Magyarnak lenni természetes

– Honnan indult, hol tart most az idén húszéves Kerecsen zenekar?

– A veretes magyar és külföldi hard rock és heavy metal előadók dalait átdolgozó Good Moon Rising zenekar alakult át névváltással 2004-ben, hogy a saját mondanivalónkat a saját dalainkkal mondjuk el. Nem volt könnyű az út idáig, rengeteg tagcserén mentünk keresztül. A zenészélet sok gyűrődéssel, lemondással jár, a főállású munka és a család mellett hatalmas elszántság kell hozzá, ezt nem mindenki bírja. Az elmúlt húsz évben voltak jobb és rosszabb időszakok, egy időben rengeteg fellépésre hívtak minket, aztán hullámvölgy jött, mostanában megint felívelni látszik a pályánk. Stabilizálódott a banda felállása, és lett menedzsmentünk.

– Milyen a kapcsolatuk más zenekarokkal, akár csonkaországiakkal, akár bármely elszakított országrészbéliekkel?

– Nagyon sok jó barátság köttetett szerte a Kárpát-medencében, hála Istennek most már Erdélyben is, ahol 2017-ben jártam először. Én motorozok, maradandó élmény volt egy nagy motoroskonvoj tagjaként eljutni Dévára Böjte Csaba atyához és pártfogoltjaihoz. Az együttes nagy sikerrel szerepelt a Brassói és Temesvári Magyar Napokon, Baróton az Erdővidéki Horgász- és Vadásztalálkozón, Farkaslakán a Szenes Napok Fesztiválon, Kézdivásárhelyen a kultikus Rockkarácsonyon, illetve a délvidéki Ősök Napján Bajsán vagy éppen a felvidéki Martoson. Székelyudvarhelyen is többször megfordultunk az utóbbi néhány évben, reméljük, eljutunk a Kolozsvári Magyar Napokra és a kultikus Tusványosra. Bárhová hívnak a Kárpát-hazában, mindig elsődlegesek számunkra ezek a koncertek, mert fontos számunkra a nemzeti identitásunk, kulturális hagyományaink és szellemi örökségünk védelme, ápolása. Sok segítséget, támogatást kaptunk Deák Bill Gyulától, a P. Mobiltól, Németh Alajostól, az Ismerős Arcoktól, de kevésé ismert zenekaroktól is, mint a Santa Muerte, a Stula Rock, a Válaszút. Utóbbi dobosa, Szebelédi Zsolt kisegített minket, amikor a mienk egyszer nem tudta vállalni a fellépést. Gyorsan megtanulta a műsorunkat, és hibátlanul lejátszotta. Vörösmarti Imre, azaz Ermi barátom számos hangszeren játszik, többek között ciszteren. Ez egy lantszerű húros hangszer. Felhívtam, hogy Az én házamban című dalunk újragondolt változatát jó lenne ezzel színesíteni. Fél óra múlva küldte a sztereó sávot, és nem fogadott el fizetséget. A barátságon túl egyfajta bajtársiasság is van ezen a színtéren. Nagy köszönet illeti Borbély Zsolt Attila barátunkat is, akitől sok hozzáadott értéket kaptunk az utóbbi években. Ő amellett, hogy a zenekar rajongója, kiváló közéleti személyiség.

– Több demó mellett eddig két albumuk jelent meg, 2016-ban a Majom a trónon, 2022-ben pedig A háború művészete. Utóbbit az az évben kitört orosz–ukrán háború inspirálta?

– Nem, már 2019-ben elkezdtünk dolgozni a dalokon. A lemez címét az ókori kínai tudós, Szun-ce azonos című hadtudományi művéből kölcsönöztük. Bizonyos szempontból konceptalbum, a dalok többsége különböző korok háborúit idézi meg, például a több ütközetből álló 1914-es limanovai csatát, amelynek során az osztrák–magyar seregek báró Szurmay Sándor és magyar huszárjai segítségével visszavetették a Krakkó ellen törő orosz csapatokat. A Militaris congratulatio egy középkori egyházi ének feldolgozása, fő üzenete, hogy „szegény, szép hazánkért, magyar koronánkért ideje vagdalkoznunk”. Az első demónkon még más verzióban szereplő Kali-juga című dal más szempontból háborús téma, ez a hindu kronológiában a démoni kor. Kétségtelen, hogy ma a fény és a sötétség harcának időszakában élünk. Az Ez nem rock and roll a torzított gitárral előadott hiteltelen, műanyag popzene elleni saját személyes harcomról szól. Az A fiúk, akik előrementek című dal kilóg a sorból, tisztelgés azok előtt a zenészek és barátok előtt, akik már nincsenek köztünk. Sajnos az elmúlt években sokan elmentek: Balázs Fecó, Benkő László, Kóbor János, a Metal Hammer-es Lénárd László, Molics Zsolt, Póka Egon.

– A Kerecsenre jellemzők a népdalfeldolgozások, a népzenei motívumok beemelése a rockzenébe. Ez ösztönös?

