív program, amiben otthon részesülnek” – meséli Kerekes Zoltán, aki szerint így kölcsönösen segítenek egymásnak: a csángók révén megmarad a besztercei szórványban a magyar iskola, így az itteni gyerekek továbbra is anyanyelvükön tanulhatnak, akárcsak a Bákó megyeiek, akiknek otthon erre nincs lehetőségük.

A vicei származású Gergely István volt csíksomlyói plébános, közismert nevén Tiszti útmutatása alapján sorra járták a csángó falvakat, és ismertették a szülőkkel terveiket. Így 2007 őszére 12 gyerek gyűlt össze, őket a Tiszti felajánlotta házban helyezték el. Ekkor kerültek kapcsolatba a magyarországi értelmiségiek alapította Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvánnyal, amely számos hasonló projektet támogatott a térségben. Segítségükkel sikerült felújítani a házat és beindítani a Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumot, amelyet az időközben megalakult Bástya Egyesület működtet.

A harmadik „betelepítés”

A gyerekek érkezése nem jelentett gondot a falu lakói számára, az észak-mezőségi településre ugyanis már korábban is költöztek csángók. Először a 30-as, majd Gergely István kezdeményezésére a 70-es években telepedtek le itt bukovinai családok a jobb megélhetés reményében, felfrissítve a színmagyar település kiöregedőben lévő lakosságát.

Így a vicei diákok között is sok a csángó származású, akik a Mezőveresegyházáról, Borzásról, Kékesről, Delőapátiból és Apanagyfaluból ingázó társaikkal együtt örömmel fogadták a messziről érkezett, furcsán beszélő gyerekeket. Kölcsönösen segítették egymást: a helyiek románul tanultak a csángóktól, és cserében a magyar nyelv elsajátításában segítettek Bákó megyei társaiknak. Erre különösen szükségük volt, hiszen olyanok is akadtak közöttük, akik egyáltalán nem beszéltek magyarul, de pár hónap alatt elsajátították a nyelvet.

Többségük szociális eset

Mint Kerekes Zoltán, a Bástya Egyesület elnöke felidézi, kezdetben nem is annyira a magyar oktatás iránti elkötelezettség, mint inkább a szociális helyzet késztette arra a szülőket, hogy elengedjék a távoli településre csemetéiket. Többségük ugyanis szociális eset, szüleik munkanélküliek, nem ritkán alkoholisták. A tanító szerint, amikor az első csoport gyereket elhozták, olyan szülő is akadt, aki ki sem kísérte gyermekét az autóbuszhoz, illetve ruhákat, tanszereket sem csomagolt neki.

„Volt egy kislány, aki egy szál szakadt blúzban állt ott, és amikor megkérdeztem, hol a csomagja, mivel nem tudott jól magyarul, felemelte a blúzát, és megmutatta, hogy alatta van még egy” – emlékezik viszsza az első csángóföldi utazásokra a tanító. Mint mondja, egyes szülők azt hitték, Magyarországra viszik a gyermeküket. A gyerekek számára nagy lehetőség, hogy elkerültek otthonról – állítja Kerekes –, hisz a kollégiumban főznek, mosnak rájuk, ruházatot, tanszereket, könyveket biztosítanak számukra, és a tanulásban is segítik őket.

„A szülőket helyettesítjük számukra” – összegez a pedagógus, akihez úgy ragaszkodnak a gyerekek, mintha valóban az apjuk lenne. A hazaszállításukról is a Bástya Egyesület gondoskodik, a karácsonyi, húsvéti, valamint a nyári vakáció előtt bérelt busszal hazaviszik, majd visszahozzák őket, a közel félezer kilométeres táv megtétele nem kis pénzbe kerül, a támogatások nagy részét ez emészti fel.

Magyarokat nevelnek belőlük

A kollégiumba belépve valóban az az érzésem támad, mintha egy családi házba érkeztem volna: az előszobát gyermekrajzok, ünnepségek alkalmával készült fotók díszítik, a szolgálatos fiú a padlót mossa, a konyhában a vacsora készül. A gyerekeknek épp szabad programjuk van, a nagyobb fiúk az udvaron fociznak, a kisebbek és a lányok egy könyvadomány kiválogatásában segítenek. Egy-egy közülük, amint valami érdekesebb olvasmányt talál, leül, és olvasni kezd.

A Bástya Egyesület a gyerekek teljes ellátásáról gondoskodik, étkeztetésükről és tisztán tartásukról két helybéli alkalmazott, tanításukról két szintén vicei nevelőnő gondoskodik. Ők segítenek a gyerekeknek a leckék elkészítésében és a magyar nyelv elsajátításában – ugyanis itt a magyar nyelv gyakorlása a legfontosabb program, délutánonként és hétvégén is van magyaróra, és a televízióban is csak magyar műsorokat néznek a gyerekek.

Játékos formában vagy mesék révén – cél a magyar nyelv minél hatékonyabb elsajátítása. „Azt szeretnénk, hogy magyar emberek legyenek” – mondja Kerekes Zoltán. „Elsősorban emberek” – teszi hozzá az igazgatónő, aki szerint otthon nem sok esélyük lett volna erre.

Beszédes családrajzok

A helybéli nevelőnők munkáját két Vácról érkezett önkéntes segíti, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatói az Erasmus diákcsereprogram keretében töltik itt három hónapos szakmai gyakorlatukat. Radó Katalin húsvétkor érkezett, és napi hat órát vagy akár többet tölt a gyerekekkel. A másodéves szociálpedagógus hallgató kérdésünkre elmondja, tudott a csángókról, „de egy dolog olvasni róluk, és más látni a szemüket”.

