„Makovecz Imre a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója”

„Makovecz Imrét a XX. század egyik legnagyobb gondolkodójának tartom. Egy szabad embernek, aki előítéletektől, dogmáktól mentesen tud gondolkozni az építészetben és az életben is. Kitágítja a gondolkodásunkat, nála az építészet nem egyszerűen technikai vagy építőanyag-kérdés, hanem kulturális cselekvéssorozat. A kultúra széles rétegeit, a történelmet, az élővilágot is bevonja az építészetébe, ahogy az ősi népművészeti jeleket is. Azt szoktuk meg, hogy a pénz vagy a logikus mérnöki gondolkodáshoz elengedhetetlen hasznosság, a megtérülés, a profit állnak a középpontban sok épületnél, nála azonban a középpont egyértelműen az ember. Az embernek nemcsak teste, hanem lelke, szelleme is van. Evvel együtt a természet része is, és úgy épül fel, mint az élővilág.

Gerinc, ablakszem, ajtószárny, lábazat, homlokzat – számtalan olyan kifejezés létezik a magyar nyelvben, amely egy ősi élőlényre utal, és ebből ő valóban lényszerű házakat hozott létre, amelyeken megjelenik a szem és a száj, az épület belsejében pedig sokszor egy bordarendszer. Nagyon fontos nála a gondolatból létrejövő közvetlen cselekvés is. Gondoljunk csak az árvízi katasztrófák utáni újjáépítésre, amikor rögtön cselekvéssé, segítségnyújtássá fordítja az első megdöbbenést, de ugyanez vonatkozik az oktatásra is: létrehoz egy szervezetet, a Kós Károly Egyesülést, amely egyrészt összefogja a hasonlóan gondolkodó építészeket, másrészt tanítja a fiatal építészeket a Vándoriskolában. Mindezek mellett azt is tőle tanultuk, hogy egy építészirodában ne alkalmazottak és titkárnők legyenek, ne legyen menedzseriroda, hanem olyan hely legyen, hogy ha szól a telefon, azt maga az építész vegye föl, hamar emberi kapcsolat alakulhasson ki a megbízóval. Az alkalmazotti tudat nála elfogadhatatlan, Makovecz Imrének fontos volt, hogy mindenki önálló tervező legyen, önálló gondolatokkal. És azt is tőle tanultuk, hogy nem a pénz a legfontosabb a munkánkban, ne az irányítsa a tevékenységünket, hanem a gondolat, a cél, amelyet el akarunk érni, és végső soron a ház, amely felépül.

Nemrég zárult egy kiállítás a Pesti Vigadóban, amelyet virtuálisan is meg lehet majd tekinteni az Országépítő.net honlapon. Több mint száz kollégának küldtünk ki felkérést, és közülük 85-en küldtek anyagot, vagyis ennyi építész munkáját lehetett megtekinteni a 150 kiállítási tablón. Nagyon széles rétegről beszélünk tehát, akik ezt az irányzatot fontosnak tartják, akik Makovecz Imre egykori munkatársai, követői, tisztelői, vagy akik a tanítványok több generációjából kerültek ki három és fél évtized alatt. Ez a szélesebb kör Makoveczhez hasonlóan ugyanúgy beépíti munkáiba akár a népi, akár a településképi hagyományt, akár a természeti formálást vagy a lényszerű formákat. Még ha a médiában ez kevéssé látszik is, és az egyetemi oktatásban sem kapja meg az őt megillető helyet, az emberek, a használók közel érzik magukhoz ezeket a házakat, a magyar néplélekből származónak gondolják őket.”

(A kilencven éve ezen a napon született Makovecz Imréről írt méltatásunkat itt olvashatják, Turi Attila Kossuth-díjas építész gondolatait itt találják. Salamin Ferenccel a Demokrata tavaly karácsonyi lapszámába készítettünk interjút, amelyet ide kattintva érnek el.)