Deutsch Tamás hangsúlyozta: Manfred Weberhez, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjéhez, Magyar Péter frakcióvezetőjéhez fordulnak, hogy „haladéktalanul” nyilatkozzon arról, a néppárti képviselők „teljesen szabálytalanul be fogják-e védeni Magyar Pétert”, lehetőséget teremtve neki, hogy a mentelmi joga mögé bújva megússza a felelősségre vonást.

Hirdetés

Azt mondta, a diszkóbotrány éjszakáján, „amikor Magyar Péter csatakrészegen kiskorú lányokat zaklatott”, az őt levideózó vendéget megfenyegette, megütötte és ellopta a telefonját, majd miután kidobták őt a „tinipartiról”, bedobta a telefont a Dunába.

„Nehogy ismét előkerüljenek róla olyan felvételek, amelyekből kiderül, hogy Magyar Péter nagyon nem az, akinek látszik” – fogalmazott.

A lopás köztörvényes bűncselekmény. A lopásból büntetőügy lett, és ahhoz, hogy a Tisza Párt elnökét bíróság elé állíthassák, az európai parlamenti mentelmi jogáról szavazni kell majd – közölte Deutsch Tamás.

Korábban írtuk

Hozzátette, bár Magyar Péter korábban ellenezte a mentelmi jogot, most „esze ágában sincs felelni ezért a tettéért sem, inkább elszaladt ”a háború- és bevándorláspárti„ Manfred Weberhez, hogy a szavazáskor az emberei védjék meg őt.

A fideszes politikus szerint Magyar Péter el akarja kerülni a felelősségre vonást azzal, hogy nem mond le mentelmi jogáról.