Mint mondja, a kollégiumban nagyon jó a hangulat, a gyerekeken látszik, hogy jól érzik itt magukat. A magyartanulással is elégedett, mint mondja a szókincsük egyre bővül, a helyesírásuk azonban „katasztrofális” – de hát a magyar helyesírás nagyon nehéz, teszi hozzá enyhítő körülményként. „Előfordul néha, hogy egymás között románul beszélnek, minket is heccelnek ezzel, hiszen tudják, hogy nem értjük” – meséli mosolyogva, de mikor a diákok lelki világáról kérdezem, rögtön elkomolyodik.

„Kértük őket, hogy rajzolják le a családjukat, szörnyű volt látni az eredményt” – mondja, hozzátéve, hogy a többség egyáltalán nem mesél az otthonáról, s ha valaki mégis elkezd erről beszélni, akad, aki kimegy a szobából. Megemlíti egy testvérpár esetét, akik nyári vakációra sem voltak hajlandók hazamenni addig, míg az apjuk meg nem halt. A kisebbik a szünidő közeledtével rendszeresen ágyba vizelt a stressztől.

Besztercén tanulnak tovább

A nyolcadikos Mónika Pusztináról érkezett, a pedagógusok szerint ő az egyetlen gyerek, akit kifejezetten a magyar nyelvű oktatás csábított Vicébe. Ezt ő maga is megerősíti, mint mondja, nagyon örül, hogy magyarul tanulhat. A testvére Magyarországon jár egyetemre. „Itt jobban tudunk tanulni, mint otthon, ott nem voltak jó tanárok” – teszi hozzá a szintén nyolcadikos, hatgyerekes családból érkező Annamari.

Büszkén mesélik, hogy ősztől Besztercén folytatják tanulmányaikat, ugyanis a Bástya Egyesület a 8. osztály befejezése után sem hagyja cserben pártfogoltjait, megegyeztek a diákok szüleivel, hogy ezek továbbra is a Mezőségen, valamelyik környékbeli gimnáziumban tanulnak tovább magyar nyelven. Az idei három végzős diák esetében a megyeszékhelyre esett a választás, hiszen a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban is évek óta gondot okoz a két magyar 9. osztály indításához szükséges diáklétszám „előteremtése”. Az ősszel megnyíló magyar kollégiumban fognak lakni, a költségeket pedig továbbra is a Bástya Egyesület állja, és hétvégén is Vicébe mennek „haza”.

Önkormányzati segítség helyett támadás

A gyerekek ellátása, taníttatása sok pénzbe kerül, ehhez az egyesület pályázatok útján, főleg magyarországi alapítványok révén szerez támogatást. A Szülőföld Alap, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal, a Pro Diaszpóra, a Communitas és a MOL Románia alapítványa is segítette őket, utóbbi kilátásba helyezte, hogy állandósítja a támogatást. A környékbeli magyar gyülekezetek terménygyűjtést szerveztek számukra, de az egyházak és az RMDSZ is segítette őket.

Kérdésemre, hogy az önkormányzattól kaptak-e támogatást, Kerekes lemondóan legyint. „Román vidék ez, nem bánnák, ha holnap megszűnne a magyar iskola. Nem baj, ha nem segítenek, inkább örülünk, hogy nem akadályoznak” – mondja. Példaként felidézi, hogy a polgármester az első gyerekek érkezésekor elkezdett fenyegetőzni, hogy kihívja a gyermekvédőket. „Ez az, amit a magyarországi segítőink nem tudnak megérteni, hiszen számukra természetes, hogy az önkormányzat tartja fenn az iskolát” – teszi hozzá Lapohos Ella igazgató.

Növelnék a szórványbeli gyerekek számát

A növekvő érdeklődés miatt bővíteni kell a kollégiumot, idén felújítanák az elévült vízhálózatot, játszóteret alakítanának ki, jövőre pedig új épületbe terjeszkednének. Kerekes szerint erre azért van szükség, mivel a következő években több környező faluban felszámolhatják a magyar iskolát, így a szórványbeli gyerekek magyar nyelvű oktatásának feladata is rájuk hárul. Jelenleg egy somkeréki gyerek tanul Vicében, s hozzá ősztől újabb két gyerek csatlakozik a Bethlen közeli faluból.

Kerekes Zoltán szerint a bővítés azért is fontos, mivel a 24 diák – jelenleg ennyit képes befogadni a kollégium – hosszú távon nem lesz elegendő a vicei magyar iskola fenntartásához, újabb csángó vagy szórványbeli gyerekeket kell „importálni”. Számukra új épületet emelnének, vagy egy meglévőt alakítanának át – eladó ház bőven akad Vicében –, a finanszírozást remélhetőleg egy svájci alapítvány vállalja majd magára.

A csángó- és szórványmagyar gyerekek taníttatása mellett a Bástya Egyesület a kulturális tevékenység felélesztésén is fáradozik a Mellyes-völgyi falvakban. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel közösen évente megszervezik a vicei Hagyaték Mezőségi Néptánctalálkozót, a nyári szünidőben mesetábort szerveznek a térség magyar kisdiákjai számára, és idén egy angol vándortábort is sikerült elhozniuk Vicébe.

(kronika.ro)