– A kormány beterjeszti az új idegenrendészeti törvényt az Országgyűlés elé – fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlésben Kálmán Olgának, a Demokratikus Koalíció képviselőjének az azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök leszögezte, hogy vendégmunkásokat csak szigorú szabályok mellett lehet alkalmazni Magyarországon. Az első szabály az, hogy csak azokra az álláshelyekre lehet behozni vendégmunkásokat, amelyeket a magyarok nem tudnak betölteni.

Hirdetés

– Magyarországon ma annyi magyar ember dolgozik, mint korábban még sohasem

– szögezte le. Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy Magyarország a magyaroké. A kormányfő kiemelte, hogy amikor a baloldal volt kormányon, hatszázezer magyar ember vesztette el a munkahelyét.

Magyarország a béke mellett áll ki

– A magyar kormány folyamatosan követi a kárpátaljai magyarok részvételét az orosz–ukrán háborúban. Nagy veszteség ez Magyarország számára – ezt már a momentumos Bedő Dávid azonnali kérdésére válaszolta a miniszterelnök. Orbán Viktor jelezte, hogy nemcsak Európának, hanem Magyarországnak és a kárpátaljai magyaroknak is az az érdeke, hogy minél előbb tűzszünet és béke legyen.

– Ha tudatában van annak, hogy kárpátaljai magyarok is meghalnak a háborúban, akkor támogassa azt, hogy minél hamarabb béke legyen

– szólította fel Bedő Dávidot a kormányfő. Mint mondta, Magyarország minden lehetséges fórumon a tűzszünet és a béke mellett áll ki. – Az a stratégia, hogy az ukránok harcolnak, mi pedig finanszírozzuk, megbukott. Ha tűzszünetet és békét akarunk, akkor új stratégia kell – tette hozzá.

Az elkezdett politika folytatására van szükség

– Magyarország a magyaroké és a magyarországi munkahelyek is a magyarokat illeti meg – jelentette ki Orbán Viktor Lukács László Györgynek, a Jobbik frakcióvezetőjének az azonnali kérdésére válaszolva, aki azt tudakolta, hogy mennyi vendégmunkást akarnak Magyarországra hozni.

A kormányfő hangsúlyozta: a frakcióvezető rendszeresen ötszázezer külföldi munkavállalóról beszél, ami egy olyan javaslat, amit a kormány nem fogad el.

A miniszterelnök szerint az elkezdett politika folytatására van szükség, 2010-hez képest egymillió magyar emberrel több dolgozik hazánkban, akkor a foglalkoztatottság 57 százalék volt, ma 75 százalék. Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, ezt kompromisszumok nélkül a kabinet érvényesíteni fogja – szögezte le Orbán Viktor.

A kormányfő felszólította az ellenzéki frakcióvezetőt, hogy ne akarjon a Jobbik behozni ötszázezer vendégmunkást Magyarországra. A magyaroknak nem kell együtt élniük a vendégmunkásokkal, akik csak korlátozott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, kettő vagy három évig. Ezután el kell távozniuk Magyarországról. A kormány megalkotta a legszigorúbb idegenrendészeti törvényt külföldi példák alapján, ezt fogják a Ház elé terjeszteni, aminek a megszavazását kérte a kormányfő.

Dél-Magyarországra akarnak új beruházásokat vinni

– A kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel – közölte Orbán Viktor, válaszolva Tordai Bencének, a Párbeszéd társelnökének az azonnali kérdésére. A miniszterelnök elmondta, a kormány arra törekszik, hogy a nagyberuházásokat a területfejlesztés logikája mentén helyezze el az országban.

– Ha minden tervünket sikerül megvalósítani, akkor Kelet-Magyarország fel tud zárkózni Nyugat-Magyarország szintjér

– ismertette a kormányfő. Jelezte, hogy az új területfejlesztési megosztottság az észak és dél között van, és most Dél-Magyarországra akarnak új beruházásokat vinni, nem pedig Soroksárra. – Az ország nemzetgazdaságának a jelentőségét emeli meg egy olyan beruházás, amely a kormány támogatását élvezi – húzta alá Orbán Viktor.

Korábban írtuk

A terrornak nincs helye sehol

Toroczkai László szerint a magyar kormány feladta a magyar érdekeken alapuló külpolitikát, azért, mert biztosította Izraelt a támogatásáról a Hamász terrorcselekményei után. – Önök egyedül maradtak az ENSZ-ben is Izraellel és az Egyesült Államokkal – vélekedett a Mi Hazánk elnöke.

Orbán Viktor válaszában jelezte, hogy Magyarország sehol sem maradt egyedül.

– Az ENSZ-ben Németország, Ausztria, Csehország és Horvátország is velünk szavazott. Ez egy közép-európai blokk, talán nem véletlen, hogy kialakult

– mutatott rá a miniszterelnök. – Minden országnak, amelyet terrorakcióval támadnak meg, joga van az önvédelemhez, és hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő – tette hozzá.

A kormányfő jelezte: Magyarország álláspontja egyértelmű: a terrornak nincs helye sehol, és a terror semmire nem megoldás. – Azt szeretnénk elérni, hogy a konfliktus, ami ma egy terrorszervezet és egy állam konfliktusa, ne váljon államok közötti konfliktussá – jelezte a miniszterelnök.

Toroczkai László szerint a harmadik világháború akkor robban ki, ha Izrael nem áll le, az ENSZ proklamációja pedig tökéletes volt. – Miniszterelnök úr miért nem üzen, hogy elfogadhatatlan, hogy több ezer civilt és gyermeket lemészárolnak? – vonta kérdőre a miniszterelnököt az ellenzéki politikus.

Orbán Viktor válaszában jelezte: minden civil élet erőszakkal való elvétele elfogadhatatlan. Ami a túszokat illeti, Magyarország tett egy javaslatot az ENSZ-ben, hogy illesszenek be erről egy mondatot a szövegbe, amire nem voltak hajlandóak. – Milyen magyar érdeket képviselnek önök? – kérdezte ezek után az ENSZ-t felmagasztaló ellenzéki pártelnöktől Orbán Viktor. 

Továbbra is működik a Dunaferr

– A Dunaferrt meg kellett menteni, mert több ezer ember dolgozott ott – mondta Orbán Viktor kormányfő Csárdi Antal LMP-s képviselő azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány úgy döntött, hogy inkább a szabályok módosítását kéri annak érdekében, hogy ha sok munkahely forog kockán, el lehessen tekinteni bizonyos eljárási szabályoktól. Ezért a Dunaferr továbbra is működik és több ezer ember meg tudja keresni a családjának a kenyeret – mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette: a jövőben is a legtranszparensebben fognak eljárni, továbbá Gulyás Gergely miniszter még kiadott egy külön rendeletet, mely szerint a Dunaferr-re vonatkozó szabályt akkumulátorgyárakra nem lehet érvényesíteni.

– Mit akar még többet, mindent megadtunk, amit kért

– kérdezte Orbán Viktor, az ellenzéki képviselő figyelmébe ajánlva, hogy tanulmányozza a jogszabályt.

A Magyar Nemzet beszámolóját ITT olvashatják.