Tarlós István Demszky Gáborról, Orbán Viktorról és élete lezárt szakaszáról

Budapest nem a miénk, budapestieké, ahogy a liberálisok a kampányban ezt kissé kirekesztően hirdették, hanem mindenkié, megkockáztatom, minden magyaré. Magyarországnak szüksége van Budapestre, Budapestnek pedig szüksége van Magyarországra – mondta a Demokratának Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, főpolgármester-jelöltje.

– Azt sokan tudják, mit csinált Tarlós István a rendszerváltoztatás óta. Azt viszont kevesebben, hogy mivel foglalkozott előtte. – Eredetileg mérnök vagyok, és az építőipar különböző területein dolgoztam tizenöt évig, részben mint beruházó, részben mint kivitelező. A rendszerváltozást megelőző két és fél évben pedig a feleségemmel és a sógornőmmel egy magánvállalkozás keretében egy saját tervezőirodát működtettünk. Meg kell mondanom, hogy abban az időszakban kerestem legjobban életemben, tehát ha csak anyagi oldalról közelíteném meg a dolgot, akkor nem feltétlenül érte meg beszállnom a politikába. – Megbánta? – Dehogy! Már csak azért sem, mert sokkal jobban szerettem polgármester lenni, mint mérnök. A feleségemmel mindketten úgy vagyunk vele, hogy magunk sem tudjuk, miért mentünk műszaki pályára. Azt szoktuk mondani, egyetlen értelme volt Műszaki Egyetemre menni: az, hogy ott ismerkedtünk meg egymással. Félreértés ne essék, tulajdonképpen szerettük a munkánkat, de mindketten sokkal inkább humán beállítottságúak vagyunk. Ezt úgy fogalmaztam meg egyszer, hogy a vérbeli reálgondolkodású embereknek túl humán beállítottságú vagyok, a vérbeli humán értelmiségieknek pedig túlságosan műszaki… A polgármesterségem idején viszont jól jött, hogy egyik területen sem lehet eladni. – Az SZDSZ-ben kezdett politizálni. Miért pont őket választotta? – 1989 nyarán folytam bele a politikába. És hogy miért éppen az SZDSZ-ben? A ’80-as évek végén ez tűnt a legradikálisabb változtató pártnak. Ott lehetett leginkább hangot adni azoknak a gondolatoknak, amelyekről addig csak otthon, vagy szűk baráti társaságban lehetett beszélni. Aztán nagyon nagyot csalódtam a pártban, már 1992-től kezdve érlelődött bennem a kilépés gondolata, végül Derce Tamás barátommal 1994-ben hagytuk el a szabad demokratákat. Nem véletlen, hogy abban az időben hozzánk hasonlóan sokan kiléptek az SZDSZ-ből, és azóta is jó néhány „ős szabad demokrata” fordított hátat nekik. – Demszky Gáborral milyen volt a kapcsolata akkoriban? – Sokáig jóban voltunk. Azt nem mondanám, hogy barátoknak tekintettük egymást – már csak azért sem, mert ha megkérdeznék, szerintem hány barátja van Demszkynek, akkor úgy tippelnék, hogy egy sem. Persze ez a szubjektív véleményem. Az biztos, hogy mind szakmai ügyekben, mind az élet számos más területét illetően meglehetősen eltérő az álláspontunk. Sajnálom, hogy elmérgesedett a viszonyunk, de ez nem rajtam múlott. – Tudatosan készült arra 1990-ben, hogy polgármester lesz, vagy így hozta a sors? – Elsősorban egy Óbudán élő professzornak, Lévay Béla úrnak köszönhető, hogy polgármester lettem. Amikor 1989-ben bekerültem a politikai életbe, azt sem tudtam, hogy egyáltalán lesznek polgármesterek, úgyhogy nem ez motivált, amikor belefolytam a közéletbe. Lévay professzor volt az első szabad választásokon az SZDSZ óbudai jelöltje, én pedig elég aktívan segítettem egy kampányát. Ő látott meg bennem valamit és javasolta a pártban, hogy lehetnék akár polgármester is. Végül annyira jól sikerült a dolog, hogy nem csupán a