Magyarország a kezét nyújtja
Egyre nagyobb a sor az ukrán–magyar határon, a háború elől menekülők tizenöt-húsz órát fagyoskodnak a szabad ég alatt, mire bejutnak a biztonságot jelentő magyar földre. Eközben az egész ország megmozdult, szinte minden településen gyűjtés kezdődött a menekülteknek, magánszemélyek ajánlják fel a kocsijukat, hogy célba juttassák a rászorulókat, a határ menti falvakban pedig tárt karokkal várják őket.A Demokrata hetilap március 2-i számában megjelent cikk.
– Itt a család, hatan, nagyobb gyerekek is vannak, szeretnénk együtt maradni. Úgy hallottam, van itt olyan hely, ahol a nagyok is velünk alhatnak – telefonál kétségbeesetten egy nagymama. A többiek, lánya és négy unokája körülötte, a glédába rakott bőröndökön üldögélnek. A legnagyobb kiskamasz, a legkisebb még csecsemő.
Szívszorító látvány fogad minket a beregsurányi határátkelőnél. A határon lassan, de folyamatosan érkeznek a háború elől menekülők, fáradtan, átfázva. Van, aki húsz órán át várakozott, hogy beléphessen a biztonságot jelentő Magyarországra.
A határátkelőhöz vezető úton nagy a forgalom, sok menekültnek dolgozik rokona külföldön, őket várják, tudják, hogy lesz hova menniük. Nincs is torlódás, gyorsan berámolnak és már indulnak is. Van, akinek várnia kell a fuvarra, a legrosszabb azoknak a helyzete, akiknek senkijük nincs itt. Számukra a határátkelő közvetlen szomszédságában fűthető sátrat húzott fel vasárnap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ahol meleg teával, meleg étellel várják a rászorulókat.
Pár másodpercre átmelegíteni a szívet
Nagy a kavarodás, a karitatív szervezet munkatársa először félreérti, mit szeretnénk.
– Az idős úrért jöttek, akiért Dániából jön a családja? – kérdezi tőlünk. Ám mi a csoportvezetőjüket keressük. Végül megtaláljuk Szabján Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési igazgatóját.
– Több hullámban érkeztünk, szombaton felmértük a helyszínt, átmentünk a határ túloldalára is, Beregszásztól Ungvárig megnéztük, hol mennyien várakoznak és mire van a legnagyobb szükség – mondja a Demokratának Szabján Imre. A vészhelyzetkezelési igazgató azt mondja, a menekülteknek jelen helyzetben információra, útba igazításra van szükségük, és a kíméletlenül hosszú, határon eltöltött fagyoskodás után meleg ételre, forró italra, valamint melegedőre, ezt oldották meg a gyorsan telepíthető, fűtött sátorral.
– Egy tál meleg leves vagy egy csokoládé legalább egy pár másodpercre átmelegíti a szívet, de leginkább türelemre van szükségük azoknak, akik átjönnek. Látom rajtuk, hogy amikor magyar földre lépnek, tesznek pár lépést, majd kiül az arcukra a megkönnyebbülés, hogy most már biztonságban vannak – mondja az igazgató.
A kezdeti eufória után azonban jönnek a következő napirendi pontok, hogyan tovább, hol tudják legalább rövid távon újrakezdeni életüket. A többség kész tervekkel érkezik, rokonokhoz, családtagokhoz, ők többnyire meg sem állnak az ételosztó sátornál. Rosszabb helyzetben vannak azok, akik már átjutottak, de távolabbról, Német- vagy Franciaországból indultak el értük, és most várakozniuk kell. Nekik jól jön a fűtött sátor: sokan nem mernek a határról elmozdulni, mert oda beszélték meg a találkozót.
– És vannak azok, akiknek semmi perspektívájuk sincs, magukra maradtak. Nekik azzal is próbálunk segíteni, hogy együtt kitaláljuk, merre tovább – mondja Szabján Imre.
Hatalmas összefogás alakul
Egymás után érkeznek az autók a határra, de nem csak a hozzátartozók jönnek. Rengetegen vannak, akik segíteni szeretnének, és élelmiszert, szendvicseket, konzerveket hoznak a rászorulóknak.
