Magyarország szolidáris Németországgal
Magyarország több mint 800 millió eurót költött a határvédelemre - hangsúlyozta Szijjártó Péter.Magyarország rendkívüli mértékben szolidáris Németországgal, hiszen a magyar emberek adóforintjaiból védjük a határainkat, így védjük Németországot is az illegális bevándorlással szemben – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban megjelent nyilatkozatára.
Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.
Magyarország több mint 800 millió eurót költött a határvédelemre és ehhez semmilyen segítséget nem kapott – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter örömét fejezte ki, hogy a két éve folyamatosan hangoztatott magyar álláspontot egyre többen támogatják Európában. „A magyar kormány kezdettől azt mondja, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van” – fogalmazott.
Szijjártó Péter leszögezte: Németország legfontosabb gazdasági partnerünk. A „német cégek nagy szeletet hasítanak ki maguknak a Magyarországra érkező uniós forrásokból, de mi ezt nem sajnáljuk tőlük, hiszen magyar embereket alkalmaznak, ez a helyzet tehát mindenkinek jó” – jegyezte meg a miniszter.
Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban – utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra – azt mondta: nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása.
A Nordwest Zeitung és a Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miként akarja rábírni álláspontja átgondolására a menekültek tagállamok közötti szolidáris elosztásától az Európai Bíróság vonatkozó döntése után is elzárkózó Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és más kelet-európai kormányfőket, a német kancellár kiemelte: nem szabad elfelejteni, hogy „az EU-s partnerek nagy többsége” hajlandó befogadni menekülteket és a menekültpolitika számos kérdésében „teljes az egyetértés és közösen konkrét haladást érünk el”.
Így van ez a külső határok védelmének ügyétől egészen a menekülésre késztető okok megszüntetéséért folytatott küzdelemig, és „csak néhány ország utasítja el továbbra is kerek perec a menekültek befogadását”.
Azonban az EU-ban „szolidaritásra van szükségünk”, és a szolidaritást megtagadó tagországoknak „számolniuk kell azzal, hogy ez nem marad következmények nélkül, a jövőbeni pénzügyi támogatásokról folytatandó tárgyalásokra tekintettel sem” – mondta Angela Merkel.
(MTI)