– Gyerekkorom óta szívügyem a magyar népdal, a magyar népzene. Ez a világ már az óvodában belém ivódott, és idővel kiegészült a kelta népzenei kultúra iránti érdeklődéssel. Kátai Zoltán énekmondó barátom, aki sajnos már szintén nincs köztünk, biztatott, hogy fogjam meg, ágyazzam be a zenénkbe ezeket a dallamokat. Igaz, a végeredménytől meghökkent, nem értette, miért kell ilyen hangosan előadni ezt a zenei örökséget. De hát a népdalokat minden korban másként énekelték, és a hangszerelés is sokat változott, a kobozt, a lantot felváltotta a hegedű és a nagybőgő, bejött a duda, majd a tekerőlant, a kor szintetizátora, amivel a hangerejének köszönhetően egyetlen zenész is remekül elszórakoztatta a bálok népét. A népzene, a népdal minden korban formálódott.

– Milyen ma felvidéki magyar rockzenésznek, egyáltalán, felvidéki magyarnak lenni?

– Számomra ez teljesen természetes, nem találok benne semmi különöset. Inkább azon csodálkozom, amikor valaki elhagyja, megtagadja a magyarságát. Már felnőttként éltem meg a mečiari időszakot, Robert Fico előző kormányzásait, amikor korántsem volt ilyen szívélyes a viszony Magyarország és a szlovák állam között. Akkor is tettem a dolgom, ma is teszem. Korábban volt egy polgári társulásunk itt, Komáromban, számos kulturális estet szerveztünk, 2010-ben pedig Trianon-emlékművet állítottunk a városban a békediktátum kilencvenedik évfordulójára, Schmidt Róbert szőgyéni szobrászművész alkotását. A költségeket Reményik Sándor Gyűrűt készíttetek című csodálatos költeménye nyomán készíttetett és árusított emlékgyűrűkből teremtettük elő.

– Meglepő, hogy a szlovák hatalom engedélyezte.

– Beadtuk a papírokat az illetékes állami szervekhez egy Csehszlovákia megalakulásának évfordulójára felállítandó emlékműre. Meg is kaptunk minden engedélyt, a botrány akkor tört ki, amikor az illetékes elvtársak szemlét tartottak, és lefordíttatták az emlékművön olvasható, említett Reményik-verset. Híre ment a dolognak, Fico gyorsan emlékművet rendelt Cirillnek és Metódnak, az azóta hála Istennek süllyesztőbe került Ján Slota pedig követ állíttatott a Duna partján, aminek a felirata hálálkodik az antantnak, amiért felszabadították a szlovákokat a magyar elnyomás alól. Legalább azt írta volna, hogy saját erőből kivívták a szabadságukat… Mindegy, a Trianon-emlékművünk áll, ez a lényeg. Tudom, hogy különösebben nem szeretnek minket, még ma is vannak olyan gyűlölködő kirohanások itt-ott, hogy mi, magyarok takarodjunk a Duna túloldalára. Hozzáteszem, a világhálón a politikai hírek alatti hozzászólásokat olvasva meglepően sok szlovák helyesli a magyar kormány politikáját akár a migránskérdésben, akár a genderügyben, akár a nemzeti szuverenitás védelmét illetően. Gyakran olvasok olyan megnyilvánulásokat, hogy bárcsak nekünk is volna egy Orbán Viktorunk. Hiszek benne, hogy a rend egyszer úgyis helyreáll.

– A tavaly őszi előre hozott választáson a magyar párt ismét parlamenten kívül rekedt, miközben a választási adatokból kitűnik, hogy magyar szavazók is tömegével szavaztak Robert Fico pártjára. Mi lehet ennek az oka?

– Az, hogy Fico elkezdte utánozni Orbán Viktort, és mivel a 2020-tól tavaly őszig szerencsétlenkedő liberális kormányok katasztrofálisak voltak, sikerrel tért vissza. Az ő üzeneteihez képest a magyar Szövetség súlytalannak bizonyult. Ma párbeszéd és együttműködés van, és ez jó. Nagyon fontos, hogy megőrizzük a V4-et, pláne most, hogy Lengyelország lett a leggyengébb láncszem.

– Nagy sikerű daluk címét idézve „vajon mit szól ehhez Brüsszel?”

– Nincsenek illúzióm, látjuk, mit művelnek. Azért a dalért amúgy kaptunk hideget-meleget, a fejünkhöz vágták, hogy megrendelésre írtuk, nekünk esett az Index, a 444.hu, a HVG.hu meg a többi. Az is igaz, hogy így legalább még többen megismerhették a zenekart. A dal egyébként zsigerből született, kiállás a normalitás mellett.

– Honnan jött az ötlet, hogy Cseh Tamás Széna tér című megrendítő dalának rockosított átirata legyen A háború művészete albumuk záró tétele?

– Nagy tisztelője vagyok Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságának. Vagy húsz évvel ezelőtt hallottam először ezt a dalt, és már akkor tudtam, hogy el akarom játszani a magunk stílusában. A mi változatunkat csellón Rácz Csaba, a Pozsonyi Filharmonikusok muzsikusa, zongorán és Hammond-orgonán Horváth Zsolt, a Tűzmadár, és a Deák Bill Blues Band, korábbi, a Lord jelenlegi billentyűse színesíti, fokozva a téma drámaiságát. A dal az 1945. február 11-i budavári kitörésről szól, aminek épp mostanában volt az évfordulója. Szomorú, hogy ezt sokan még mindig tabu témaként kezelik, sőt, megdöbbentő gyűlölettel beszélnek azokról, akik a magyar fővárost védték. A háborút nem ők robbantották ki, de a kötelességüket teljesítve hősi halált haltak. Megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk.