Migrációellenes aktivisták barikádozták el az Échelle-hágót. A többségében franciákból álló, de angol, olasz, német és magyar aktivistákkal is kiegészült csoport Defend Europe elnevezésű akciója az alpesi határátkelők védtelenségére akarta felhívni a figyelmet.
 

A látványos megmozdulással a francia kormány tehetetlenségére akarták felhívni a figyelmet az aktivisták. Az akció azonban nem volt eseményektől mentes, hiszen a helyi antifa nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, hogy megakadályozzák az illegális migráció blokkolását. Szerencsére a küldetés sikerrel végződött, hiszen a francia állam most úgy tűnik, hogy szigorítani fogja a határvédelmet, valószínűleg továbbra is a civilek segítségével.

Az Echo TV Napi aktuális című műsorának vendége volt Bódi Ábel, a magyarországi Identitás Generáció szóvivője.

Az esemény egy reakció volt arra, hogy a francia kormány elhagyta a saját nemzetét és olyan migrációs nyomásnak tette ki amely itt Magyarországon elképzelhetetlen

– kezdte Bódi Ábel, az akcióban résztvevő három magyar aktivista egyike.

Hozzátette: ha száz európai fiatal képes a határvédelmet biztosítani, akkor a francia kormánynak is kötelessége.

Úgy gondolom, ez az a polgári attitűd, amit minden ország állampolgárainak gyakorolniuk kéne. Ha a kormány elhagy minket, akkor igenis nekünk kell cselekednünk

– mondta az akcióval kapcsolatban.

Elmondása szerint nem érte váratlanul hogy ellenérdekelt csoportok is megpróbálták szabotálni az eseményt.

A NOTAV nevű szervezet az aktivisták autóit is megrongálta, valamint egy másik hágón több mint száz illegális bevándorlót hoztak át az országba, mindezt a francia hatóságok szeme láttára.

Elmondta továbbá, hogy a helyi lakosság támogatása mindvégig érezhető volt az akció során, valamint az eseményt a tagok maguk finanszírozták.

A teljes beszélgetés:

(echotv.hu)