Magyarország menedéket nyújt

A Demokrata hetilap március 9-i számában megjelent írás.

A Záhonyból a Nyugati pályaudvarra befutó vonatok óránként 900 menekültet hoznak Budapestre. A járat érkezése előtt tíz perccel a rendőrség lezárja a vágány közvetlen környékét, az elkerített területre csak a karitatív szervezetek – a Református Szeretetszolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat és a Hit Gyülekezete – önkéntesei léphetnek. A menekültek oldalt, a parkoló felé tudják elhagyni a pályaudvart. Itt a katasztrófavédelem buszai várakoznak, amelyek a Keletibe, a ferihegyi repülőtérre vagy budapesti, illetve vidéki szállásokra viszik őket, ahol a legtöbben csak néhány éjszakát töltenek. Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt arról, hogy a hozzánk érkezők 70-80 százaléka továbbutazik, sokakat rokonok fogadnak be. A menekültek ellátása és elszállásolása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség folyamatosan tartja a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal és a segélyszervezetek munkatársaival.

Minden egy adatbázisban

A Nyugatinál a szálláskeresésben a Migration Aid önkéntesei is segítenek. Megszólítunk egy fiatal párt, akik a szervezet pultjánál várakoznak.– A közelben lakunk, és egy vendégszobát szeretnénk egy éjszakára felajánlani maximum három főnek. Előző este két húszéves ukrán lánynak adtunk menedéket, akiket másnap reggel kikísértünk a Keletiből induló müncheni vonathoz, így újra üres a szoba – mondja kérdésünkre a fiatal hölgy. Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója is arra vár, hogy a nemrég beérkezett járatról valakinek fedélt nyújtson.– Mi már az elején elkezdtük szervezni a szállásfelajánlásokat, mert tudtuk, hogy ez jelenti majd a legnagyobb problémát. Egy saját adatbázist építettünk ki, ahová bárki felajánlhat szállást. A menekültek közül sokan már Ukrajnában elkezdik keresni a magyarországi szálláslehetőséget, de a többség csak a határon vagy a pályaudvaron foglalkozik ezzel. Rendszerünket folyamatosan frissítjük, hogy az üres szobák, lakások újra megtelhessenek – magyarázza a férfi.

A Keleti pályaudvarnál is minden segítséget megkapnak az érkezők, itt a Katolikus Karitász önkéntesei is munkálkodnak. Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász igazgatójától azt kérdezzük, milyen rendszer alapján történik a menekültek elszállásolása.– Ha valaki azzal a kéréssel fordul hozzánk, hogy keressünk neki szállást, akkor mi szólunk egy katasztrófavédelmi munkatársnak, aki felveszi az illető adatait, ezután busszal elviszik egy tömegszállásra. Itt sokan csak egy-két éjszakát töltenek, mert vagy elhagyják az országot, vagy egyénileg keresnek maguknak szállást. A hozzánk érkező egyéni felajánlásokat egy központi adatbázisba töltjük fel, amelyet a katasztrófavédelem és a Máltai Szeretetszolgálat közösen kezel. Így menekültről lehet tudni, hová, milyen szállásra került, és ki fogadta b – vázolja az eljárás folyamatát Csorba Gábor. Hozzáteszi, egyre több olyan felajánlás érkezik hozzájuk, amikor szálloda vagy panzió jelzi, hogy több családot is befogadna. Nagyobb cégek is jelentkeznek, mint például nemrég egy HR-cég, amely nemcsak szállás-, hanem munkalehetőségeket is kínál a hozzánk érkező menekülteknek. Több nagyvállalattal vannak kapcsolatban, amelyek szakképesítést nem igénylő munkakörbe azonnal fel tudnak venni munkavállalókat.

