A közlemény szerint a kedvező árral népszerűbbé válhat az új összeköttetés, és elősegítheti az utasszám növekedését. A bérletajánlat két, rendszeresen utazó célcsoport számára ajánlott és elérhető: a felnőtt ingázó utasoknak, valamint a diákoknak 25 éves kor alatt.

Hirdetés

A szerb vasúttal megkötött kétoldalú megállapodás alapján Szeged és Hajdújárás között a felnőttek 65 euróért, 24 700 forintért, a diákok 40 euróért, 15 200 forintért válthatnak havi bérletet. Szeged és Szabadka között a felnőtt havibérlet 80 euró (30 400 forint), a diák havibérlet 50 euró (19 000 ezer forint).

Az árakat a nemzetközi vasúti díjszabási szabályok alapján euróban határozzák meg, a forintáraknál a MÁV-START által megszabott garantált – jelenleg 380 Ft/euró – árfolyamot alkalmazzák. A kialakított bérletárak nemzetközi forgalomban alacsonynak számítanak, figyelembe véve a 48 kilométeres utazási távolságot. Az egy útra szóló jegy árához viszonyítva a felnőtt bérlet 13, a diák bérlet 8 utazás után már kedvezőbb.

A szegedi nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes teljes árú menetjegy ára 6,20 euró, ez jelenlegi árfolyamon 2356 forint. Szeged-Horgos, Szeged-Királyhalom, Szeged-Hajdújárás között 4,80 euróért, 1824 forintért lehet utazni. Gyermekek 6 éves korukig díjmentesen utazhatnak, Magyarországon 14., Szerbiában 15. életévük betöltéséig féláron. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a jegyvizsgálónál.

Korábban írtuk

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úticél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak is utazásuk teljes hosszára érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. A Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például a nyugdíjas utasoknak is jegyet kell váltaniuk – áll a közleményben.