A mohácsi csata az ország legnagyobb veresége volt. A királyné mint a Szent Korona kincseinek ideiglenes őre, igyekezett menteni a menthetőt. Brodarics István akkori kancellár feljegyzései szerint a budai Vár kincseit az akkoriban biztonságosnak tűnő Pozsonyba szerette volna szállíttatni a Dunán keresztül. A kancellár mind az előkészületekről, mind pedig a később bekövetkezett lázadásról és támadásról hűen beszámol.

A források szerint az akkori esztergomi várkapitányt helyettesítő Orbánczy András lázadó szándékoktól vezérelve a királyné hajói közé lövetett. Az ágyúzást nem minden hajó élte túl, ám az még kérdéses, egy vagy kettő süllyedt el végleg a rajta található kincsekkel együtt. A karavánon ugyanis a királyi kincsár szinte minden ingósága Pozsony felé utazott, állítólag Atilla király évszázadokat túlélt hagyatékával egyetemben. Hogy hol is süllyedtek el a flotta egyes részei, máig nem tudni, azt pedig, hogy mit is szállítottak pontosan, szintén csak a legendákból ismerhetjük.

– A legenda már régóta él, és nem csak a Dunakanyarban – meséli Tóth Attila, a búvárrégészeti feltárás vezetője. – Amikor megemlítem, hogy víz alatti régészettel foglalkozom, akkor mindenki rögtön Atilla király sírját és Mária királyné hajóját említi meg. Ezek a magyar történelem olyan legendái, amiket mindenki ismer, persze sokan csak a mese szintjén foglalkoznak vele. De tudjuk azt is, hogy állítólag nemegyszer előfordult a dunakanyari halászokkal, hogy hálóval fogtak Dunából kincseket ezen a területen. A kotrásokból és a gyűjtőktől több érdekes lelet is bekerült a térségből a múzeumokba, ezek talán legfontosabbika az az iszkábaszeg, melyet a fa hajótesteknél használtak a deszkák összekapcsolására. Az, hogy elsüllyedt hajókra bukkannak a későbbiekben, eléggé valószínű. De nem feltétlenül a török idők leleteire kell gondolni, hiszen a Duna mindig is Európa első számú kereskedelmi útvonala volt. – Az a terület, amit érdemes átvizsgálnunk, egy körülbelül húsz kilométer hosszú szakasz, ami Esztergomnál indul és egészen Dömösig tart. Igyekszünk egy nagyon nagy területet megvizsgálni, hiszen annak ellenére, hogy Mária királyné hajója az elsődleges célpontunk, a szonár nem mondja meg, hogy pontosan azzal van-e dolgunk, hanem mindent térképez.

Tóth Attila nem csak egy bizonyos kor leleteivel kapcsolatban bizakodó.

– Azzal, hogy egy nagy területet átvizsgálunk, találhatunk mást is. Római kori és középkori hajók is elsüllyedhettek itt, és lehet, hogy a végén sokkal fontosabb eredményt hoznak a kutatásaink. Sok adat van az apályok során felszínre került hajótestekről, melyek most újra víz alatt vannak. A visegrádi múzeum rendelkezik ezeknek hozzávetőleges helyével és az apály során készült fotográfiákkal is.

A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya Tóth Attila vezetésével 2006-ban kezdte meg a Dunakanyar feltérképezését. Akkoriban azonban csak merülni tudtak. A meder átfogó vizsgálata nélkül pedig nem sikerült rábukkanniuk a hajók maradványaira. Egy évvel később azonban váratlan szerencse érte Mária királyné hajójának kutatóit. Egy Amerikában élő magyar hölgy, dr. Vécsey Esther és szervezete értesült a kutatásról, és segítséget ajánlott.

– Akkoriban már folyamatosan kerestem a támogatókat, elsősorban az olyan nagy magyar cégeknél érdeklődtem, amelyek, amikor a kultúra támogatásáról van szó, mindenkinek eszébe jutnak. Jó esetben kaptunk választ, hogy sok sikert kívánnak nekünk, de voltak, akik még ennyire sem méltattak. Az volt a legérdekesebb, hogy a hölgy maga keresett fel minket. Hallott a munkánkról, és úgy gondolta, hogy ez egy olyan fontos magyar ügy, hogy segítséget kell adnia. Ekkor a Hungaria Nostra Alapítványtól és vezetőjétől tízezer dollárt kaptunk. Ez lehet, hogy másnak semmitmondó, ám nekünk óriási segítség volt. Még soha életemben nem kaptam ennyit egyszerre senkitől!

