Az Európai Unió bővítése a Nyugat-Balkán irányába nem várathat magára!

Posted by Szijjártó Péter on Monday, June 28, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI-nek azt mondta: „minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból”.

A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak – közölte a politikus, aláhúzva: a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.

„Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát” – hangsúlyozta Szijjártó, utalva arra, hogy a napokban öt és fél millió magyar lesz beoltva.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.

Egymásra utaltság jellemzi az egészségi helyzet mellett a biztonságot, hiszen az illegális migrációs folyamatokat már a Nyugat-Balkánon, vagy még azelőtt meg kell állítani. Igaz ez gazdasági vonatkozásban is, hiszen az Európai Unió és a Nyugat-Balkán összes kereskedelmi forgalmának húsz százalékát Közép-Európa bonyolítja le – mondta a miniszter.

Korábban írtuk