Hirdetés

Három hónappal, május 16-ig hosszabbította meg az óbudai polgármester letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően a bíróság – közölte a napilap megkeresésére az ügyben eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség.

A bíróság végzése nem végleges.

Kiss Lászlót még tavaly augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását – emlékeztet a Magyar Nemzet cikke. A politikust, valamint volt alpolgármesterét, a tavaly júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják.

A korrupciós ügy szálai több évvel korábbra vezetnek vissza.

A bombát Anonymous robbantotta néhány éve, több videó kiszivárogtatásával. Közzétette például azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A videókon jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat 2024 márciusában fogták el, de az érintettek köre idővel tizenhét főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.

Korábban írtuk