A kutató búvárok ebből az összegből vásárolhatták meg a hajót, a csónakot, a motort és egy szonárt is, amelynek segítségével már nem okoz problémát a meder vizsgálata. A Hungaria Nostra Alapítvány tehát hozzásegítette Tóth Attiláékat, hogy komolyabb szinten is megkezdhessék a Dunakanyar vizsgálatát. Magyarországon belül hivatalosan semmiféle anyagi támogatáshoz nem sikerült hozzájutniuk, magánszemélyek viszont annál inkább támogatják őket, lehetőségeikhez mérten.

– A búvárrégészeti szakosztály tagjai a szabadidejüket feláldozva, ingyen dolgoznak, illetve a Börzsöny Múzeum Baráti Köre az, akikre még számíthatunk. Viszik a hajónkat, a felszereléseket, segítenek, amikor kell.

A szakembert igazán csak az keseríti el, ha a hivatalos szervek nemcsak nem támogatják, de megpróbálják akadályozni őket.

– Arra, hogy az engedélyünket megkapjuk, hogy megkezdhessük a munkát, a szokásos két hét-egy hónapnyi idő helyett öt hónapig várattak. Januárban kérvényeztem az örökségvédelmi hatóságoktól, hogy elkezdhessük a feltérképezést, míg végül június végén adták meg rá az engedélyt. Kiábrándító volt a procedúra. Az ember ingyen akar dolgozni, önként, a köz érdekében, és semmiféle segítséget nem kap, inkább hátráltatják a munkában – meséli csalódottan.

Jelenleg húsz búvár és régész segíti a munkát. A teendőket egymás között megosztva, a szabadságokat összehangolva készülnek arra, hogy az időjárás és a Duna vízszintje is megfelelő legyen a munkálatok újrakezdéséhez. Eddig ugyanis csak két napot sikerült dolgozniuk. A szonár elromlott. Ennek hiánya pedig megakadályoz mindennemű víz alatti munkálatot.

A medervizsgáló műszer akusztikus jelek segítségével a meder teljes képét megmutatja, majd egy GPS-technikával összekötve képekké változtatja azt. A régészeknek ebből már könnyű megállapítani, hol érdemes elkezdeni a munkát, sőt azt is nagyjából meg lehet fejteni, hogy mit találnak ott. A két nap alatt a tervezett húszból már négy-öt kilométert sikerült bemérniük, ez alatt a rövid idő alatt kimagasló eredmények születtek. Két olyan pont is előkerült a mederben, mely valami nagy tárgyat sejtet.

– Ugyan még nem merem százszázalékosan állítani, de ezen a két ponton akár két hajóra is bukkanhatunk. A helyi legendák szerint ugyanis ezekhez közel láttak kibukkanó hajódeszkákat. Ezeknek a leírása kísértetiesen hasonlít a szonár által megrajzolt képhez – az eredményekkel kapcsolatban bizakodóak a búvárrégészek. Szerencsére a meder ezen a területen nem változott olyan sokat az elmúlt századokban, hogy az bármiféle befolyással legyen a régészeti feltárásokra. A Duna a régi térképeken ugyanúgy folyt, mint ma, folyószabályozásra sem volt olyan nagy szükség, mint másutt. A szakemberek úgy vélik, hogy ha valami itt víz alá került, annak a mai napig ott kell lennie bolygatatlanul. Az itt meglévő feltételek biztosítják, hogy ha valami legalább háromméteres mélységben a víz alá kerül, még kritikus helyzetekben, nagyobb apály esetén is a víz alatt marad. Ekkora szárazság amúgy sem jellemző a Kárpát-medencére. A szonár által jelzett képeken két-három méteres mélységben találhatók azok a tárgyak, amelyekről Tóth Attiláék úgy gondolják, hajók vagy hajómaradványok is lehetnek.

– Én már nagyon örülnék annak is, hogyha csak hajómaradványból találnánk néhány négyzetmétert. De benne van a pakliban, hogy nem csak azt találjuk meg, hanem különböző értékek is a felszínre kerülnek. Ezek az emberek, akik a hajókkal együtt itt életüket vesztették, a királyi udvar értékeit menekítették. Lehetnek ezek között ruhák, könyvek, vagy egy étkészlet, akár egy láda ötvösmunka, ékszer vagy fegyverek, de az a lényeg, ha az ott van lenn és olyan mélységben, hogy korábban nem volt hozzáférhető, esetleg el van temetve, és mi megtaláljuk ezeket az ásatás során, akkor ott lehetnek nagyon komoly értékek, akár királyainknak a személyes tárgyai is – a paletta tehát igencsak széles. A kutatást az esztergomi Balassa Bálint Múzeum fogadta be. Eszerint, bár anyagi támogatással nem szolgálhatnak, a tárgyi leletek elhelyezésében és dokumentálásban segítséget nyújthatnak. A múzeumok jelenlegi mostoha sorsa mellett még ez is nagy eredmény. A megállapodások szerint, ha bármily értékre bukkannának, azokat majdan a Balassa Múzeum kiállítótermeiben lehet megcsodálni. A leletek másik fele – az esetleges hajók és hajómaradványok – pedig Szobra kerül. Szob ugyanis már régóta szeretné létrehozni a dunai magyar hajózás emlékének múzeumát és kutatóközpontját. A leendő kiállítás elsőként Tóth Attila és búvárrégész társai munkásságát ismerteti majd plakátok és képek formájában idén októbertől. A víz alatti régészet mellett pedig eredményeik prezentálásaként akár Mária királyné hajói is elférnének – mint a Mary Rose Portsmouth-ban.

