Miközben az Elk*rtuk nevű játékfilm nemzetközi premierje zajlott kedd este Brüsszelben, Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy belvárosi hotel bárjában tartott közönségtalálkozót – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A hódmezővásárhelyi polgármester csütörtökig marad a belga fővárosban, ahol elsősorban a politikai mainstream, a nemzetközi baloldal képviselőinek mutatkozik be. – Egy nyíltan jobboldali lett a baloldal ellenzéki előválasztásának győztese – indította beszédét a kormányfőaspiráns, azt is kijelentve, hogy a közeljövőben Varsóban és Székelyföldön is kampányolni fog a szavazatokért. Mint mondta, számára „papírforma volt”, hogy az előválasztás második fordulóját megnyeri. – Én régebben vagyok keresztény, mint Orbán Viktor – mondta, közel negyvenperces monológjában lényegében végig a miniszterelnök és a nagyobbik kormánypárt politikájára reflektálva.

Márki-Zay beszélt arról is, hogy ő Brüsszelben „munkaügyben valójában többször járt”. 

– Így van, idejöttünk és lobbiztunk Brüsszelben, borzasztó! Fölháborító múlt! – hangoztatta ironizálva. Emlékezetes, 

a minap látott napvilágot, hogy a miniszterelnök-jelölt 2009-től egy francia energiaszolgáltató vállalat alkalmazásában állt, később pedig az Eurelectricnél, az európai villamosenergia-ipari vállalatok érdekvédelmi szervezeténél kapott bizottsági tagságot. 

A politikus által elbagatellizált lobbitapasztalat az energiaárak drasztikus növekedése és a nyugat-európai rezsiválság margóján bír magától értetődő jelentőséggel. Márki-Zay a napokban a kormány rezsicsökkentését is többször élesen bírálta.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!

Egy brüsszeli energetikai lobbiszervezetnél dolgozott a rezsicsökkentést támadó Márki-Zay

Egyik önéletrajzában sem tüntette fel, hogy a rezsicsökkentés környékén az Eureletric bizottsági tagja volt, azonban a Kontra rátalált az elrejtett információra. Pedig fontos lett volna erről tájékoztatnia a közvéleményt, hiszen a globális szervezet több évtizede bejáratos az uniós vezérkarhoz, rendszeresen fogalmazza meg véleményeit és iránymutatásait az Európai Bizottságnak.

Az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni – szólta el magát Márki-Zay Péter az előválasztás második fordulójában a Greenpeace által rendezett vitában, ahol választási győzelme esetére nem is olyan finoman kilátásba helyezte a lakossági kedvezmény megszüntetését.

A baloldal közös kormányfő-jelöltje ennél is tovább menve azt is kijelentette, hogy a rezsicsökkentés „káros hatással van a környezetvédelemre”, és „az igazságosság szempontjából” is problémás. Áprilisban pedig gunyorosan úgy fogalmazott a Spotify-on elérhető podcastműsorában, hogy „lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni.”

A brüsszeli székhelyű Eurelectric az európai villamosenergia-ipari vállalatok legjelentősebb szakmai és érdekvédelmi szervezete, de más kontinenseken is létezik tagszervezete. Munkájuk kiterjed az ágazatot érintő valamennyi fontos kérdésre, a piacoktól az energiapolitikán át a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és a lakossági fogyasztók területéig. Ahogy azt honlapjukon kiemelik, európai szinten képviselik „az iparág közös álláspontját„, és rendszeresen egyeztetnek az Európai Unió tisztségviselőivel. Ebből pedig az következik, hogy az Eurelectric egy nemzetközi lobbiszervezet. Az Európai Bizottság weboldalán több javaslatuk is elérhető, rendszeresen írják meg véleményüket a brüsszeli vezérkarnak a témában.

(Origo)

Korábban írtuk