Közleményükben azt írták, Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint a Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt.

Kiemelték: az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.

Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, amelyet nagyon sűrű növényzet borít. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítanak – írták.

Korábban írtuk

Az OVF tudatta azt is, hogy a Duna Szigetköz alatti szakaszán az árhullám a vízvisszatartó hatás miatt kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel, szombat reggel várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét meghaladó vízállással, első fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.

Baján a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik a másodfokú szint alatt, az árhullám a jövő hét közepén hagyja el az országot.

A fokozottan megerősített vízügyi őrszolgálat folyamatosan figyeli a Dunát, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést, a szakemberek a nap 24 órájában követik az adatokat – ismertette az OVF.

A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Murán is, Letenyénél másodfok körüli tetőzésre számítanak a vízügyi szakemberek. A Rábán Körmendnél a másodfokot meghaladó, Győrben pedig az elsőfokú szintet átlépő vízállás várható. A Tarna Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik – olvasható a közleményben.