Egyelőre azonban a leendő kiállítási helyek megtalálásánál nagyobb probléma a kincsvadászok állandó jelenléte. Amióta elkezdődtek a víz alatti régészeti feltárások Esztergomban, számtalan kincskereső érkezett a helyszínre, akik az éjszaka leple alatt próbálnak kiharapni maguknak egy darabot a remélt zsákmányból. Amellett, hogy magatartásuk a legkevésbé sem jogkövető, még életveszélyes is. A hajózási útvonalak mentén még bejelentve is veszélyes a merülés, hát még ha mindezt amatőr felszerelésben, éjszaka és egyedül teszi valaki. Éppen emiatt sem a konkrét helyszínt, sem az első merülések időpontját nem hozzák nyilvánosságra a szakemberek.

– Amíg nem leszünk olyan helyzetben, hogy folyamatosan dolgozhassunk egy helyen, és biztosítani is tudjuk ennek a területnek az őrzését, addig nem láthatja rajtunk kívül senki, még a médián keresztül sem, hogy hol dolgozunk. Más esetben esetleg elárulnék annyit, hogy nagyjából melyik falu környékére esik ez a terület, ám itt, a Dunakanyarban olyan gazdag leletanyagra számítunk az első mérések alapján, hogy lehetetlen volna egy kis helyre behatárolni.

A kincskeresőket egyelőre a Börzsöny Múzeum Baráti Körének tagjai igyekeznek távol tartani. Önkéntes munkájuknak és állandó megfigyelőrendszerüknek hála, eddig mindig időben sikerült riasztaniuk a parti őrséget, illetve a vízi rendészetet, amikor kincsvadászokra leltek. Ezeknek többsége még a rendőrség megérkezése előtt elhagyja a helyszínt, így megfelelő odafigyelés esetén szinte lehetetlen kárt tenni a víz alatti értékekben. Attól a pillanattól fogva, hogy végeztek ennek a húsz kilométeres szakasznak a vizsgálatával, szonáros képek alapján könnyebb lesz talán támogatókat is találni. A pontos koordináták kézzelfoghatóbbak egy-egy legendánál.

– A továbblépéshez nyilván majd több forrásra lesz szükségünk, de egy idő után egyszerűbb is lesz támogatókat keresnünk. Mindig az a lényeg, hogy az ember konkrétummal tudjon szolgálni. Nem azzal, hogy valahol ott van Mária királynő hajója, és én meg szeretném találni, hanem hogy itt és itt szeretnék merülni, ezeket a koordinátákat ismerem, ott biztos van valami. Erre már lehet pályázni.

Tóth Attila elsősorban az uniós és az interregionális pályázatokban, illetve a külföldi, központi National Geographicben bízik. Bár a merülési időszakig még hátravan egy kis idő, az elsődleges feladat pedig az, hogy támogatókat szerezzenek a munkálatok megkezdésére, ezek után is akadhatnak problémák. A Duna ugyanis határfolyó, egészen az Ipoly torkolatáig. A nemzetközi szabályok értelmében pedig a hajózási folyosó közepén húzódik a határ. Hogyha a búvárrégészek bármit találnak majd merüléseik során, az csak abban az esetben lehet a magyar állam, így valamelyik magyarországi múzeum tulajdona, ha az innenső oldalon helyezkedik el. Tóth Attila szerint ezt a problémát részben megoldhatja az is, hogy ők csak a magyar határon innen kutatnak, de természetesen azt sem lehet kizárni, hogy esetleg nem jól süllyedt el egy hajó.

– Bízunk benne, hogy a magyar oldalon fogunk megtalálni mindent, reménykedünk, hogy nem Szlovákia kulturális örökségét gazdagítjuk majd vele, hanem Magyarországét, legyen az akár Mária királyné elveszett kincse, akár valami más – mondta diplomatikusan a régész.

Ehhez a Demokrata csak annyit tehet hozzá, hogy akárhol feküdjék a hajó a mederben, Mária királyné akkor is magyar királyné lesz, s a megtalált kincsek pedig magyarok. Ahogy a Duna, az idő sem folyik visszafelé.

Gerhát Petra