Már több, mint 20 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, közülük több, mint 10 500 család pedig már meg…

Posted by Novák Katalin on Thursday, July 22, 2021
Hirdetés

Novák Katalin bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a januárban elindított program azoknak a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családoknak nyújt segítséget, akiknek már van saját otthonuk és azt szeretnék korszerűsíteni, szépíteni, felújítani.

Az otthonfelújítási támogatás azoknak segít, akik jobb körülmények között szeretnék nevelni a gyermekeiket – fogalmazott a miniszter videóüzenetében.

Felidézte, egy legfeljebb hárommillió forintos vissza nem fizetendő támogatásról van szó, amellyel a felújításra kifizetett összeg felét lehet visszaigényelni.

Az otthonfelújítási támogatást és a hozzá kapcsolódó kölcsönt például konyha- vagy fürdőszoba-felújításra, tetőcserére, kerítésépítésre, új nyílászárókra, valamint napkollektor, napelem felszerelésére lehet költeni – sorolta.

Korábban írtuk

„Bízunk abban, hogy nagyon sok családnak tudunk segíteni az otthonfelújítási támogatással” – mondta Novák Katalin, hozzátéve: a támogatási igények egészen jövő év végéig benyújthatók.