Máig kommunista dinasztiák leszármazottai állnak a baloldal élén
Érdekes cikk jelent meg nemrégiben a Látószög blog felületén. Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a kommunista dinasztiák hatalomátmentésének történetét mutatta be egy jellemző példán keresztül. A rendszerváltás után ugyanis a kapcsolati és gazdasági tőke továbbra is jól jövedelmezett azoknak a családoknak, amelyek kommunistából villámgyorsan váltak elkötelezett liberálisokká és kapitalistákká. Mintha nem is történt volna rendszerváltás.
„A magyar közélet háttérstruktúráiban máig meghatározó szerepet játszanak – főként a kulturális élet irányításában és egyre inkább a globális és uniós körök informálásában – azok a nagycsaládok, amelyek klánként szerezték meg, konvertálták át, kamatoztatták és örökítették tovább a rendszerváltoztatás előtt felhalmozott tőkéjüket” – szól Békés Márton cikkének bevezető mondata. Ebben a rövid szakaszban benne van a magyarországi baloldal elmúlt harminc évének története.
A cikk szerzője alapos kutatások után mutatja be, hogy a kommunista nomenklatúra hogyan hálózta be a magyar közéletet és hogyan biztosította saját és utódai befolyását rendszereken, kormányváltásokon keresztül. A rendszerváltás ugyanis nem jelentette azt, hogy az egykori befolyásos kommunisták lemondtak volna az addig birtokolt hatalmukról. A gazdasági, kulturális életben ugyanis olyan beágyazottsággal rendelkeztek, hogy nem tudta kivetni őket magából a jobbra vágyó magyar közélet.
„A rendszerváltoztatás ellenére továbbélő (poszt)kommunista kontinuitás gazdasági, politikai és kulturális szálai 1990 és 2010 között egyaránt vastagodtak, a folytonosság 2010 óta meggyengült kötelékei – melléjükszőve családi, iskolai és ismeretségi fonalakat – azonban maradandónak bizonyulnak” – összegzi Békés Márton a tovább élő kommunista hálózat működésének történetét.
Az Eörsi, Rényi, Vásárhelyi, Apró vagy Donáth családon kívül még hosszasan sorolhatnák azoknak a famíliákat, amelyek generációkon át befolyásolták, vagy akár befolyásolják ma is a közéletet. Minden esetben megfigyelhető jelenség, hogy az egykori szigorú kommunistákból példás kapitalisták, gyakran szélsőségesen liberálisok, saját terminusuk szerint „igazi demokraták” lettek.
„Idézzük fel azt is, hogy a balliberális közíróság az Ungváry családban apáról fiúra öröklődik, akárcsak a balliberális politika kabinetszintű mozgatása a Gáloknál. A forradalom utáni megtorlásban jeleskedő Marosán György azonos nevű fia az utolsó állampárti kormányszóvivő volt, majd a Magyar Hitelbank igazgatója lett, az ő fia pedig napjaink egyik neomarxista filozófusa.”
Az ismert családtörténeteken túl azonban számtalan érdekes epizódja van a be nem fejezett rendszerváltásnak, az elmulasztott számonkérésnek.
Olyan, egykor magas polcon levő káderek leszármazottjai is részesülnek a nagyszülői örökségből, akikről a széles közvélemény nem sejti, hogy milyen háttérrel érkeztek a nagypolitikába. Békés Márton cikke részletesen foglalkozik a Fekete-Győr család felemelkedésével, ami amolyan jellemző története annak, hogy a párttitkár unokákból végül szintén befolyásos politikus lett Magyarországon.
Ez a típusú politikai szereplő természetesen eltagadja azt, hogy a kiváló lehetőségeit a pártállami időben összeharácsolt kapcsolati és anyagi javaknak köszönheti. Megteheti, mivel a kommunista családtag kevéssé ismert szereplője volt a diktatúrának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem rendelkezett jelentős befolyással.
Ahogy Momentum színeiben EP-képviselőséget szerző Donáth Anna is egy nemzedékek óta a baloldalon politizáló család legifjabb sarjaként természetesnek tekintette, hogy vezető szerepet kap a liberális pártban, úgy a Momentum elnökeként politizáló Fekete-Győr András is a családi háttere okán tarthatott igényt az elsőségre. A Fekete-Győr-történetben azonban van egy csavar, miszerint a Momentum elnöke az erdélyi jogászdinasztia leszármazottjaként hivatkozik önmagára, arra a családra, amely valóban megbecsülésnek örvendhet minden tisztességes magyar szemében. Ezzel az önpozicionálással mindössze annyi probléma van, hogy a család erdélyi ága leginkább kárvallottja volt a kommunizmusnak, miközben Fekete-Győr András hátszelét az apai nagyapja teremtette meg, aki a kommunista rendszer egyik prominense volt.
„»Én egy konzervatív és antikommunista családból származom, főleg anyukám ágán« – mondta a Kuncz- és a Fekete Győr-családok közös leszármazottja. Mint láttuk: ez legfeljebb, s nem csak „főleg” anyai ágán állja meg a helyét. Fekete Győr Endre ugyanis nem egyszerű tsz-elnök volt, hanem a pártállam egyik vezető megyei kádere, aki mindig puhára esett.”
A Fekete-Győr család története egy az ezerből. Fekete-Győr András pedig egyike a több tucat kádergyereknek, akik kiváló iskolákat végezhettek, évtizedekig élvezhették az elitnek járó előnyöket, majd elfoglalták bérelt helyüket a magyar közéletben.
Mindeközben nem győznek súlyos ítéleteket mondani azok felett, akiknek azért jutott mindenből kevesebb, mert a kommunista „dinasztiaalapító” nem tudott úrrá lenni a telhetetlenségén.
A teljes cikk itt olvasható.
