A cukiságkampány nem egy törésvonal volt a Jobbiknál, hanem egy tudatosan felépített stratégia állomása – nyilatkozta a Demokratának Varga-Bíró Tamás. A zenész-publicista lapunknak beszélt arról, miért haragudott meg Zagyva Gyuláékra, mi a véleménye az ellenzék kétszavas programjáról, és elmondta azt is, hogyan vált Jobbik-szimpatizánsból Fidesz-szimpatizánssá.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Nyáron meglehetősen nagy sajtóvisszhangja volt a csörtéjüknek Zagyva György Gyulával: miután élesen bírálta Zagyvát, amiért a Gulyás Márton-féle Közös Ország videójában szerepelt például Gálvölgyi János vagy Hajós András társaságában, a volt jobbikos képviselő az ön állítása szerint megfenyegette, amiért fel is jelentette őt. Hol tart most az ügy?

– November 22-én lesz az első tárgyalás Balassagyarmaton, és miután büntetőügyről van szó, felperesből átminősültem sértetté, így tanúként fognak meghallgatni. Zaklatás vétsége miatt emelt vádat a járási ügyészség, meglátjuk, mi lesz a folytatás.


– Aki követte közéleti megnyilvánulásait, tudja, hogy ez a kritika nem volt előzmény nélküli, korábban is bírálta a Jobbik politikáját. Hogyan alakult a párthoz fűződő viszonya?

– Ha valaki most kapcsolódik be a történetbe, az valóban annyit lát, hogy én úgymond Jobbik-szimpatizánsból hirtelen Fidesz-szimpatizánssá váltam. Ám ez nem egészen így történt. Mindig is jobboldali beállítottságú embernek vallottam magam, egyetlen pártnak voltam a tagja, a Független Kisgazdapártnak, ami egy történelmi jobboldali szervezet, vagyis sem a Fideszbe, sem a Jobbikba nem léptem be. Ugyanakkor valóban szimpatizáltam a Jobbik bizonyos politikájával. A nemzetállamot erősítő politikával. Amikor láttam, hogy ez náluk csak egy álca, úgy is mondhatnám, hogy szavazatgyűjtő álarc, amit azért vettek fel, hogy megfelelő méretűvé duzzasszák a pártot, és elegendő mennyiségű szimpatizánst tudjanak a párttagság mellé gyűjteni, aminek köszönhetően aztán bekerülhetnek az Országgyűlésbe, akkor azt mondtam, hogy ez nem az, amit én akarok. Nem az, amit elvárok egy olyan politikuscsapattól, amelyik deklaráltan jobboldali. Egy deklaráltan jobboldali társaságtól jómagam azt szerettem volna látni, hogy ha jobboldali kormánya van az országnak, mint a Fidesz–KDNP-koalíció, akkor legyen konstruktív ellenzék. A Jobbik a kezdetektől fogva semmiféle konstruktivitást nem mutatott, én pedig beváltottam az ígéretemet.


– Mi volt ez az ígéret?

– Írtam egy Mellénydal című opuszt, illetve egy Mikófalvi kovácsdal című nótát, ezeket, illetve az úgynevezett nemzeti oldal melletti kiállásomat Vona Gábor levélben köszönte meg. Hozzátette, amennyiben bármilyen segítségre lenne szükségem a párt részéről, akkor minden támogatást megadnak. Erre azt válaszoltam, hogy nincs szükségem semmire, egyedül annyit kérek, hogy ezt a nemzeti-nemzetállami politikát próbálják meg folytatni. Mert amennyiben nem folytatják, én ezt szóvá fogom tenni. A pártelnök reakciója az volt: „nem is várunk mást”. Úgy érzem tehát, hogy nyílt lapokkal játszottam. Azt tettem, amit megígértem. 2011-ben kezdtem rádöbbenni arra, hogy ők valójában egyfajta szavazatszipolyozást folytatnak, voksokat akarnak gyűjteni a Fidesz–KDNP-től. Ekkoriban már elkezdtem kritikát megfogalmazni a Jobbikkal kapcsolatban, ami 2012 után érte el a csúcspontját. Akkortól voltam minden, csak rendes ember nem. Az, amit Zagyva Gyula mondott rólam a telefonban, egészen enyhe megfogalmazás volt ahhoz képest, amiket azóta mindennap kapok. A Zagyva-féle megnyilvánulás annyiban volt más, hogy ő a családomat is támadta. Ha egy közszereplő markáns véleményt fogalmaz meg, a tűrésküszöbe magasabb kell hogy legyen. A nagyon személyes gyalázkodást persze akkor sem kell elviselni, de hozzáteszem, én sem bántam velük kesztyűs kézzel. 2012-től, tehát három éven keresztül egyszerre fogalmaztam meg kritikát a Jobbikkal és a Fidesszel kapcsolatban…


– Mi történt 2015-ben?