Elhelyezni hat családot

Lehetetlen felsorolni, ki mindenki vesz részt ebben a széles körű összefogásban, hiszen napról napra újabb felajánlások érkeznek állami szervektől, önkormányzatoktól, oktatási intézményektől, vállalatoktól, magánszemélyektől. Magyarország legnagyobb szállodája, a Danubius Hotel Hungaria is megnyitotta kapuit a menekültek előtt, a Körszálló 50 szobát, azaz száz férőhelyet ajánlott fel. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig felméri a budapesti és a főváros közelében található szabad szállodai és magánszállás-kapacitásokat, és továbbítja az adatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak.Az Országos Erdészeti Egyesület felhívására egy nap alatt több mint 1200 fő részére ajánlottak fel szálláshelyet és ellátást az állami és magánerdő-gazdaságok. A sort a végtelenségig lehetne folytatni.Az esztergomi Boldog Ceferino-plébánia 32 nőnek és gyermeknek nyújt menedéket. Egy budapesti építőipari cég azzal kereste meg a Katolikus Karitászt, hogy segítsenek elszállásolni ukrajnai dolgozóik családtagjait, mert a 25 fős munkásszállóra nem tudnak több embert fogadni. Tóth László diakónus elmondja, néhány asszonyt és gyermeket csak viszontagságos körülmények között sikerült áthozni a határon.– A legnagyobb problémát az iratok hiánya okozza. A gyermekeknek sokszor csak egy keresztlevelük van, amivel az édesanya igazolja, hogy övé a gyermek – mondja Tóth László, akinek rövid beszélgetésünk alatt is folyamatosan csörög a telefonja. Adományozók, önkéntesek keresik, miben tudnának segíteni. Ottjártunkkor éppen egy új mosógép érkezik, a meglévő kettő már kevésnek bizonyul. Tóth László szerint jelen pillanatban mindenük megvan, a kismamavitaminokat is sikerült beszerezni. Több csecsemő is van a menekültek között, a legfiatalabb hat hónapos. Itt hat család kapott szállást, ők mindannyian a Beregszászi járáshoz tartozó Szernyéről jöttek. Bogár Anett két gyermekével és másfél éves unokájával a Csap–Záhony-határátkelőnél jött Magyarországra. Mint mondja, akkora dulakodás tört ki a határ ukrán oldalán, hogy egymást taposták az emberek, és ő annyira megijedt, hogy majdnem visszafordult. Úgy hallotta, több szülő mellől el is keveredett a gyermeke.– Szerencsére a 21 éves fiamat a magyar igazolvány felmutatásával átengedték a határőrök. Budapesten lévő férjem azt mondta, ha nem tudunk a gyerekkel átjönni, hazajön hozzánk, hogy legalább együtt legyünk a háborúban – mondja a nő, majd a mellette összetörten ülő asszonyra néz, akinek több családtagja is Kárpátalján maradt.– Férjem és a vejem azt mondta, menjek át a határon a kicsikkel, ne legyünk ott, ha odaér a háború – mondja maga elé meredve. Beszélgetésünk alatt odajön hozzánk egy édesanya, aki a picijét szoptatja. Hét gyerekkel jött át a határon. A legfiatalabb egyéves, a legidősebb tizenhat. Egy asszony azt meséli, menyétől és az unokáitól a határon kellett elválnia.– Őket azért nem engedték át, mert semmilyen iratuk nem volt, a menyem még keresztlevéllel sem tudta igazolni, hogy a gyerekek az övéi. Az ukrán határőrök azzal zavarták őket vissza, hogy tűnjenek el, vagy elveszik tőle a gyerekeket – mondja sírva.Anett még arról számol be, hogy Magyarországra érve mindenki segítőkész volt. Az első éjszakát a határállomás közelében lévő menekültszállón töltötték, onnan buszokkal Nyíregyházára vitték őket, majd a vonaton ingyen utazhattak Budapestre, végül az építőipari cég munkásszállóján eltöltött éjszaka után került az Esztergomi Főegyházmegye plébániájára. Nagyon hálás a lehetőségért, és hozzáteszi, amint véget ér a háború, szeretnének hazamenni. Addig is dolgozni fog, hiszen korábban már volt több magyarországi munkahelye is.

