Áder János magyar (b) és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök a négy visegrádi államot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítõ formáció, a Bukaresti Kilencek találkozóján a varsói elnöki palotában 2023. február 25-én. MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Egymás után számoltak be arról a baloldali portálok, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem utazik Lengyelországba, a lengyel-magyar barátság napjára Áder János köztársasági elnök.

Valamennyien tudni vélték azt is, hogy miért.

A lengyel elnök nem akar Áder Jánossal mutatkozni. Vége a barátságnak – fogalmazott a 168 Óra.

Füstbe ment a lengyel-magyar barátság – írta a DK-közeli Nyugatifény.

Korábban írtuk

A balliberális média egy része ezúttal az azonnali.hu pénteki cikkét vette át. Ott ugyanis azt írták: a március 23-ára, a lengyelországi Bochniába tervezett lengyel-magyar elnöki találkozót a lengyelek lemondták.

Szombatra azonban kiderült, hogy ez hazugság. Andrzej Duda lengyel elnök hivatalának közleménye ugyanis cáfolta a balliberális portálok állítását. Mint írják: „az idei évben a lengyel-magyar barátság napját március 18-19-én tartottuk volna Bochniában”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.