kerület első embere lettem, de később három választáson is újra bizalmat kaptam, úgyhogy hálával tartozom neki. – A tizenhat esztendő alatt mi volt az, aminek láttán azt mondta, ezért már megérte polgármesternek lenni? – Nem szívesen emelnék ki valamit, inkább azt mondanám, hogy a stabilitás, a biztonságos működés, a különböző politikai vonalak sikeres integrációja büszkeséggel töltött és tölt el. Nagyon szerettem polgármester lenni, szívesen emlékszem vissza az Óbuda élén eltöltött évekre, de saját elhatározásomból szálltam ki, és azt gondolom, egyszer minden korszakot le kell zárni. Ha jönne egy varázsló és azt mondaná, holnaptól újra kerületi polgármester lehetek, azt válaszolnám: köszönöm, nem. Mert ez olyan lenne számomra, mintha vissza kellene ülnöm egy olyan iskola padjába, amelyet már egyszer kijártam. Hangsúlyozom, életem talán legszebb tizenhat éve volt, amit Óbudán eltöltöttem, de most egy új szakasz következik, az előzőnek pedig végérvényesen vége. – Kinek köszönheti a főpolgármester-jelöltséget? – Nem akarok álszent lenni, már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy szeretnék főpolgármester-jelölt lenni, de akkor nyílt meg számomra a lehetőség, amikor Orbán Viktor megadta az esélyt. Sokat számít nekem a bizalma. Azt külön köszönöm, hogy sikerült megtartanom a pártonkívüliséget. – Volt alapja annak a pletykának, amely szerint azt tervezték Derce Tamással, hogy egyszer együtt irányítanák Budapestet? – Egyszer tréfásan arról beszélgettünk Tamással, hogy mi lenne, ha én lennék a főpolgármester, ő pedig a főjegyző. Ám mivel mindketten tudjuk, hogy valószínűleg előbb-utóbb véget érne a barátságunk, ha alá-fölérendeltségi viszony lenne közöttünk, elnevettük a dolgot. Aztán valaki elgondolkodott azon, amiről mi csak viccelődtünk, így a sajtóban is írtak erről több helyen. De őszintén mondom, közöttünk ez csak tréfából merült fel. – Előrelépés a fővárosi frakcióvezetés a polgármesterséghez képest? – Ez egészen más dimenzió. Nagy felelősség vezetni egy kerületet, dönteni több tízezer, adott esetben közel százezer ember sorsáról. Ám a polgármesterségnél is nagyobb megtiszteltetésnek érzem, hogy Orbán Viktorral december 12-én aláírhattuk azt a megállapodást, amely szerint 2010-ben is én lehetek az ellenzék főpolgármester-jelöltje, addig pedig én koordinálom a Fidesz és a KDNP fővárosi munkáját. Nem csak a Fidesz elnökségének bizalmáról van szó, nem felejtem azt sem, hogy most, a választáson 350 ezer ember úgy gondolta, az indulók közül én lennék a legmegfelelőbb személy a város vezetésére. Alig egy százalékkal kevesebb voksot kaptam, mint Demszky Gábor, Budán pedig mindenütt fölényesen megelőztem a jelenlegi főpolgármestert. A két feladat tehát egészen más, a fővárosban sokkal nagyobb súlya van egy döntésnek, mint egy kerületben, de azért megjegyezném, hogy Demszky Gábor ok nélkül nézi le a polgármestereket, mert nehéz feladat jól vezetni egy kerületet, egész embert kíván. – Orbán Viktor azt mondta a megállapodás aláírásánál, hogy hosszabb volt a tárgyalás, mint gondolta, mert ön a végsőkig ragaszkodott bizonyos pontokhoz. Például ahhoz, hogy a pártelnök és ön között nem lesz semmilyen alá-fölérendeltségi viszony. Enynyire nehéz tárgyalópartner? – Olyan várospolitikusnak tartom magam, aki hajlandó egészséges kompromisszumokra, hiszen így tudtam irányítani Óbudát is. Az viszont tény, nem engedtem a szuverenitásomból: amellett, hogy nem lépek be a Fideszbe, szakmai kérdésekben teljes