Szállás, étkezés, iskola

A kárpátaljai Viskből származó, hatgyermekes Igyártó család magánfelajánlás útján jutott szálláshoz. Sándor már régóta Magyarországon dolgozik, így a háború kitörésekor nem voltak együtt.– Amikor a feleségem azzal hívott, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, nem akartam elhinni. Másnap, amikor az orosz hadsereg rövid idő alatt 500 kilométert nyomult előre, azonnal haza akartam menni hozzájuk, de a feleségem mondta, hogy ne tegyem, mert nagyon fél, hogy Kárpátalját is elérik a harcok, így útnak indul a gyermekekkel – kezdi Sándor, majd felesége veszi át a szót.– Szerencsére van magyar útlevelem és magyar állampolgár is vagyok, ezért az ukránok rögtön átengedtek a határon. Két kilométeres sort kellett volna kivárnunk, de hallottuk, hogy az ukrán határőrök azt kérdezgetik, ki magyar állampolgár. Feltettem a kezem, és így soron kívül átjöhettünk Magyarországra – mondja Adrianna, karján a család legfiatalabb tagjával, az öt hónapos Annával. A család két éjszakát töltött Sándor nővérének budapesti albérletében, amikor megérkezett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának örömhíre: beköltözhetnek egy XI. kerületi, 60 négyzetméteres lakásba, amelyet egy doktornő ajánlott fel nekik.– Elmondhatatlanul hálás vagyok dr. Gesztes Évának a nagylelkű segítségért. Számomra ez a helyzet új, hiszen soha életemben nem szorultam segítségre, mindig tudtam gondoskodni a családomról – mondja a családapa. A doktornőhöz fordulunk, aki nem szeretne nyilatkozni, így kérdésünkre csak annyit árul el, hogy a családdal mindennap tartja a kapcsolatot, és Sándorék addig lakhatnak nála, ameddig szeretnének.– Nagyon szerencsésnek érzem magam, mindenünk megvan, amire szükségünk lehet, de semmiképpen nem szeretnénk visszaélni a doktornő segítségével. Azon vagyok, hogy minél előbb, egy-két hónapon belül megoldódjon a lakhatásunk Magyarországon, ha még nem mehetünk vissza Kárpátaljára – teszi hozzá Sándor, akinek magabiztosság és tettrekészség van a hangjában. Felesége csendesebb, szelíd arcán inkább az aggodalom tükröződik. Mint megtudjuk, húga és nővére Ukrajnában maradt.– Sajnos ők közelebb laknak a frontvonalhoz, és már nem tudták elhagyni lakhelyüket, mert blokád alá vonták a települést. Őket nagyon féltem – mondja Adrianna.

Márton Andrea, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ szakmai vezetője a Demokratának elmondja, a család segítése széles körű összefogásnak köszönhető. A szervezet nem csupán szállást keres a háború elől menekülő családoknak, hanem segít napi étkezésükben, amely feladatba a Budapesti Javítóintézet is besegít. A nyolctagú családnak Juhász Péter Pál intézményvezető biztosítja a napi meleg ételt. Ezenkívül gondoskodnak a gyermekek taníttatásáról is. A család három általános iskolás korú gyermeke március első hétfőjétől a közelben lévő Gárdonyi Géza Általános Iskolába járhat, legidősebb lányuk, Szandra már el is kezdte tanulmányait a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Az érettségi előtt álló lány elmondja, új osztálytársai nagyon kedvesek vele, már többükkel barátságot is kötött. Úgy tudja, kárpátaljai osztálytársai közül szinte mindenkinek sikerült elhagynia Ukrajnát, sokukkal tartja a kapcsolatot interneten. Az érettségit nyáron kellene letennie, Kárpátalján, természetesen csak ha a körülmények lehetővé teszik. Barlay Bencétől, az intézmény igazgatójától megtudjuk, több budapesti katolikus gimnázium összefogott, hogy segítsen a Kárpátaljáról érkező magyar gyermekek 1–12. évfolyamig történő taníttatásában. – Fontos, hogy minden gyermeknek megtaláljuk a számára legmegfelelőbb iskolát és közösséget. Nemcsak a tanulásban szeretnénk segíteni, hanem abban is, hogy ezek a legtöbbször nagyon súlyos traumát átélt gyermekek minél előbb vidám, befogadó közösség tagjai legyenek. Eddig 70 pedagógus ajánlotta fel a segítségét, de mivel kezdeményezésünknek folyamatosan terjed a híre, így napról napra többen csatlakoznak – mondja Barlay Bence. Igyártóék a háború után visszatérnének hazájukba, hiszen szeretnek ott élni; ahogy Sándor fogalmaz, a sok nemzetiség Kárpátalján békében élt egymás mellett. A nappaliban lévő nagyágyon három gyermek alszik, a két legidősebb lány pedig a kisebb szobában, külön ágyon. A szülők földre terített matracon pihennek, a legkisebb csöppség pedig a babakocsiban. – Sokan vagyunk, de nem elegen – fogalja össze Sándor derűsen élethelyzetüket. Végtelen optimizmusából és életszeretetéből sok erőt tud meríteni a családja, amire most nagy szükségük is van.