Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Civilizációk Szövetségének (UNAOC) kísérőrendezvényén hangsúlyozta, hogy ma az emberiség a veszélyek korát éli, erősödik a terrorfenyegettség és számos fegyveres konfliktus zajlik a világban, ezért a nemzetiségek és vallások békés együttélése most fontossabb, mint valaha.

Kifejtette, hogy az ENSZ-nek az is fontos feladata, hogy a civilizációk, a különböző nemzetiségek és a különböző vallások békés együttélését elő tudja segíteni.

„Hiszen ha a civilizációk egymás mellett békében élnek, akkor a leendő fegyveres konfliktusok számát csökkenteni lehet” – mondta.

„Én azt gondolom, hogy Magyarország itt kiváló példával szolgál, hiszen a kormány minden támogatást megad a Magyarországon élő nemzeti közösségeknek ahhoz, hogy meg tudják tartani az identitásukat, meg tudják azt élni (…) Az ehhez szükséges kulturális, közigazgatási és oktatási feltételeket biztosítjuk.”

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban adott korábbi nyilatkozatában pedig sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez mindenhol nincs így, és a nemzeti kisebbségek a világ számos pontján elnyomásban élnek.

Korábban írtuk

„Nem is kell messze mennünk, hiszen Ukrajnában gyakorlatilag az elmúlt kilenc évben szisztematikusan rombolták a nemzeti közösségek jogait különböző okoknál fogva. És dacára minden ígérgetésnek mind a mai napig nem került sor a 2015 előtti állapotok visszaállítására” – húzta alá.

Leszögezte, hogy ez a kérdés hangsúlyosan napirenden lesz az ukrán kollégájával tervezett találkozóján jövő hétfőn.

A miniszter végül jó példának nevezte Magyarországot a vallási közösségek békés egymás mellett élése terén is. „Budapest mindig jó példával szolgál, hiszen Közép-Európa legnagyobb katolikus katedrálisa és Európa egyik legnagyobb zsinagógája gyakorlatilag sétatávolságra vannak egymástól” – mutatott rá.

„Magyarországon a látogatóknak nem kell állig felfegyverzett biztonsági őrökkel szembesülniük a zsidó ünnepségeken vagy a zsinagógák környékén. Egész egyszerűen Magyarországon a vallási közösségek is abszolút szabadon élhetik meg és gyakorolhatják vallásukat, békében, nyugalomban élhetnek” – húzta alá.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon a vallási közösségek békésen élnek egymás mellett, és a kisebbségek számára is minden adott az identitásuk megtartásához.”

„A vallások békés együttélése rendkívül fontos a számunkra. Szégyenteljes módon a liberális médiában általában antiszemitizmussal vádolnak minket, de ha ez így lenne, akkor nem értem, miért éppen Magyarországot választotta volna az izraeli futballválogatott hazai pályának, amikor sajnos nem tudnak otthon játszani” – mondta.

Illetve megjegyezte, hogy hazánk ezeréves keresztény államisággal rendelkező országként felelősséget érez a nehéz sorsú keresztény közösségekért világszerte. Tájékoztatása szerint az elmúlt években ezért mintegy 110 millió dollárral támogatták ezeket a közösségeket, kétmillió emberhez elérve, azért „hogy egyetlen kereszténynek se kelljen elhagynia az otthonát, mert terroristák vagy egyszerűen szélsőséges őrültek fenyegetik őket”.