– Megindult a migránsáradat, és nekem revideálnom kellett az álláspontomat. Elsősorban azzal kapcsolatban, hogy amit a Fideszről tudok, azt honnan tudom? Rá kellett jönnöm, hogy a balliberális sajtóból és a Jobbiktól. Nos, akkor szálról szálra visszabontottam az általam szövött szőnyeget. És nem maradt szőnyeg. Arra jutottam, hogy bár egy kormányzat hozhat olyan döntéseket, amik nem mindenkinek szolgálják az érdekeit, noha ez volna a cél, de a Fidesz–KDNP-kormány alapvetően teszi a dolgát. Ez bebizonyosodott a migránsokkal kapcsolatos, elég markáns álláspont kinyilvánításával, a rezsicsökkentéssel és más lépésekkel is. Amit viszont a Jobbikkal kapcsolatban megfogalmaztam, azokat a kritikákat ők nem csupán aláhúzták, de még sorkiemelték is. Vona Gábortól megszoktuk, hogy ő éppen csak a döntő fontosságú parlamenti határozatoknál nincs ott, a kettős állampolgárságról szóló szavazásról például egy rádiószereplés miatt hiányzott. Egy évvel ezelőtt viszont azzal szembesültünk, hogy a letelepedési kötvény visszavonásához kötötte a kormány migrációval kapcsolatos alkotmánymódosításának támogatását, ami nonszensz. Ez megengedhetetlen, nemcsak egy magát jobboldalinak nevező erő, hanem egy magyar parlamenti párt részéről is.


– Mennyire volt szoros a Jobbikkal való kapcsolata? Csupán a támogatójuk volt, vagy feladatokat is vállalt a pártnál?

– 2010-ben nemcsak a Jobbikra szavaztam, de a választások előtt, például Murányi Leventével, Vágó Sebestyénnel, Novák Előddel, lakossági fórumokon is részt vettem, illetve ingyenes koncerteket is vállaltam. Úgyhogy ki lehet jelenteni, aktívan kampányoltam nekik.


– Említette, hogy már 2011-2012-től kezdve kritizálta a pártot, sokan azonban csak 2014 körül, a cicás-kutyás cukiságkampány kezdetén vették észre: valami megváltozott. Ezt ön hirtelen fordulatnak tekintette, vagy inkább arról volt szó, hogy a folyamatos változás eredménye ekkorra vált igazán látványossá?

– Nem volt szó fordulatról. A jobbikos politikusok egy részére már korábban jellemző volt, hogy a nyilvános rendezvényeken sok támogatójukhoz hasonlóan felvették a Nagy-Magyarország-mintás pólót vagy a bocskait, de amikor beültek az autóba, visszacserélték Hugo Bossra. A cukiságkampány tehát nem egy törésvonal volt a Jobbiknál, hanem egy tudatosan felépített stratégia állomása. Először nemzeti szólamokkal begyűjtjük a radikális réteget, például a korábbi MIÉP-szavazókat, megerősítjük a pártot annyira, hogy bejussunk a parlamentbe. De Vona Gábor azt is jól tudta, hogy egy radikális párt, szélsőjobboldali nézetekkel, nem lehet kormányzati tényező. Nem csak Magyarországon, sehol Európában. Ezért a régi göncöt le kell dobni. Ha eddig hernyók voltunk, szépen bebábozódunk, hogy aztán színes szárnyú pillangóként keljünk életre…


– De a Jobbik cukisodása mellett más változásokat is látunk az ellenzéki térfélen. Hiszen eljutottunk odáig, hogy mondjuk Gulyás Márton elhívja Zagyvát és Pörzsét az említett videójába, vagy balliberális személyiségek beszélnek arról nyíltan, hogy az „Orbán-rezsim” leváltása érdekében akár a Jobbikkal is össze kell fogni…

– A Fidesz kétharmados győzelmével jó időre megszűnt az a kicsit unalmas és meglehetősen kontraproduktív politikai váltógazdaság, hogy négyéves jobboldali kormányzást mindig négyéves baloldali ciklus kövessen, majd újra jöjjön a jobboldal. Az ellenzék pedig arra jutott, hogy az emberek egyszerű programra várnak, amit mindenki megért: „Orbán, takarodj!” Ennyi a program. Nincs más. Nincs mögötte ideológia, nincs gazdasági program, nincsenek szakpolitikai vélemények. E mögé az „Orbán, takarodj” mögé nagyon könnyen fel lehet sorakozni a különböző ellenzéki pártokból. Zagyvát, Pörzsét nem azért támadtam, mert szerepeltek egy ellenzéki kisfilmben. Hanem mert csináltak egy olyan videót, amit deklaráltan a Közös Ország Mozgalom készített, és ott volt alul a számlaszám. Tehát ők egy Soros által támogatott NGO-nak gyűjtöttek pénzt. Ennél nincs lejjebb. Bizonyos résztvevőket megértek, hogy szerepet vállaltak ebben, mert ők is részben ezekből az NGO-pénzekből élnek. De egy Pörzse? Egy Zagyva? És akkor elszakadt bennem valami. És érdekes módon erre ugyanúgy nem hördült fel a közvélemény, mint ahogy akkor sem, amikor nemrég Puzsér Róbert söpredékbázisnak nevezte a kormánypárti szavazókat. Ez már nem hír, mostanában csak akkor hördülünk fel, amikor egy nagyon kevesek által ismert színésznő valakire mond valamit.