– Nagyon sok segítséget kapunk, én azt tapasztalom hogy elég nagy az összefogás, nagyon sok és sokfajta felajánlás érkezik. Önszerveződő kis csoportok, tettre kész magánszemélyek, mindenki megmozdult most. Sokan eljönnek autóval, és fuvart vállalnak – mondja Szabján Imre, hozzátéve, ennek is köszönhető, hogy nincs hiány semmiből.
– Vasárnap van, így ráérek, és szívesen segítenék a lehetőségeim szerint – mondja lapunknak Kutny Dénes, aki már csak arra vár, hogy az autója megteljen Budapest irányába tartó menekültekkel, aztán már indul is velük a fővárosba. Azt mondja, látta, milyen nehéz a helyzet itt, a határon, ezért megbeszélték egy barátjával, mindketten megpakolták reggel az autójuk csomagtartóját.
– Amit tudtunk, hoztunk. Élelmiszercsomagokat, konzerveket, innivalót, női egészségügyi termékeket, amikre vélhetően ilyen helyzetekben szükség. Egy-két játékot a gyerekeknek – mondja az önkéntes sofőr. Utasban nincs hiány, a határon nagyon kevesen jönnek csak autóval, néhányan tömött mikrobuszokon, amelyek viszik is őket tovább. De a többség leginkább gyalog, batyuval, táskákkal és bőröndökkel, nekik nagyon elkel a segítség.
Folyamatosan segítenek a határ menti települések is, a lónyai önkormányzat konvojokat szervez az emberek elszállítására. Az ottani határátkelő korábban este hétig tartott nyitva, most a menekültekre való tekintettel tizenegyig meghosszabbították a nyitvatartást. Az embereket a művelődési házban, illetve a református egyház épületében szállásolják el. De a segítők is kapnak segítséget. A Debreceni Egyetem 250, jelenleg üres kollégiumi helyet ajánlott fel a menekültek elhelyezésére, a városvezetés pedig már szombaton útnak indította a határra az első nagyobb segélyszállítmányt. Vásárosnaményban a kormány már a háborús helyzet eszkalálódása előtt lefoglalt szálláshelyeket a menekülteknek. A sort hosszan lehetne folytatni, úgy tűnik, hogy a legtöbb magyar település szeretne valahogy segíteni, ha mással nem is, kisebb csomagokkal, élelmiszerekkel, a határra senki nem érkezik most üres kézzel.
Visszaadni valamit
Borzasztó és csodálatos érzés ez egyszerre, mondja Szécsi Szabolcs, Tarpa polgármestere. – Tegnap érkezett hozzánk két ikergyermek, kilenc hónaposak. Anyjukkal és keresztanyjukkal menekülnek, tizenöt órát álltak a határon. Gyönyörű, kis piros arcú gyerekek, miután tisztába tették őket, szinte azonnal elaludtak. Borzasztóan ki lehettek merülve – meséli a településvezető. A községben azoknak a menekülteknek a befogadására rendezkedtek be, akiknek valamilyen okból kifolyólag problémásak az irataik. Például a kisgyermeknek nincs még igazolványa, a szülők csak a keresztlevelet tudják felmutatni, vagy elveszett az útlevél.
– Szombat éjjel érkezett az első, harmincfős csoport, azóta folyamatosan jönnek, elsősorban nők és gyerekek. Az a célunk, hogy szeretetet és gondoskodást kapjanak, így engedjük őket tovább – mondja a polgármester. Úgy látja, húsz évvel ezelőtt a tarpaiak voltak bajban, amikor kiöntött a Tisza. Akkor megtapasztalták, milyen érzés, ha összefog az ország segíteni, most ebből szeretnének valamit visszaadni. A település vezetője azt is elmondja, nincsenek egyedül a segítő szándékkal, szinte óránként hívják más településekről, az ország másik végéből is jelentkeznek, hogy segítenének.
– Még Zala megyéből is hoznak tartós élelmiszert, ásványvizet, tisztítószereket, pelenkát. Pizzákkal segítik az itt dolgozók munkáját. Példaértékű az a fajta összefogás, amely most az egész magyar nemzeten eluralkodott – mutat rá Szécsi Szabolcs. A polgármester szerint annyi adomány érkezett, hogy élelmiszerekből már stabil a készlet, most leginkább ágyneműre, plédekre, matracokra volna égető szükségük, hogy az iskola tornatermében és általában minden erre alkalmas épületben átmeneti szálláshelyeket tudjanak berendezni mert Tarpán már minden kiadható szálláshely vagy üres szoba megtelt a napokban.