Magyarország az új világrendben

A könyv kiindulópontja szerint világrendi átalakulás kapujában vagyunk, az Egyesült Államok ugyanis elvesztette a hidegháború után megszerzett egyeduralmát, riválisai pedig folyamatosan erősödnek, ráadásul belső bizonytalanságok is gyengítik. Hogy mi jön az amerikai hegemónia után, az Orbán Balázs szerint még kérdéses. Az viszont biztos, hogy „új játszma indul,” de túl sok az ismeretlen tényező ahhoz, hogy ennek kimenetelét megjósoljuk.

Világos, hogy Magyarország méreténél fogva nem azon országok közé tartozik, amelyek önmagukban új tényezőt alkothatnak és pályázhatnak az új korszak hegemónjának szerepére vagy arra, hogy egy multipoláris világrendben a meghatározó aktorok közé tartozzanak. A kisebb nemzeteknek, magyarázza a szerző, amennyiben saját kezükbe akarják venni a sorsukat, kreatív merészséggel kell elébe menniük a dolgoknak. Orbán Balázs – ahogy előszavában kifejti – azért választotta a huszárvágás motívumát könyve címének, mert „napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet,” és „a feladat, amely Magyarország előtt áll, épp egy ilyen huszárvágást követel meg”.

A konnektivitás fogalma az elmúlt évben központi eleme volt a magyar külpolitikának. Orbán Balázs és Orbán Viktor is számtalanszor felhívta rá a figyelmet, hogy a világ a blokkosodás, az egyes blokkok egymástól való elszigetelődése felé tart, ahogy afelé mutatnak az olyan tendenciák is, mint az amerikai és a kínai ipar szétválasztására irányuló, decouplingnak nevezett amerikai törekvés vagy az Európai Unió vezetése által szintén Pekinggel szemben meghirdetett kockázatmentesítés, angolul derisking. Sem Európának, sem pedig Magyarországnak nem érdeke, hogy a világ ilyen irányba menjen a magyar kormány álláspontja szerint. Az ezzel ellentétes folyamat a konnektivitás erősítése – ezt Orbán Balázs úgy magyarázza könyvében, hogy a globalizált világban elkerülhetetlenül függőségek alakulnak ki, és az államoknak ezt menedzselniük kell, azaz „az egyes függőségekből származó relatív előnyöknek nagyobbaknak kell lenniük a relatív hátrányoknál”. Emlékeztet rá, hogy a hálózatelmélet szerint jobban jár az az állam, amelyiknek több kapcsolata van, mint amelyiknek kevesebb, hiszen így nagyobb a relatív előnyök kiaknázására való képessége.

Orbán Balázs gondolatmenetének központi eleme a keystone, vagyis zárókőállam kifejezés alkalmazása Magyarország példájára. A zárókő, kis mérete ellenére, fontos eleme a boltívnek, „egymást erősítő egésszé” teszi az egymás ellen ható erőket, amelyek a zárókő nélkül szétesnének. Egyszerre része az ívnek, megkerülhetetlen, de önállóan is értelmezhető. A keystone magyar megfelelője, a zárókő talán nem fejezi ki elég pontosan, miért alkalmazzák ezt a kifejezést a politikában, ezért Orbán Balázs inkább kulcsállamnak fordítja a keystone state-et. „Az ilyen szerepet betöltő ország az új világ kulcsállama lehet” – írja a szerző; szerinte hazánk „földrajzi adottságai, kulturális bekötöttségei, gazdasági összeköttetései és államműködési sajátosságai” révén tökéletesen alkalmas is erre az összekapcsoló szerepre.

A miniszterelnök politikai igazgatója tekintélyes irodalomjegyzékkel záruló könyvében elmagyarázza, milyen alapokra építkezve töltheti be Magyarország a kulcsállam szerepét és valósíthatja meg a magyar konnektivitás stratégiáját, mindezt tizenkét pontban összegezve. Magyarország előtt tehát nem kisebb feladat áll, mint hogy meg tudja valósítani a címben említett huszárvágást. Ha sikerül, akkor biztosítani tudjuk, hogy hazánk biztos lábakon álljon, akármilyen irányba mutasson is a világrendi átalakulás.