– Mennyire lehet sikeres ez a kétszavas ellenzéki program?

– Semennyire. A Jóisten megadta azt a lehetőséget, hogy október 23-án meglehetősen sok helyszínt végig tudtam járni. Kezdtem a Terror Háza előtt. Szakadt az eső, tízezres tömeg hallgatta a miniszterelnök úr beszédét. Kimentem a Kossuth térre, hátha vannak olyanok a közös országos srácok között, akiknek van vér a pucájukban, de nem voltak ott. Elmentem a Momentum rendezvényére, szánalmasan kevesen voltak. A Jobbik megemlékezésén nem jártam, de a híradások szerint százötvenen-kétszázan lehettek. A Jobbik rendezvényéről még annyit, hogy 2010-ben Vona Gábor több ezer ember előtt úgy kezdte a beszédét: „Adjon az Isten! Szebb jövőt!” 2017-ben Vona Gábor százötven-kétszáz ember előtt azzal indított: „Szeretettel köszöntök mindenkit”…


– Említette, hogy rendszeresen kap megjegyzéseket, mert bírálja a Jobbikot. Olyan jelzéseket hall-e jobbikos ismerősöktől, hogy igaza van, mert kritizálja a párt politikáját?

– Nemrég voltam Aradon, illetve Temesváron, Borbély Zsolt Attila barátom meghívására tartottam koncerteket. Akkor sokat beszélgettünk, és ő még úgy volt vele, hogy vannak ugyan pillanatnyi problémák, de ezeket majd orvosolja a Jobbik. Zsolt volt az első, aki azt mondta, hogy igazam volt. Vannak mások is, akik így vélekednek, őket azért nem akarom megnevezni, mert még mindig tagjai a pártnak. Akad közöttük, aki a közép- és felső vezetésben tevékenykedik, és elárulta, hogy egyetért velem, de nem tudnak mit tenni. Eddig azt tudtuk, hogy Vona Gábor irányítja a pártot, és úgy, ahogyan azt Szabó Gábor pártigazgató mondja. Simicska Lajos belépésével ez a helyzet még durvábbá vált. És ezt ők is látják belülről. Kevesen vannak, akik mindezt nem érzékelik, ám mivel 19-re lapot húztak, nem tudnak mit csinálni, várják, hogy 21 legyen. De ez csak akkor következne be, ha ad absurdum nyerne a Jobbik. A választás egyébként sorsfordító pillanat lesz, mert Vona azt ígérte, ha nem győznek, azonnal és véglegesen lemond. De ki tudná betölteni utána ezt a posztot? Szóval kapok egyetértő véleményeket, de egyébként több a szidás, mint a megerősítés.


– Azt tisztáztuk, hogy Jobbik-szimpatizáns volt. Most fideszes lett?

– Én úgy vagyok Fidesz-szimpatizáns, hogy szent meggyőződésem: háborúban állunk. Ez nem egy hagyományos értelemben vett, hanem egy XXI. századi háború, ahol migránsok, internetes felületek, közösségi oldalak vannak, itt így jönnek a támadások. Amikor egy ország háborúban áll, akkor a seregnek van egy vezetője. Ez a mindenkori miniszterelnök. Becstelen és gyalázatos embernek tartom azt, aki most nem áll ki a kormány mellett, függetlenül attól, hogy általában mi a véleménye a kabinet egyéb politikájáról, lépéseiről. Végiggondoltam azt is, mi lett volna, ha 2014-ben nem a Fidesz nyeri a választásokat. Gyalázat. Akár a Jobbik, akár a baloldal győzött volna, egyik sem mert volna Brüsszelnek nemet mondani. Itthon, de még Nyugat-Európában is sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha nincsenek a magyar határvédelmi intézkedések. A kormánypárti szimpátiám tehát egyrészt ennek köszönhető, másrészt annak, hogy mint mondtam, rá kellett jönnöm: ha nem bízom a baloldalban, és kiismertem a Jobbikot, akkor nem fogadhatom el a Fideszről alkotott véleményüket sem. Lehet, hogy a Fidesz–KDNP-kormány nem ideális, de nincs olyan, hogy egy kormány mindenkinek egyformán tetsszen. Akadhatnak hibák, viszont az is igaz, hogy a fékek és ellensúlyok szerepét optimális esetben a mindenkori ellenzék tölti be. Magyarországon azonban nincs ellenzék. Mert az nem program, hogy „Orbán, takarodj”.

Bándy Péter