szabad kezet kértem és végül kaptam is az elnök úrtól. Az persze természetes, hogy ha olykor-olykor a Fidesz egészét érintő politikai kérdések kerülnek szóba, akkor konzultálok Orbán Viktorral arról, hogy miként döntsek. Szerencsére az elnök úrral maximálisan megbízunk egymásban, úgyhogy szerintem nem lesz gond a következő években. – Úgy tudjuk, lépéseket tett azért, hogy a média által is gerjesztett főváros-vidék ellentétet feloldja, és ahogy valahol már el is hangzott, „Magyarország budapesti nagykövete” lesz. Mire készül? – Arról van szó, hogy az Orbán Viktor elnök úrral kötött megállapodás alapján a polgári vezetésű megyei jogú városokkal rendszeres munkakapcsolatot kívánok fenntartani, s ezért már meg is kerestem ezeket a településeket. Azért láttuk ennek szükségét, mert Budapest nem egyszerűen egy nagyon nagy város, hanem az egész ország fővárosa. Budapest nem a miénk, budapestieké, ahogy a liberálisok a kampányban ezt kissé kirekesztően hirdették, hanem mindenkié, megkockáztatom, minden magyaré. Magyarországnak szüksége van Budapestre, Budapestnek pedig szüksége van Magyarországra. Ezt nem szabad szem elől téveszteni. – Lehet, hogy éppen ezért érte az elmúlt fél évben több támadás az országos nyilvánosság előtt , mint az ezt megelőző tizenhat évben öszszesen. Hogyan viseli ezt a családja? – Otthon keveset politizálunk. A feleségemnek és a már felnőtt gyermekeimnek is van egy bizonyos értékrendjük, ami nyilván hasonló az enyémhez, de nem szoktunk pártpolitikáról, ilyen-olyan vádakról beszélgetni. Ami pedig engem illet, vannak olyan alaptalan vádak, amik nem esnek jól, de panaszkodni nem szeretnék, mert például Orbán Viktorhoz képest, akit rendszeresen felöltöztetnek a sátán ruhájába – teljesen alaptalanul -, én még egészen jól megúsztam a dolgot. A családom sem örül, ha támadnak, én sem, de otthon ez soha nem jelent témát, mert felesleges is lenne ilyesmiről beszélgetni. Egyébként pedig, aki politikusnak áll, az vállalja azt is, hogy ez az út gyakran rögös. – Hogyan tud kikapcsolódni? – Mostanában szinte reggeltől estig Budapest tölti ki a napjaimat… De néha persze kell lazítani is: nagyon szeretem a vizet, szeretek úszni és szeretek olvasni is, különösen ókori történelmet. Tizenöt évvel ezelőtt még sokat fordítottam Tacitustól, aztán ez abbamaradt, mert nem volt ilyesmire időm. Kikapcsol a zene is, legyen szó könnyű- vagy komolyzenéről, úgyhogy ha csak tehetem, zenét hallgatok. Az önkormányzati kampány kezdete óta viszont tényleg alig foglalkoztam mással. – Demszky Gábor minden bizonnyal utoljára indult a főpolgármesteri posztért. Örül ennek, vagy megnehezítheti a dolgát 2010-ben, ha egy új jelölttel szemben kell felvennie a versenyt? – Négy év hosszú idő, lehet, hogy nehezebb ellenfelem lesz nála, lehet, hogy könynyebb, ezzel még nem foglalkozom. De be kell vallanom, bánom, hogy Demszky Gábor nem akar még egyszer indulni. Én ugyanis versenyző típus vagyok, az az egyszázaléknyi különbség, ami közöttünk volt a választáson, égeti a lelkem. Éppen ezért nagyon sajnálom, hogy legközelebb nem tudok neki visszavágni. Ha négy év múlva a Jóisten megadja a lehetőséget arra, hogy én irányíthatom a fővárost, akkor sem érzem majd olyan nagynak a győzelmemet, mintha őt vertem volna meg. Persze azt is tudom, ez a vetélkedés csak nekem fontos: a város szempontjából sokkal lényegesebb, hogy hosszú évek után jó kezekbe kerüljön az irányítás. Mindent megteszek, hogy felkészüljek a feladatra. Bándy Péter